Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-12-01 / 12. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. december SOÓS GÉZA A NEMZET KEZDI VISSZANYERNI A HITÉT Szakítás a múlttal Október az emlékezés hónapja. 150 éves évfordulóját ünnepeltük az 1848-as szabadságharc kitörésének. Aztán következett Arad, a 13 tábornok vértanúsága. Nem lehet szónélkül elmenni azon szomorú tény mellett, hogy ma egy középiskolás diák, de az egyetemisták többsége, a vértanuk közöl alig ismer valakit. Mindez köszönhető annak a liberális oktatáspolitikának, mely a diákokból tudatosan kiölte a nemzeti múlt megismerését, megbecsülését. Nem sokkal jobb a helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplésével. Ugyan minden évben városainkban és falvainkban megemlékeznek a hősi napokról, talán még az ünnep méltóságát is megadják, de az iskolák történelem óráin hallgatnak az igazság kimondásával. Egy mai diák csak azt látja, hogy a pártok és politikusok koszorúznak, és fejet hajtanak a hősök előtt. A valódi okokat, a forradalom lényegét és annak tisztaságát elhallgatják előlük. Olyan fontos és mélységesen emberi tényezőkről nagy a csend, mint például az elesett szabadságharcosok hozzátartozói számára rendezett gyűjtések. Az utcákon nem őrizték azokat a ládákat ahová a pénzt tették, és senki nem nyúlt hozzá, az adomány pedig gyűlt. Betört kirakatok mögött, az üzletek árúihoz senki nem nyúlt, hogy megőrizzék a forradalom tisztaságát. A mai diákok arról sem tudnak, hogy azok, akik ma koszorúznak, vajon melyik oldalon álltak. Egyszer végre már el kellene hangzania, a forradalom hóhérai, árulói szájából, hogy vétkeztünk a nemzet ellen és őszintén sajnáljuk. Csakhogy ezek a szavak máig nem hangzottak el. Akiktől ez joggal elvárható lenne, egyre gyakrabban jelennek meg a képernyőn és a különböző médiákban, hogy "hitelesen" visszaemlékezzenek az akkor történtekre. Sok még a fehér folt a forradalom körül, melyet az emlékezés sem tud kellően megvilágítani. Október 18-án választott az ország. A népfelség arról döntött, hogy a helyi önkormányzatokban kik képviseljék a polgárokat. Önkormányzati képvielőket és polgár- mestereket választottak. A pártok többsége nagy győzelemnek könyvelték el a végeredményt. Az igazság az, hogy a tavaszi országgyűlési képviselő választás eredménye ismétlődött meg. A legtöbb szavazatot az MSZP kapta, de a nagyvárosok élére többségében Fideszes polgármesterek kerültek. Ami nem változott az a főváros élén, Demszky Gábor személye, miután az MSZP az utolsó hetekben visszaléptette polgármester jelöltjét Katona Bélát, ezzel a liberális városvezető győzelmét segítette elő. Maga a választás nem hozta lázba az országot és semmiféle nemzetközi visszhangja nem volt. Nyugtalanságot keltett viszont a délszláv helyzet, már csak a közelsége miatt is. Koszovói menekültek lépték át az ország határát, nem kis gondot okozva a befogadásukkal. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a menekültek nem tekintik Magyarországot célországnak, hanem minden eszközzel azon igyekeznek, hogy tovább menjenek Németországba, vagy Olaszországba. A határok őrizete komoly erőket köt le, annak anyagi vonzatával együtt, melyhez nemigen járulnak hozzá azok a nyugati államok, akik nem szívesen látják országukban az illegális bevándorlókat. Magyarország ismételten olyan végvári ország lett, mely a nyugatot oltalmazza, ha nem is az ellenségtől, de a nemkivánatos migráció elől. Ma ebben a vonatkozásban ismét megtalálható nyugat önzése, mint néhányszáz éve. Az önzés mellett a koszovói beavatkozás újabb és újabb elhalasztása, csak bátorítja a szerb nacionalistákat, akik, úgy tűnik, bolondot csinálnak a NATO-ból és a vezető nyugati hatalmakból. Mi magyarok joggal nézzük kritikus szemmel ezt tétovázást, hiszen a szerbek elnyomó politikája súlyosan érinti a Vajdaságban élő magyarságot. Azt a magyarságot, amelyekből a második világháború után, a Tito partizánjai több mint 40 ezer embert gyilkoltak le és még csak el sem sirathatták őket hozzátartozóik. Határainkon túl élő magyarság helyzete Szlovákiában a legreménykeltőbb. A választások eredményeképpen, úgy tűnik vége a Meciár korszaknak és egészen más erők fognak Pozsonyban kormányt alakítani. Ehhez az erőkhöz tartozik a magyar pártokból alakult választási szövetség, és ha a tárgyalások sikerrel járnak, néhány miniszteri tárcára a magyarok is számíthatnak. Nincsenek ilyen kedvező hírek Romániából. Mára már biztosnak látszik, hogy egy magyar nyelvű egyetem bármilyen formában is csak álomnak tűnik. Keleti szomszédunk civilizációja még várat magára. Ezek után ismételten felvetődik a kérdés, hogy szükséges-e a magyarok jelenléte a kormányban? Végre jó lenne odafigyelni Tőkés Lászlóra, aki folyamatosan felhívja a közvélemény figyelmét, hogy Romániában a nemzetiségek megítélésében, szerepében az elmúlt időszakban nincs komoly áttörés. Egy ország, mely olyan büszke legendákból szőtt történelmére, oly kicsinyesen szűkmarkú tud lenni nemzetiségeihez. Jó lenne ha egyszer végre a román vezetők rátekintenének a térképre, hogy meggyőződjenek róla, a művelt nyugathoz a legrövidebb út Magyarországon keresztül vezet, a szó valós és átvitt értelmében is. Idehaza a Fidesz által vezetett kormány, fiatalos lendülete nem csökken. Sok régi kipróbált káder, akiket az ellenzék szakértőnek kiáltott ki, kerül lapátra, hogy újak kerüljenek helyére. A tisztogatással együtt a közvélemény megismerheti azt az örökséget, melyet a szociál-liberális kormány hagyott az utódokra. Ez az örökség milliárdos hiányban mérhető, hogy csak két intézményt említsek: a Postabank és a Társadalom Biztosítás. A kettő hiánya több mint 300 milliárd forint. Ezzel együtt is a magyar gazdaság megítélése jó, sőt prosperál. Az idei növekedés megközelíti az 5 százalékot, és az 1999-es növekedés hasonló tendenciát mutat. Az export, és ezen belül a gépipar 15 százalékos fejlődése több mint bíztató. Az inflációs ráta is csökkenést mutat, és jövő őszre akár egyszámjegyű is lehet. Növekszik
