Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-09-01 / 9. szám
1998. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 Székelykeve, Nagykikinda, Tiszakálmánfalva vidékéről. Többen megtanultak citerázni és büszkén játszották egymás után a magyar népdalokat. Volt sok olyan résztvevő, aki soha életében nem volt még Magyarországon ~ most már annyira megdrágították a határátlépést, hogy majdnem lehetetlenség egy családnak átjönni: nem csak személyenként, hanem autónként is kell határátlépő-díjat fizetni. Az idősebb fiuk azt is mondták, hogy bizony nagy gond a katonai behívó levél — mert most már Kosovóba viszik őket. Mindegyik arra törekszik, hogy minél tovább tanuljon. Kárpátalja vidékeiről is jöttek: Munkács, Beregszász, Mezőkaszony, Rahó, Barkaszó, Nagybakta, Botfalva, Palágykomoróc és Ungvár. Komoly felkészültséggel jöttek a kárpátaljai fiatalok, — minegyik valamilyen helybeli vetélkedőn lett díjas. Az egyik legfiatalabb résztvevő, egy 14 éves fiú volt, aki Munkácsról jött és sokszor olyan érdekes és részletes magyar történelmi adatokkal jött elő, hogy az egész csoport csak ámult. Kárpátalján súlyos anyagi gondokkal küzd az ott élő magyarság. Az egyik kisérő tanár azt mesélte, most már valahogy megszokták, hogy hónapokon keresztül nem kapnak fizetést, de a nagyobb veszély az, hogy kijelentette az ukrán tanügy, miszerint jövőre nem lehet magyarul érettségizni. Ők viszont abban reménykednek, hogy ez a kijelentés nem válik valósággá. Felvidékről is jöttek: Dunaszerdahely, Nagyme- gyer, Ipolyság, Farnád, Felsőkirály, Léva és Pozsony képviseletében. Palócföldről érkezett olyan, aki először járt Magyarországon. Ezeknek a fiataloknak mindig nehezebb és nehezebb a dolguk. Újabb és újabb magyarellenes törvények lépnek életbe, hogy megnehezítsék a felvidéki magyarság életét. A tábor kezdete alatt, többször mutatták a televízióban a magyar közösségek tüntetését az ellen, hogy csak szlovák nyelven adták ki a bizonyítványokat a tanév végén. A DIÁKOK KÉT CSOPORTRA LETTEK ELOSZTVA A Rákóczi Ferenc Csoport Kecskeméten kezdte tevékenységét, ahol az ottani Piarista Gimnázium tanárai remekeltek a jobbnál jobb programmal. Kecskemétet és környékét nézte meg a csoport: Ópusztaszer, Eger vára, a Bugaci puszta, Szeged és Kecskemét múzeumait és látványosságait csodálták meg. Külön köszönet Ft. Dr. Futó Béla igazgató úrnak, hogy olyan nagy odaadással látták el a tábor résztvevőit. A Bethlen Gábor Csoport Pécsett kezdte működését, ahonnan bejárták majdnem az egész Dunántúlt: Pannonhalmi Apátság, Zsolnai porcellángyár, Pécs és környéke, Siklósi vár, Harkányfürdő, Szigetvár, Mohács útvonalon. Ahogy az egyik erdélyi diák, Tompa László írta: "Úgy érzem, hogy újjá születtem. Ami azelőtt a magyar történelemben számomra homályos volt, az most elmémben megvilágosodott. Sohasem fogom elfelejteni Ott állni ahol a Magyar Nemzet megalakult (Ópusztaszer), óriási élmény volt számomra. Nagyon szépen köszönöm." Külön köszönet a magyarországi Templomos Lovagok Priorjának, Lakatos Sándornak a nagyszerű szervezésért Pécsett. Öt nap után a két csoport megint találkozott és forgószínpad szerűen cseréltek helyet. Az utolsó öt napot pedig Budapesten töltötte az összevont tábor. Szállás a Hevesi Gyula Kollégiumban volt. Egy nap megnézték a dunakanyari: Esztergom (az esztergomi püspök, dr. Dékány Vilmos külön fogadta a csoportot), Visegrád, Szentendre sem maradt ki. Azután a Nemzeti Múzeumot, a Szent Koronát, a Várat, a Hősök terét, a Palamentet és más múzeumokat tekintettek meg a négy nap alatt. Volt sok olyan résztvevő, aki először járt Budapesten. Öröm volt látni az arcokat, amikor felfedeztek valami új, csodálatos látványt. Sokan mondták már, hogy nagy élményt kinál ez a program, mert nem csak sokat látnak, tanulnak, de arra is jó, hogy más határon túl élő fiatalokkal találkozzanak és megismerkedjenek. Azt értékelik legjobban, hogy olyan fiatalokkal találkoznak, akik pontosan olyan kisebbségi sorsban élnek, mint ők maguk. Erőt merítenek egymástól és rájönnek arra, hogy nincsenek egyedül. Az egyik erdélyi szülő így fejezte ki a tábor értelmét, amikor megköszönte, hogy lánya részt vehetett benne: "Amikor hazaért a lányom, azt mondta nekem - túl fáradt vagyok édesapám most beszélni (20 órai utazás után), majd ha felébredek akkor mesélek az élményeimről." A szülő tovább faggatta: "Mégis egy-két mondatban foglald össze, hogy mit jelentett neked ez a tábor." Azt a választ kapta, hogy: - "most már tudom édesapám, hogy magyar vagyok, és életem végéig az maradok" A tábor tagjai könnyes szemmel vettek búcsút egymástól, Ígérve, hogy a kapcsolataik és szép emlékeik mindig megmaradnak. Mi pedig örömmel jelentjük, hogy egy újabb sikeres Magyarságismereti Mozgótábornak a befejezéséhez értünk és köszönettel adózunk a kanadai Rákóczi Alapítványnak, az amerikai Egyesült Magyar Alapnak, a magyarországi Illyés Közalapítványnak, a Pro Professione alapítványnak és Budapest Főváros Polgármesteri Hivatalának. Ugyancsak köszönet jár minden kanadai és amerikai magyar adakozónak, akik lehetővé tették, hogy ismét 120 határon túl élő magyar diák részesüljön egy életre szóló élményben. De ne a mi szavainkkal mondjuk az utolsó köszönetét, hanem egy felvidéki résztvevő, Presinsz- ky Gellért szavaival: "Örülünk, hogy vannak olyan személyek, vállalatok, melyek képesek a "szent ügyre", a határokon kívül rekedt magyar gyermekek táborozására áldozni valamit. Önök is ezt tették, amit én — egyszerű gyerek - nem tudok méltóan meghálálni Én nem ismerem személyesen Önöket, de tudom, hogy önök olyan emberek, akik belátták, hogy a magyar kultúra terjesztésére nem csak a politikai határokon belül van szükség hanem az összes magyarok lakta területen. Biztosíthatom Önöket, hogy az, amit ránk áldoztak az egyik lehető legjobb helyre került, és kérem Önöket, hogy tartsák mindig szemük előtt a kultúra terjesztésének fontosságát és támogassák továbbra is ezt a tábort, mely nekem és velem együtt barátaimnak is rengeteg örömöt szerzett." Aykler Béláné Papp Zsuzsa
