Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-04-01 / 4. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. április j KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES FÁYISTVÁNT Több, mint fél évszázada annak, hogy a történelem hullámverése idegen partokra sodort oly sokunkat a trianoni nemzedékből. Hazát kellett ugyan cserélnünk, de részekre szaggatott, 15 milliós fajtánk sorsát azóta is féltő aggodalommal kísérjük. Ha bárhol is szenvednek magyarok, az nekünk is fáj. Áll ez kiváltságképpen — minő különös szóegyezés - a fáji Fáy nemzetség két Kanadába szakadt tagjára, akik a toll fegyverével szolgálták nemzetünk ügyét a számkivetésben. Az egyik, Fáy Ferenc halhatatlan lírába öntötte ezt a fájdalmat, hogy azután örökre itt hagyjon bennünket. Fivére, Fáy István, családfájának másik méltó hajtása, ugyancsak tollát használha fegyverül, s e napokban töltötte be születésnapjának 80. évfordulóját. - E lap olvasóinak nem kell bemutatni az ő magyar szellemtől sugárzó lelkiségét, intellektusa termékenységét, mellyel évtizedeken át ezernyi írással gazdagította az emigráció lapjait. Ezeken keresztül, mint a hontalanság egyik legkiválóbb polihisztora, esszé és tanulmányírója került neve köztudatba. Kevéssé ismertek azonban életpályájának első évtizedei. Miután Pécelen látta meg a napvilágot, a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett, majd pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett. Onnan doktorált, mint magyar-latin bölcsész, hozáadva az európai irodalomtörténetet, mint rendkívüli hallgató a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zene-elméletet, történetet, esztétikát és zongorát tanult. 1944-ben már irodalmi és zenekritikát írt a Magyar Nemzet-ben, valamint a Zene című folyóiratban. Mindezt, azonban már nemigen tudta otthon saját és hazája érdekében kamatoztatni. — Inter arma silent musae — fegyverzajban hallgatnak a múzsák - s a tankok dübörgése, Sztálin orgonák rakétái elnyomják a zongorabillentyük játékát. Az orosz fronton mint tartalékos hadnagy küzdött a hazáért, mig végül 1945 januárjában fogságba e-sett. 1948-ban minden reményét egy otthoni karierre feladva, hagyta el szülőhazáját, hogy kétéves jugoszláviai hányattatás után Kanadát válassza hontalansága helyéül. Ugyanilyen hontalanságba került azidőtájt a Fáy nemzetség hét másik tagja is különböző országokban. Ez a nemzetség rendkívüli múltra tekinhet vissza, mely visszanyúlik a tatárjárást megelőző évszázadig. - Az ősök vitézségét IV. Béla király hatalmas birtokkal, Fáj-jal jutalmazta, s akkor vették fel a fáji Fáy nevet. - Az utódok közül egyik legnevezetesebb, Fáy András /1786-1874/ mint a "haza mindenese" vonult be korában a köztudatba. Róla írta Mikszáth Kálmán: "Ha nem lett volna Széchenyi kortársa, akkor Fáy Andrást illetné a legnagyobb magyar elnevezés". 1848-49-ben 17 Fáy harcolt Görgey, Klapka és Damjanich seregeiben; közülük ketten hősi halált haltak, többen pedig üldözést szenvedtek Haynau rémuralma alatt.- Mindezt követőleg a Fáy birtokok lassanként tönkrementek, vagy idegen kézbe kerültek. így lettek a birtokos nemesekből diplomás nemesek, a polgári életben töretlen hűséggel tehetséggel szolgálva hazájukat. Abauj utolsó főispánja Fáy Barnabás volt, mig a Horthy időkben István miniszterelnökségi államtitkár lett, hogy végül Rio de Janeiróban hunyjon el, mint emigráns a hetvenes években.Az évszázadok viharaiban megedzett összetartás és rokoni kötelékek reflexe mindmáig él. Olyannyira, hogy a túlélők jelenlegi "pátriárkája", az immár 96 éves dr. Fáy Tibor elnöksége alatt még 1991-ben megalakították a Fáy Társaságot, ünnepelve a családfa 750. évfordulóját. Ezt követőleg elkészült az azóta komputerbe is áttett családfa, mely 1845 nevet tartalmaz 1243 és 1986 között. "Noblesse oblige" — a nemesség kötelez s a nagy elődök szellemének jelenkori megtestesítője Fáy István barátom. Immár 80 születésnapja e sorok íróját is ünnepi üdvözlésre készteti tolmácsolva neki olvasótábora jókívánságait. "Barátom”-nak szólítom, pedig személyesen nem találkoztunk s csak írásaink révén ismerjük egymást. Egy író arculata alkotásaiból tükröződik: "le style c est 1 hőmmé", amiből felfedezhettük, hogy bár hangvételünk különbözhet egyes kérdésekben, lelkileg azonos hullámhosszon dolgozunk. Együtt örülünk ~ ritka eset - s együtt fájlaljuk nemzetünk balsorsát. - súlyosbítja helyzetét szeretett felesége Margit elhunytéval rászakadt egyedüllét, melyet csak három lánya gondoskodása enyhít. Megpróbáltatása ez év elején hozzám írt leveléből tükröződik: "Mint aki résztvett a Don-parti "piknikben", 19 hónapon át éhezve és ruhátlanul dolgozott egy jugoszláv szénbányában, most fizetem meg az árát" - írja. "Járni rendesen már nemigen tudok, csak araszolok. így élek hűséges öreg kutyám, Buksi társaságában, aki minden magyar szót ért, csak éppen beszélni nem tud. Testközelből, drága lányaim kivételével, nem érintkezem jóformán senkivel. Itt vagyok a könyvtáramban és lemezgyűjteményemben. Az életem, munkám percnyi pontossággal folyik és ez tartja bennem a lelket." Ilyen körülmények között "Happy Birthday"-t kívánni Fáy Istvánnak illuziókergetésnek tűnhet. Mégis, mégis... Feljegyzéseimből idézek valamit, ami az alkalomra illik:" The grand essentials for happiness are something to do, something to love, something to hope for". A magyar írás szerelmesének, aminő az ünnepelt, a boldogság itt idézett első két feltétele adva van. Az lenne a harmadik is, ha mint latin tanár követi "dum spiro, spero" /amig élek, remélek/ tanítását. Hiszen, mint hallom, annakidején a frontra is magával vitte kedvenc Horatiusát. - Tudom, tudom, magamról tudom, hogy a reménykedéssel mégis baj van, ha szerencsétlen szülőhazánk balsorsára gondolunk. Hovatovább már csak csodával határos fordulat emelheti ki nemzetünket a túlélést fenyegető veszélyekből.- De váratlan csodák nem ismeretlenek a történelmünkben: a tatárok kitakarodása, a török megszállás túlélése s legutóbb a szovjet megszállók kivonulása hazánkból a
