Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
1998. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 A keresztény világ mindennapi élete évszázadokon át az egyházi év ünnepkörei szerint alakult. Ádvent négy hete a világ Megváltójára való emlékezés, Karácsony és az utána következő 14 boldog nap a születés, január 6., Vízkereszt pedig a Három Királyok tiszteletadására való emlékezés, akik aranyat, tömjént és mirhát hoztak az új királynak. Ezt követte a farsang, amelynek teijedelme az egyetlen változó ünnep, a Húsvét dátumától függ, amit a tavaszi holdtölte utáni első vasárnap ünnepelünk. Mai írásomban a régi és a napjainkban tartott farsangokra emlékezem, a vidámság, az öröm, a tánc heteire, amiket azért ünnepel a kereszténység, mert Lukács Evagéliuma szerint (2,40): “A kisgyermek pedig növekedik és erősödik lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vagyon őrajta. ” Mindezt azért mondtam el, mert Isten nélküli világunkban erre már jóformán senki nem emlékszik. Ezekután mégha vázlatosan is, de elmesélem. hogy milyen volt az esztendőnek ez az ünnepköre abban a világban, amikor még nemcsak az aranyborjút imádták az emberek és milyen ma. ezekben a megüresedett, tartalom nélküli, szekuláris évtizedekben, amikor csak a vagyonért liheg mindenki. RÉGEN A farsangolás mindig a falvak, nagyobb községek és városok szerint változott. Alább Kodolányi János ragyogó ormánsági elbeszéléséből választottam néhány idézetet az ottani szokásokról. A 83 éves “József, az ács” Borostyánpusztán az állami uradalomhoz tartozó kis faluban élt és elmesélte a fiataloknak, hogy “Az én időmbe máskép vót. Akkoriba vöt jókedv. Farsang estélyén felcicomázkodott az egész falu, embörök, asszonyok, gyerökök, osztón úgy folyt a játék az utcán. Eccör a Ózni Dani fenőtözölt szalma- kazalnak, osztón úgy járt az utcán, de akkurát olyan vót, mint egy szalmakazal. Hát gyütt-ment a szalma- kazal az utcán, eccercsak valaki elkiáltja magát: Gyerökök, gyújtsuk meg a szalmát, hadd legyön jó farsangi világosság! Azzal már gyújtót is gyújtott. Hej: fertőzzön meg, de vót ám ribillió. Futott szegény Dani, az egész utca meg utána égő gyújtóval. Alig-alig tudta megmönteni a bőrét a túztöl. A Luzuszki Peti meg éktelen nagy piros paprikát kötött a nadrágjáhon, osztón azt kiáltotta, hogy megherkeli a lányokat. De lefőzték, mert az asszonyok nagy későkkel mentek neki, hogy levágják. így vót az régön, de nincsen az máma. Nem olyan világ ez. ” Hasonlóképpen búcsúztak a farsangtól húshagyó kedden. Ugyancsak Kodolányi ítja, hogy Szép Zsuzsika, a paraszt Vénus előző este elkészítette a szalagokkal és művirággal díszített mogyorófa pálcát. Másnap reggel díszbe öltözött és végigjárta az ismerős gazdákat, hogy ősi szokás szerint időtlen rigmusokkal köszöntse őket. így állított be Hosszú bá- csiékhoz is, hogy elmondja a disznótorok idején szokásos versikét: Hipp-hopp fársáng Mostőlika zártant, Nemadika máját, Semaszalo rmját. Ezután elkezdett táncolni, olyan méltósággal, ahogy csak a magyar asszonyok tudnak, de a nagy balettek csillagai semmiképpen, miközben vidáman dalolta a megivott “noha” bortól jókedvre kerekedve: Kelj fölasszony, kelj föl, Csaldmega zur adat! Nerőstelldmeg kezdeni Oldalszalo nádat. Végül a vidéken szokott köszöntéssel, jókívánságokkal fejezte be a farsangolást: Szálljonisten aházadra Seregangya lóval, Telipoha rával. Bizony, elmúlt ez a világ, és ki tudja, hogy megmaradtak-e ezek a szakrálisnak tekinthető régi szokások. A nagyvárosok közelében lévő községekben más volt a farsang. Ezekben nagyszámú értelmiség élt, akik a kaszinó tagjai voltak. Élénk élet folyt az ipartestületekben, a gazdakörökben. a sportegyesületekben, az érettségizett vagy egyetemi tanulmányokat folytató fiatalság pedig a Turul Szövetségben és az Emencanában tömörült. Ezek valamennyien megrendezték a maguk évi bálját, de ezt előre megbeszélték egymás között, mert a 4-8000 lakosú falvakban többnyire csak egy tűrhető cigányzenekar volt. Abban az időben a jazz még nem jutott el ezekbe a helységekbe. Sokan v annak még ma is, akik azt állítják, hogy ez a szétdaraboltság társadalmi különbséget jelentett. Tévedés! Egészen természetes, hogy egy gazda nem az iparosok között érezte magát otthon, hanem saját sorstársai társaságában. Éppen ígv nem lehetett azon csodálkozni, hogy a labdarúgók semmi közös témát nem találtak volna a tanítókból, tanárokból, miniszteriális és egyéb tisztviselőkből álló kaszinótagok között. Ez korántsem jelentette azt, hogy nem adták meg egymásnak a kellő tiszteletet. Kizárólag arról volt szó, hogy mindenki a saját körében érezte jól magát. így rendezték meg évenként a felsoroltak saját báljukat. Ez aztán valóban vidámságot. mulatást jelentett, nem duhajkodást, amelyet hónapok tervezése előzött meg. hogy minél jobban sikerüljön. Persze, ilyenkor a tréfa, sőt néha vastag tréfa sem hiányzott. különösen a jelmezbálokon. Nevezetes eset volt. amikor egy magát elkülönitő. vagyonos társaság jelmezbált rendezett szülőfalum kaszinójában. Ennek hírére az “aranyifjúság” azonnal összedugta a fejét, aminek az lett az eredménye, hogy Sz. Z. barátunkat, a lányosképű állatorvostan-hallgatót balerinának öltöztették, parókával és fekete álarccal. Ruhája pedig az anyagra erősített szaloncukrok százaiból állt. Igen- ám, de a szaloncukrot úgy csinálta meg egy fiatal gyógyszerész, hogy belekevert néhány evőkanál Kroton-olajat, amelyből néhány csöppet adtak a marháknak, amikor szorulásuk
