Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-11-01 / 11. szám
1998. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 SOÓS GÉZA AZ URAK ÉS ELVTÁRSAK KROKODIL KÖNNYEI Hogy ne legyen idilli a hangulat, arról az ellenzék időről időre gondoskodik. Először jött a búza válság. A tárca vezetője, dr. Torgyán József, a rá jellemző dinamikával megoldotta a felvásárlás kérdését. Illetve csak azt hitte, hogy megoldotta, mivel Békés megyéből olyan hírek érkeztek, hogy szervezkednek a gazdák, miután többszázezer gabona maradt a nyakukon. A szervezkedésen túl, látványos akció keretében még gabonát is égettek. Mikor az akciók mögül előtűnt az ember, csupa ismerős arcokat láthattunk. TSZ-elnökök, zöld bárók, volt szakszervezeti vezetők, akik az apparátust cserélték fel gazdálkodásra. A Horn-kormány alatt ők voltak a kedvezményezettek, és most, hogy már megszűntek a különböző címen felszedhető támogatások, nyíltan és a háttérből zavart keltenek. Támad az ellenzék más oldalról is. Ürügy az a leváltási hullám, ami valóban (és hála Istennek) jellemzi az új kormányt. Csakhogy Orbánék többek között azzal is nyertek, hogy megígérték, rendet teremtenek az országban. Már pedig ez csak úgy megy, ha sorban útilaput kötnek az előző kormány által különböző intézmények élére kinevezett pártkatonák talpára. Van is nagy zsivaj, lárma, krokodilkönny hullatás közöttük. Az ellenzék által támadt másik személy dr. Pintér Sándor belügyminiszter. A legképtelenebb vádakat hozzák fel ellene. Ezeknek a vádaknak bő teret enged a sajtó. A politikában jártas ember pontosan tudja, miről van szó. A belügyminiszter meghirdette harcát a szervezett alvilág ellen. Már pedig úgy tűnik, hogy következetesen végig fog menni a megkezdett úton. Az alvilág nem lelkesedik a kemény intézkedésekért. Az is közismert, hogy az alvilág rendkívül szívélyes viszonyban volt az elmúlt rendszer egyes vezetőivel. Ezt a kapcsolatrendszert használják fel dr. Pintér Sándor ellen. Az már csak hab a tortán, hogy hasonló megfontolásból, a Magyar Szocialista Párt megakadályozza annak a kétharmados törvénynek a megszavazását, mely a bűnüldözés hatékonyságát szolgálná és az ügyészség kormány alá való helyezését jelentené. Az elmúlt hónapban jó és rossz hírek érkeztek határainkon túl élő magyarság vonatkozásában. Rossz hír, hogy végleg zátonyra futott a magyar nyelvű egyetem sorsa Kolozsváron. Jobb hírek érkeznek Szlovákiából. A parlamenti választások lezajlottak. Maciar pártja megnyerte ugyan a választást, de győzelme csak afféle pirruszi győzelem, mert más pártok nélkül nem tud kormányt alakítani. Az ellenzék viszont egységes, és még csak tárgyalni sem halandó Meci- árékkal. A ház elnöke, aki elkötelezett híve a diktátornak, Meciárékat szeretné megbízni kormányalakítással. (Most kaptam a hírt, hogy Meciár megsértődött és végleg visszavonul a politikától.) A formálódó ellenzéki koalíció az első parlamenti ülésen, kihasználva erőfölényét, új házelnököt fog választani, aki viszont a jelenlegi ellenzéket fogja felkérni kormányalakításra. A több mint 8 százalékot elért magyarság könnyen lehet, hogy kormánytényező lesz az elkövetkező hónapokban. Még egy hír, amely határainkon túl élő magyart érint. Egy erdélyi magyar asszonynak sziámi ikrei születtek. Miután a két kislány betöltötte a három hónapot, Segeden egy professzorokból álló orvoscsoport szétoperálta őket. A szenzációs műtét sikerült, ma már túl vannak az életveszélyen. Az Orbán kormány annyi más mellett nagy súlyt fektet arra is, hogy az egyházakkal a viszony szívélyesebb legyen. Ez a törekvése a Vatikánban is megértésre talált. A miniszterelnököt, családját és népes küldöttségét fogadta a pápa a castegandolfoi nyári rezidenciájában. Visszatérve még egy gondolat erejéig a gazdaságra. Évek óta tart idehaza a bank-konszolidáció, mely abból áll, hogy a tudatosan rossz kihelyezések miatt, meg az egyszerűen szőrén-szálán eltűnt pénzek következtében a csődközeibe jutott bankokat az állam újra és újra feltölti. Ez a feltöltés minden adófizető családnak, eddig kb. 400 ezer forintjába került, és nincs még vége. Most a Postabank következik, amelynek hiánya 105 milliárd forint. Igazgatója, aki havi nyolcmillió forint fizetést kapott (ez 200 ember havi illetményének felel meg), Bécsből figyeli a következményeket. Az is közismert, hogy idehaza a bankárok többsége zsidó, akik egyfajta védettséget élveznek a törvényekkel szemben. Ez a törvényenkívüliségük táplálja a valóban létező antiszemitizmust. Szeptember végén nyílt parlamenti vitára került sor a nyugdíjakkal kapcsolatban. A Horn-kormány az elmúlt négy évben a gazdasági megszorító intézkedései révén főleg a nyugdíjasokat rövidítette meg. A választások "előestéjén" egy olyan hangulatjavító törvényt erőszakolt át az országgyűlésen, melyet akkor az ellenzék nem támogatott. Most viszont a jelenlegi kormányon kérik számon a teljesítését. A kabinet mindent elkövet, hogy a kisnyugdíjasok akár 20 százalékkal is többet kapjanak és a magasabb nyugdíjak reálértékét is növelje, de nem vállalkozhat arra, hogy az előző kormány restanciáját néhány hónap alatt bepótolja. A volt bolsevik szakszervezet, amely szolgai módon kiszolgálta Hornékat, most vicsorog és fenyegetőzik. Ilyen a politikai ősz itt a Kárpát-medencében. Mégis a hangulat bizakodó. Kedves Szerkesztőség! Itt mellékelem jövő évi előfizetésemet egy kis felárral a sajtóalapra. Továbbra is kívánok erőt, egészséget önzetlenül végzett munkájukra. v. G. M. Kanada-Köszönjük az előfizetés megújítását és a néhány dollár felárat. A Jó Isten áldását kérjük további életére. (A szerk.)