Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-01 / 2. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. február beilleszkedésre és éltek is az alkalommal. Legtöbbjük rövidesen el tudott helyezkedni képzettségének megfelelő munkakörben - amit nem mondhattak el azok, akik a Rákosi-korszakban töltötték ki büntetésüket, mert a szabadulás után kezdődtek az igazi nehézségek: a megbélyegzett, "flekkes" volt rabnak csak az alja-munka jutott, tudom, végigcsináltam - és viszonylag jól beilleszkedhetett az akkori puha diktatúrába. Ezt persze meg kellett hálálni. És ők meg is hálálták. Hallgatással, együttműködéssel, elvtársozással, május elsejei kivonulásokkal, csendes kooperálással. Ami később gyümölcsözőnek is bizonyult: a kádári szólam szellemében - hogy aki nincs ellenünk az velünk van - ezek az urak egészen jól boldogultak a puha diktatúrában és eszükbe se jutott, hogy magatartásukkal nemcsak megtagadják régi énjüket, de lényegében elárulják azt az ötvenhatot is, amiért azelőtt még lelkesedtek. Meg sem járta az eszüket, hogy azzal a rendszerrel vállalnak közösséget puszta jelenlétükkel, amelyik vérbefojtotta a forradalmat, százakat akasztatott fel és bitófára juttatta Nagy Imrét és társait is. Eszükbe sem jutott, hogy egy olyan rendszer kegyeit fogadják el — mert kegy volt Kádáréktól, hogy élni hagyták őket, de elfogadtak más kegyeket is (pld. Göncz Árpád maga említi valahol, hogy pár évvel szabadulása után ingyen nyaralt az írószövetség üdülőjében. Én nem fogadtam volna el, igaz, a Rákosiék alatt leült hét év után nem is ajánlott fel senki ilyen kedvezményt...) --, amely tönkre tette a magyar nemzeti tudatot, meghamisította a magyar történelmet, idegen érdekek szolgálatában kifosztotta és egy embertelen ideológia jegyében erkölcsileg is lezül- lesztette az országot. S ezek az urak most azon keseregnek, hogy ami "56-ban történt, arra ma már alig emlékszik valaki és szertefoszlott egy mítosz. így van s hogy így van, azért azok felelősek, akik egy tál lencséért, egy íróasztalért, egy erkölcsi bizonyítványért, a jobb állásért, egy üdülői beutalóért (vagy egy kitüntetésért, mert Munka Érdemrend is kijárt annak, aki némán kollaborált, lásd Antall József esetét) eladták múltjukat, hitüket és hallgatást fogadtak, mint a karthausiak. Hallgatást fogadtak, hogy ki nem ejtik a szájukon azt a szót, hogy " 'forradalom", de amikor nagyon muszáj, még ellenforradalomra is rááll a szájuk, ha nem lehet megkerülni a kínos kérdést "októberi sajnálatos események" formulával. Ó de sokan bújtak ki ezzel az egyenes állásfoglalás elől, ám a szememben az ilyen éppúgy gerinctelen, mint az, aki a jó pontok reményében az "ellenforradalomtól" sem riadt vissza. (A kilencvenes évek elején, amikor a damaszkuszi úton egymást taposták a köpönyegforgatók, bizony sok hajdani melldöngető "szabadságharcosról" derült ki, hogy pár éve még rájárt a szája az "ellenforradalomra". De még a tolla is és verba volant scripta manent - a szavakat még le lehet tagadni, ám az írást nem, mert az megmarad...) Igen, ezek az urak hallgatást fogadtak, de még a gondolatuk közül is száműzték az ötvenhatos emlékeiket. Talán, mert féltek, hogy álmukban elszólják magukat. Meg voltak félemlítve, ami nem mentség, csak magyarázat. Félni mindenkinek joga van, de úgy kell viselkedni, hogy azt más ne vegye észre. Náluk észre lehetett venni... De nekem az a gyanúm, hogy még a félelmüknél is döntőbb volt az opportunizmusuk, az alkalmazkodó képességük. Hiszen élni kell, élni muszáj, a családot el kell tartani, a gyerekeknek enni kell adni és - ez volt mindnekfelett a döntó argumentum -- egyszer él az ember és ők abban hittek, hogy az ő életükben nem fog megváltozni a világ. Miért is hittek volna? Ötvenhatban csalódtak, kiábrándultakká váltak, már semmiben sem tudtak hinni. Csak abban, hogy aki boldogulni akar, annak integrálódni kell és ajánlatos hasonulnia a környezetéhez. Ötvenhat emléke? Ugyan kérem, felejtsük el, régen volt, talán igaz se volt. Ne is gondoljunk rá, mert bajba kerülhetünk. Ez jellemezte harminc valahány éven át a magyar társadalmat, az értelmiséget, a vezető szellemi emberek legnagyobb részét. És Kádárék dörzsölhették a kezüket: volt egy lojális értelmiségük és Ötvenhatot örökre eltemethették. S ebben azok segédkeztek nekik a legkészségesebben, akik "fiatal fejjel megtévedtek" és annak idején részt vettek a forradalomban. Az ő támogatásuk sokkal hasznosabb volt a rendszer számára, mintha hétpróbás kommunistáktól jött volna. Erre nem gondolnak az Ötvenhat elfeledettsége fölött napjainkban honfibúval kesergő volt "szabadságharcosok", akiknek legnagyobb része már a Kádár-korszakban elérte a nyugdíjkorhatárt és megbecsült tagja volt az ún. szocialista társadalomnak. Mindezt elfelejtették, mert elakarják felejteni, hogy gyáván, gerinctelenül viselkedtek. Hogy ötvenhat emléke ma is él a magyar társadalomban az egyes-egyedül a nyugati magyar emigrációnak köszönhető. Azoknak, akik még puszta jelenlétükkel sem akarták támogatni a rendszert és inkább vállalták a száműzetést, mint a kétszínű játékot, amire mindenki rákényszerült, aki élni akart a Kádár-rendszerben. De nemcsak az önkéntes száműzetést vállalták ők, hanem azt is, hogy minden lehető módon küzdenek az istentelen rendszer ellen és a határokon túl ápolják azokat a nemzeti hagyományokat, magyar értékeket és nem utolsósorban Ötvenhat ideáljait, amelyekről otthon hallgatni kell. Az utolsó évtizedek magyar politikai emigrációja - szabad földre érkezésének időpontjától teljesen függetlenül « egységesen az ötvenhatos forradalom szellemiségének talaján állt és annak szentelte minden erejét, hogy ápolja 1956 emlékét, hogy őrizze a lángot. Az emigráció 1956 óta minden alkalmat megragadott, hogy emlékezzen és emlékeztessen a forradalomra és a legyőzetve is győzedelmeskedett szabadságharcra. Nem múlhatott el egyetlen évforduló sem anélkül, hogy a négy világrész magyar közösségeiben nem tartottak volna ünnepi megemlékezést, amely méltóképp reprezentálta Ötvenhat szellemiségét. Ezeken az ünnepségeken részt vettek a fiatalabb korosztályok, cserkészek és a magyar családokhoz tartozó fiúk-lányok, akik átérezték a megemlékezés jelentőségét és megfogta őket az ünnep tartalma. Állítom, hogy egy idegenben felnövő magyar gyerek - hacsak nem
