Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
28 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. április —Ünnepségek Március Idusán.-Reggel az országház előtt a Kossuth téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadás mellett, felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját. Az ünnepi eseményen résztvett Göncz Árpád köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a kormány több tagja. Jelen voltak a parlamenti pártok képviselői és a diplomáciai testület tagjai. Az ünnepségen résztvett egy brit gránátos alakulat is. A zászló felvonását követően az államfő és a miniszterelnök koszorút helyezett el a Kossuth-szobornál, majd a jelenlévők elindultak a központi ünnepség színhelyére, a Múzeum-kertbe#-Százötvenegy éve az idegen katonaság, az idegen hatalom nehezítette helyzetünket, ma hol egy világgazdasági válság, hol a hóvihar, vagy árvíz. Az elmúlt hónapok azonban bebizonyították, hogy ezeken is úrrá tudunk lenni, ha összefogunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, az 1848-as forradalom kitörésének évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen az Operaházban. (A rendezvényre nem kapott meghívót Kovács László, az MSZP elnöke.) —A kormány tagjai közül Dávid Ibolya igazságügyminiszter Budakeszin és a budai várban, Deutsch Tamás sportminiszter a Múzeum-kertben, Katona Kálmán közlekedési miniszter Szurdokpüspökiben, Pokorni Zoltán oktatási miniszter pedig a XII. kerületben ünnepelt. A parlamentben rendezett ünnepi fogadáson Göncz Árpád köztársasági elnök történelmi eseménynek nevezte Magyarország NATO-csatlakozását. Az ünnepi beszédek visszatérő témája volt mindenütt Magyarország NATO-csatlakozásának méltatása. Csurka István a MIÉP nagygyűlésén közölte: nem lehetünk elégedettek csupán azzal, hogy a mai kormány jobb, mint az előző, a magyarságnak messzemenő terveket kell kovácsolni megmaradása érdekében. A MIÉP a Hősők terén tartotta ünnepi nagygyűlését.-Göncz Árpád köztársasági elnök, március 15-e alkalmából Kossuth- és Széchenyi-díjakat adományozott. Kossuth-díjat kapott többek között Csukás István író, Eperjes Károly színművész, Gregor József operaénekes, Hernádi Gyula író, Korniss Péter fotóművész és - immár másodszor - Törőcsik Mária színművész. Széchenyi-díjat kapott többek között Borbándi Gyula irodalomtörténész, Erdős Tibor közgazdász, Mádl Ferenc jogász és Vicsek Tamás fizikus.-A nemzeti ünnep alkalmából kiosztották a különböző művészeti díjakat is. Balázs Béla díjat kapott például Dér András filmrendező-operatőr és Molnár Miklós operatőr, Erkel Ferenc-díjat Ella István orgona művész, Jászai Mari-díjat Dőry Virág jelmeztervező és Andai Györgyi színművész, Táncsics Mihály-díjat Havas Henrik újságíró és József Attila-díjat többek között Sarusi Mihály író. Kérjen mutatványszámot, az USA-ban díjtalan-Savanyú a baloldal szőlője?-A kormánykoalíció és az ellenzék közötti párbeszédre voltak ugyan kezdeményezések, de úgy látszik, ezek kísérletek maradnak, reális igény nincs a párbeszédre a kormány részéről - jelentette ki Szili Katalin, a parlament szocialista alelnöke egy sajtótájékoztatón. Véleménye szerint kapkodás, az ebből adódó korrekciók és stilushibák jellemzik a kormány tevékenységét. Az utóbbiak közé sorolta, hogy nem hívták meg a NATO-csatlakozás alkalmából tartott ünnepélyes zászlófelvonásra az előző kormány vezetőit.-Az SZDSZ kétkedéssel fogadja a Miniszterelnöki Hivatal magyarázkodását, hogy "adminisztrációs hiba miatt" nem hívták volna meg az ellenzéki pártok képviselőit a március 15-i operaházi ünnepségekre. A párt közleménye szerint a főváros főpolgármesterének és az ellenzéki pártok vezetőinek "kifelejtése", s helyettük Csurka István meghívása, ha netán mégsem tévedésből történt volna, akkor újabb bizonyítéka lenne annak, hogy a MIÉP "kültagként" részese a jelenlegi magyar kormánykoalíciónak. Demszky Gábor a Petőfi- szobornál arról beszélt, hogy százötven éve csakis azok akarják kijátszani a vidéket a főváros ellen, akik a modernizáló Magyarország helyett a magyar ugart érzik otthonuknak. A főpolgármester azon is méltatlankodott, hogy a miniszterelnök nem jelent meg az ő ünnepségükön.-A szocialisták megdöbbenéssel tapasztalták, hogy az idei március 15-i ünnepet 1848 örökségéhez méltatlan jelenségek zavarták meg - áll az MSZP elnökségének nyilatkozatában. a levél utal arra, hogy a MIÉP elnöke ünnepi beszédében "sanda célzásokat" tett "egy bizonyos csoport" és a "nemzetközi emberek" hatalmáról, a Magyar Népjóléti Szövetség pedig rasszista, antiszemita kirohanásokat tett március 15-én. - Az MSZP véleménye szerint az a körülmény, hogy a kormány a szélsőjobboldali megnyilatkozásokat sorozatosan szó nékül hagyja, cinkosságot sejtet és biztatást jelent e nézetek terjesztői számára. A dokumentum szerint csorbította az ünnep nemzeti jellegét és ellentmond a nemzeti összefogás történelmi örökségének, hogy az ünnepekre nem hívták meg az MPSZ és az SZDSZ képviselőit. A kisgazdapárt frakció vezetője ellenben Demszky Gábor főpolgármestert bírálta. Mint mondta, az FKGP felháborítónak tartja, hogy Demszky ak- tuálpolitikai kérdésekkel szennyezte be és gyalázta meg a nemzet ünnepét, amikor fővárosi beszédében az ország megosztására törekedett. Bánk Attila szerint az elmúlt 50 évben magyar polgármester még nem vette magának azt a bátorságot, hogy ilyen útszéli hangnemben támadjon demokratikusan megválasztott kormányt egy nemzeti ünnepen.-Az MSZP a négy kormánypárti képviselőt nem tekinti az MTV kuratóriumi elnökségének - mondotta Kovács Iászló pártelnök. A szocialisták minden lehetőséget fel fognak használni, hogy ezt semmissé tegyék.