Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-01-01 / 1. szám

1999. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 december 25-én kerül sor a világegyház egyes székesegyháza­iban, illetve Rómában a lateráni Szent János-bazilikában és a Santa Maria Maggiore bazilikában, a Szentfóldön Jeruzsá­lemben és Betlehemben. A szent kapuról szólva Sepe érsek emlékeztetett rá: a Szentatya lépi át elsőként a szent kaput 1999 karácsony éjszakáján. — Imádkozzunk a római pápa széndékaira, hogy tanúságot tegyünk az egyházzal való szere- tetközösségről. EGY ÉRTÉKES ELŐADÁS (Seregély István egri érsek "Az egyházi fenntartású oktatási intézmények szükségessége, gondjai és reményei a mai Ma­gyarországon " című előadása Miskolcon hangzott el. Össze­foglalást próbálok adni az előadásról..) Ennek a világnak vitathatatlan igazsága, hogy benne minden elmúlik, és csak annak a nemzedéknek van jövője, amelyik a maga helyébe egy nálánál értékeseb újat állít. így minden népnek életrevalósága a családi és intézményes közoktatás és köznevelés alapján mérhető le. Persze kérdés: kell-e vallásos szellemű család, közoktatás és köznevelés? A társadalom nagy többsége nem látja még ezt, de 270 egyházi intézmé­nyünk bizonyítja, hogy vannak, akik úgy tartják, hogy kell. Ezek elsősorban a keresztény családok, és egyre többször partnerek az önkormányzatok, a polgármesterek. Kezd el­tűnni az elmúlt 40 év egyik belénk oltott veszélyes öröksége, mely szerint a vallás egyike az emberi életre választ kereső téves ideológiáknak. Ez a kijelentés ma már posztmodem, a túltáplált emberközpontú gondolkodás szülötte, mely arra hivatkozik, hogy az ember abszolút szabad, ezért azt választ­ja, ami neki tetszik. A vallás azonban nem ideológia, hanem a világot és annak tőlünk független rendjét meghatározó, teremtő Istennel való kapcsolat. Beleszületünk ebbe a világba megkérdezésünk nélkül, és el is fogunk innen menni, hozzájárulásunk nélkül. Nem mi választottuk meg nemünket, képességeinket, körül­ményeinket. Hol itt az abszolút szabadság? Ha e világban meg akaijuk találni helyünket, akkor Isten-teremtette rendjé­hez kell igazodnunk. Ezért úgy is megfogalmazhatjuk a val­lást, hogy az Istenhez igazodó életforma. Ezt felismerve az ember, útbaigazítást keresett. Isten szavára várt, s a választ a kinyilatkoztatásban kapta meg, melynek csúcsa Jézus Krisztus, aki Dávid házából született test szerint, tehát utánozható ember, s aki Őt követi, azaz Isten szándéka szerint él, biztosan célra vezető utat jár, s nem kell félnie, hogy kárba vész az élete. Nem elég. ha az én életem nem vész kárba. Ennek az Istenhez igazodó életformának fenn kell maradnia, s ez csak úgy lehet­séges, ha a keresztények nemzedékről nemzedékre tovább tudják adni. Ez az alapja, hogy az egyház mindenkor oktató, nevelő, jövőt építő szolgálatra törekedett. E szolgálat tovább­adása kiteljed egyénre, családra, iskolára, társadalomra; szü­letéstől a halálig, egyben örökkévalóságot érlelő egész éle­tünkre. A mindennapi élet szintjén ez azt jelenti, látnunk kell, hogy iskoláink nem valami presztízből, vagy történelmünkben igazoltan eredményes egyházi iskolák iránti nosztalgiából születnek, hanem az egészséges élniakarásból, az utánunk jövők életéért, jövőjéért való aggódásból. Mindezek alapján érthető, hogy az iskolaalapítási és -fenntartási jog a magyar egyháztól, azaz a Jézus Krisztus által Istenhez igazodó hívő magyar közösségtől nem vitatható el. A magyar keresztény közoktatást 50 évvel ezelőtt felszámol­ták, most újra kell építeni. Sok a türelmetlen elégedetlenkedő, mondván: ma nincs Mindszenty bíborosunk. Hozzáteendő: ma nincs keresztény társadalom sem, miként az volt a szent életű bíboros idején. Még sincs okunk siránkozni. Az újra- építkezéshez három feltételt meg kell teremtenünk. Mindenekelőtt kell gyermekét, a magyar jövő alapját képező új nemzedéket keresztény módon nevelni akaró család, s e családok alkotta vallási közösségek igénye szerint jöhet létre vallási szellemiségű iskola úgy, hogy e közösségek által vá­lasztott államhatalom, kormányzat jó törvényeket alkot. A magyar törvényhozás ezt lényegében már megteremtette. Ennek alapján van reményünk arra. hogy iskoláink fennma­radnak és újak is születnek. A második feltételt a keresztény munkatársak teljesíthetik. Csak akkor lesz keresztény az iskola, ha benne keresztény szellemiségű pedagógus látja el embert formáló szolgálatát. A mai tanár és tanító szinte kizárólag marxista szellemű felké­szítésben részesült. Átmeneti időszakban élünk, el kell fo­gadni a nem kézzel fogható profitot termelő, emberi hivatást vállaló pedagógusaink jószándékát. A boldogulást keresőknek kell rájönniük -- mert erőszakkal meggyőzni senkit sem lehet --, hogy nem elég a "keresztény vagyok a magam módján", hanem meg kell próbálni "Krisztus módján!" És tény, hogy rövidesen jönnek az újonnan képzett tanárok és nevelők, akik új szellemre törekvő felsőoktatási intézményekben kapják képesítésüket. Végül a legnehezebb, az anyagi feltétel. Az anyagiak hiánya lehetetlenné teszi az iskolát. Magyarországon nagyjából Má­ria Terézia koráig kizárólag az egyház végezte a közoktatást. Az azóta túlhaladott és vissza nem kívánt egyházi vagyon képezte ennek anyagi alapját. Azóta szerveződött — párhuza­mosan a világ egészével — a magyar állami közoktatás, a közteherviselés anyagi alapjára építve. Ha ebből a köztehervi­selésre épülő közszolgálatból a keresztények ki akarják venni, meggyőződésük szerint részüket, annak fenntartó anyagi alapjához is joguk van. Ezt az 1990. évi 4. törvény el is fogad­ja. Mégis több mint harminc olyan törvényt fogadott el az előző parlament, amely ezt a támogatást súlyosan, iskoláink létét veszélyeztető módon megcsonkította. Vigasztaló az új kormányzat szempontjainkat meghallgató, bár az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve, korlátozottan megvaló­sítható jóakarata. Minden arról szól, hogy az Úristen földi népe nem mond le a közszolgálatról, mely minden ember üdvének munkálásához tartozik. Van rá igény a keresztény családban és törvényes alap a társadalomban. Vannak és lesznek az átmeneti idő gyűrődését vállaló, jó pedagógusok; és bár gazdagok nem leszünk egyelőre, elő kell teremteni az iskolafenntartási költ­ségeket. Ha mindebben Isten előtti lelkiismerettel megteszünk mindent, ami tőlünk telik, eredmény koronázza majd küz­delmünket. Ezt kérem a jó Istentől! B.Ú.É.K = Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!

Next

/
Thumbnails
Contents