Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1998-02-01 / 2. szám

1998. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 gallérokat, térítőkét csinálnak, hanem kalapot, képeket, karácsonyi, húsvéti díszeket, valamint különböző tárgyakat vertcsipke technikával, de olykor teljesen absztrakt formá­ban és mintákkal. Hogy a magyar csipkeverőket is megpróbáljuk ösztönözni az önálló tervezésre, kigondoltuk a "Magyar Mappa" szerkesztését. Ebben kizárólag magyar csipkeverők által tervezett, vagy régi, gyűjtésből származó és kivitelezett mintákat közlünk, amelyeket mindenki ingyen bocsát ren­delkezésre. Pénz hiányában ezeket a Mappákat is csak egyszerű fénymásolatban jelentetjük meg. Ez nem rendsze­res, amikor összegyűlik egy füzetre való, kiadjuk. Eddig három Magyar Mappa készült el. Magyarországon a 20. század első felében virágzott a csipkeverés. A második világháború befejezése után azonban már nemigen volt rá sem pénz, sem igény. Az egykori csipkeverők mégis őrzik még a régi mintákat, néha csinálnak is ajándékba egy-egy darabot. Ezek nagyon szépek, bűn lenne őket kidobni, hagyni elveszni. Azon fáradozunk tehát, hogy ezeket felkutassuk, s megmentsük az utókor számára. E munkánkban szívesen segítenek csipketársaink is. Tesszük ezt Kodály Zoltán szellemében, miszerint: " Amikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni, szüksége van, inkább mint valaha, a hagyomány min­den porszemecskéjére. Hogy tudja, mi vagyok, honnan jöt­tem...'' Mindezt a sok munkát honorárium vagy bármilyen anyagi támogatás nélkül csinálom, csináljuk mindannyian. A Híradókat és a Magyar Mappákat kizárólag belső használatra adjuk ki, önköltségi áron, csak a fénymásolási és postaköltség megtérítését kérjük. Az ezekkel kapcso­latos levelezés, telefonálás, helyi utazás költségeit saját zsebből fizetjük. Nem vagyunk hivatalosan bejegyzett egyesület, csak egy önkéntes alapon összeálló, jókedvűen dolgozó csapat, amely értelmes és szép elfoglaltságot talált. Lám, megtaláltam én is nyugdíjas éveim elfog­laltságát, a csipkeverést, annak kutatását, s megpróbálni felvirágoztatását Magyarországon. Sok örömet lelek benne, sok jóbarátot szereztem általa, és igazi sikerélményt jelent, ha csipkebarátnőimnek tetszenek füzeteink, tanulhatnak belőle valamit. Lakásom nem ragyog, magára a csipkeve­résre is alig-alig marad időm a fenti egyéb elfoglaltságok miatt. Most már magam is tapasztalom, hogy "egy nyugdí­jasnak soha sincs elég ideje..." Dr. Varga László jelentése egy érdekes konferenciáról: Az Interparlamentáris Unió (IPU) 1997. szeptem­ber 11-16 között, Kairóban tartotta 98. konferenciáját. Az IPU története ismert, több mint száz éve mű­ködik. Mi magyarok kezdettől résztveszünk a szervezetben. Jókai Mór is volt elnöke a magyar tagozatnak. Jelenleg 138 ország a tagja, amelynek képviselői találkoznak és különböző bizottságokban ténykednek. A kairói konferencián több mint 100 ország képviseltette ma­gát, kb 600 IPU taggal. Az IPU főcélja, hogy az országok parlamenti kép­viselőinek együttműködésével a világbékét elősegítse és támogassa. Az utóbbi években, erős magyar támogatással, egy friss irányzat azt akarja elérni, hogy az IPU az ENSZ hát­tere legyen, vagyis: amig az ENSZ a kormányok kép­viselőiből áll, addig az IPU a parlamenti képviselőkből. így az ENSZ munkája a parlamenti képviselőkön keresztül, úgy az országgyűlésekben, valamint a képviselőknek a nép­pel való kapcsolata révén, eredményesebb lehet. Az IPU- nak ez a törekvése még sok sok időt és egy fáradhatatlan elnököt igényel. Az IPU újonnan megválasztott elnöke, a spanyol Miguel A. Martinez személye reményt ad, hogy az IPU eredményesebb munkát fog kifejteni. Emlékezetes az 1994-ben, a koppenhágai konferencián elmondott fel­szólalása, amelyben élesen elítélte a szélsőségeseket, különösen az iszlám fundamentalistákat. Arab részről támadás érte, de megállapítása mellett kitartott. Az IPU szervezeteiben különböző nemzeti tagoza­tok működnek, így Magyar-Francia, Magyar-Észak-Ameri- ka stb. A magyar delegáció tagjai: Szűrös Mátyás, a ma­gyar tagozat elnöke, Katona Tamás, Csóti György, Varga László és Kovács László, az IPU magyar tagozatának tit­kára. A konferencia napirendjén két főtéma volt: 1. a világ politikai, gazdasági és szociális helyzete, 2. A Parlament és a nép kapcsolata. Többségi szavazással az ausztrál javaslat is napi­rendre került: minden kereskedelmi és egyéb formát megtiltani, amelyek a gyermekek szexuális kihasználásával foglalkoznak és súlyos büntetést kiszabni azokra, akik ezt a "védhetetlen bűncselekményt" elkövetik. Az általános vitában minden delegáció résztvehet 10 perces hozzászólással, amely természetesen napokon át tart, délelőttől, késő délutánig. A felszólalók többsége először saját országaik po­litikai, biztonsági és gazdasági helyzetéről beszélnek és azt követően érintik a témát. Az ellentétek néha vihart okoz­tak. így az első órákban Libanon, Izrael elleni támadását az izraeli delegátus hevesen visszautasította.. Általánosságban a delegátusok az alábbi témákat érintették: biztonság, béke, emberi jogok, szociális igazsá­

Next

/
Thumbnails
Contents