Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-12-01 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. december STIRLING GYÖRGY A BÍBOROS BILINCSBEN 50 éve történt Aki átélte a második világháború utáni korszakot és személyes emlékei vannak azokról a zavaros időkről, amikor a hivatalosan ’'felszabadításnak" nevezett szovjet megszállást követően hazánk a Vörös Hadsereg és a mögötte meghúzódó kommunista párt uralmát nyögte, az még ma, ötven év távlatából is csak fájdalmas érzésekkel képes felidézni a fegyverszünet és a béketötés utáni pár esztendő eseményeit, amelyek eldöntötték hazánk jövőjét és megpecsételték sorsát. A háború befejézése fölötti örömöt, a demokratikus béke megteremtéséről szőtt álmokat és egy független, szabad Magyarország felépítésében vetett reményeket hamarosan felváltotta a félelem és a kilátástalanság érzése, a rettegés az egyre fokozódó terrortól. Az 1945 őszi választások után egy darabig még lehetett hinni a demokratikus kibontakozásban és bíztunk a nyugatiak ígéreteiben, aztán jött a nagy kiábrándulás és egymást követték a csalódások. Az országban egyre nőtt a szovjet befolyás s ezzel együtt erősödött a kommunista párt hatalma. A Jaltában garantált jogot arra, hogy szabad választás révén a magyar nép dönthesse el, milyen rendszerben akar élni, a győztes hatalmak közül egyik sem vette komolyan. Sztálinnak az első pillanattól kezdve az volt a célja, hogy a bolsevizmust kényszerítse rá a magyar népre, a nyugatiaknál pedig hiányzott az erő, az akarat és az eltökéltség ahhoz, hogy ezt a tervet meghiúsítsák. Magyar- országon és egész Közép-Európában szabad kezet kaptak Moszkva ügynökei: ebben a térségben 1945-től kezdve az történt amit a kommunisták akartak és Magyarország kényre-kedvre ki volt szolgáltatva Rákosiéknak. Csak idő kérdése volt, mikor kaparintják teljesen kezükbe a hatalmat és törlik el a demokráciának még a látszatát, a maradványait is. Ami aztán 1948-ban, a kommunisták által a Fordulat Évének nevezett esztendőben maradéktalanul meg is történt. Rákosiék csellel, fondorlattal, árulással és nem utolsósorban erőszakkal megvalósították a rendszerváltást, a párturalmat. Megtörtént a kommunista hatalomátvétel és a demokratikus, többpártrendszerű Magyarország népköz- társasággá, proletárdiktatúrává változott. Ez természetesen nem ment máról-holnapra, hanem egy két és féléves folyamat eredményeképp következett be, melynek kezdetét az 1945. őszi, még szabad és demokratikus parlamenti választásoktól számíthatjuk, befejezését pedig az 1948. március 6. jelentette, amikor a Magyar Szociáldemokrata Párt áruló vezetői - feladva az önállóságot - a "munkásegység" hamis jelszavával kimondták a fúziót a Kommunista Párttal. Végül mindezt betetőzte 1948 karácsonya, amikor Péter Gábor ávós pribékjei letartóztatták és az Andrássy út 60 pincéjébe hurcolták Mindszenty Józsefet, Magyarország bíboros-hercegprímását. Ezzel nemcsak a vallásszabadság szűnt meg hazánkban, de megszűnt az utolsó ellenállás is a kommunista erőszakkal szemben. Ez 50 éve történt. Érdemes felidézni, hogyan jutott ide az ország néhány rövid év alatt? Mik voltak a főbb állomásai annak a folyamatnak, melynek mintegy befejezéseként Rákosiék vehették a bátorságot ahhoz, hogy kezet emeljenek a magyar katolikus egyház fejére és egy visszataszító kirakatperben el is ítéljék őt? Milyen stációkon keresztül süllyedt ilyen mélyre az ország, hogy egy kopasz gnóm azt tehette a magyar néppel, amit akart? Kiindulnunk az 1945. őszi első szabad választásból kell, amikor a magyar nép elutasította a marxizmust és a polgári pártoknak juttatta a szavazatoknak jóval több, mint felét. De az egymagában is többséget nyert Kisgazdapárt nem tudott élni a nép által ráruházott hatalommal és rövid másfél év leforgása alatt áldozatul esett a Rákosi-féle szalámitaktikának. A kommunista kézben lévő ÁVÓ-nak és a rendőrségnek sikerűit úgy megfélemlítenie az országot, hogy senki sem mert igazán keményen szembeszállni a kommunistákkal. Csak egy ember emelte fel a szavát, amikor csak tehette és az Mindszenty József, az 1945 elején újonnan kinevezett hercegprímás volt. A Népbíróságok sorozatban ítélték el a legjobb hazafiakat és megteltek a börtönök. 1946. legutolsó napjaiban az ÁVÓ egy mondvacsinált összeesküvés vádjával letartóztatott közel száz polgári politikust, a szovjet katonák pedig ezzel kapcsolatosan őrizetbe vették Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát. Ezzel végképp megtörték a Kisgazdapárt gerincét és ez volt az első fordulópont. A koncepciós összesküvési perben szereplőket elítélték, Nagy Ferenc miniszterelnöknek és Varga Béla házelnöknek nyugatra kellett menekülnie, kormányra pedig Rákosi által kiválasztott megalkuvók kerültek. Ennek ellenére az 1947. augusztusára előrehozott parlamenti választásokon a kommunistáknak még mindig csak 22 százalékot sikerült (csalással!) szerezniük, de övék lett a legerősebb párt a parlamentben. Ez a választás volt a második fordulópont, amelyet a polgári ellenzék teljes felszámolása követett. Közvetlenül a választások után megíndúlt a két munkáspárt egyesítésének előkészítése. Ennek bevezetéséül - a fúziót ellenző szociáldemokraták megfélemlítésére - Rákosiék kreáltak egy második koncepciós összeesküvési pert s abban elítélték a régi (kommunistaellenes) szocde- mek elismert vezetőjét, Peyer Károlyt, aki a börtön elől kénytelen volt követni az emigrációba Nagy Ferencet és Varga Bélát. Ezek után már simán ment az egyesítés: Marosán és hozzá hasonló munkásárulók kiszolgáltatták pártjukat Rákosiéknak, akik így most már valóban domináltak a Parlamentben. Június 12-én megtartották a közös egyesülési kongresszust és megalakult a Magyar Dolgozók Pártja. A Fordulat Éve teljessé lett, Rákosi elégedetten dörzsölhette a kezét: mindent elért, amit akart. Azaz még nem minden. Egyetlen ember magasodott még a tömeg fölé, magányos tölgyként, egyetlen ember, aki szembe mert menni a mocskos áradattal: Mind
