Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-07-01 / 7-8. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. júL- aug. mögött végzett. S az ellenzék előtt felcsillant a győzelem lehetősége. A két szavazási nap közti 14 nap hozott igazi fordulatot a mostani választásban, ekkor eszméltek rá a választópolgárok - s köztük nagyon sokan azok közül is, akik az első szavazási napon érdektelenségből otthon maradtak hogy lehet és érdemes beleszólni a választásba, mert van alternatíva és megdönthető a baloldal uralma. Látnivaló volt, hogy a Fidesz annyira a sarkában van az MSZP-nek, hogy a választási matematika szerint komoly az esély arra, hogy a második szavazásnál lekörözi ellenfelét. Ekkor kezdték érezni a választópolgárok, hogy itt érdemes fáradságot venni a szavazásra és döntötték el sokan, hogy ezúttal az urnák elé járulnak és leadják voksukat -- a posztkommunista szocialista-liberális kormánykoalíció ellen. Mert biztosra veszem, hogy május 24-én sokan olyanok is a Fidesz jelölt neve mellé tették a keresztet, akik nem is ismerték Orbánék programját. Mindegy, hogy kire, de olyanra kellett szavazni, akinek esélye van a győzelemre, a Horn-kormány leváltására. A jelszó volt: a szavazatoknak nem szabad szétforgácsolódniok! A szavazás nem egy bizonyos párt melletti színvallást jelentett, hanem kiállást a baloldal ellen. Ennek köszönhette még a vártnál is sokkal nagyobb sikerét 24-én a Fidesz. És annak, hogy aki négy nappal előbb látta a televízióban a Horn-Orbán vitát, az a legrosszabb személyes benyomásokat szerezhette a miniszterelnökről. A sutamozgású, szavait félbemaradt gesztusokkal kísérő emberke, ökölnyi bogra kötött nyakkendőjével inkább emlékeztetett Chaplin csetlő-botló kisemberére, mint egy államférfira. Minden országnak olyan kormánya és kormányfője — amilyent megérdemel. Na de ilyen?.. Orbán viktor jobb debatternek bizonyult, akinek gyorsan vált az agya és aki biztos a dolgában. (Bár rokonszenvesebb, lenne ha az önbizalom külső jeleit kissé tompítaná...) Egy szó mint száz, az a nyilvános vita adta talán a végső lökést a habozó és el nem kötelezett szavazópolgároknak arra, hogy végül is elmenjenek szavazni. Lényegesen többen, mint az első fordulóban. Ami merőben szokatlan, mert a második fordulónál általában kevesebben szoktak voksolni, mint az elsőnél. Nyilvánvaló, hogy sokan ekkor döbbentek rá: ennek a szavazásnak igenis van tétje! Még néhány szót a kisebb pártok eredményeiről, hiszen ~ mint fentebb írtam volt - a statisztika változásaiban nyomonkövethető az elmúlt nyolc év politikai életének alakulása. A harmadik legnagyobb pártként végzett Független Kisgazdapárt szereplése az utolsó három választáson egyenletes volt: "90-ben 44, "94-ben 26, most pedig 48 képviselőt juttatott be az országgyűlésbe. Mint a két legnagyobb parlamenti erő között álló politikai tényező, könnyen lehet a mérleg nyelve, ami egyébként Torgyán József kedvenc szavajárása. Ugyanakkor kombinációba jöhet koalíciós partnerként egy Fidesz-vezette kormányban, bár ennek még a lehetőségét is tagadja Orbán Viktor. No de tudjuk: a politikában semmi sem lehetetlen és a Fidesz-(MDF)-Kisgazda koalíciónak 196 képviselője lenne a parlamentben, ami már abszolút többséget jelentene és biztosíthatná a nyugodt kormányzást. Remélhetőleg a két párt előbb vagy utóbb szót tud majd érteni egymással, aminek eredményeképp megalakulhat egy stabil jobbközép koalíciós kabinet. Hadd szóljunk még pár szót az SZDSZ-ről, amely a kezdeti felfutás után (tudjuk, hogy 1990-ben az SZDSZ kezében volt a helyzet kulcsa, sőt a marsallbot is, hiszen nyugati pénzügyi körök a szabaddemokratákat szerették volna látni a hatalomban...), "94-ben már lefelé menő ágban kerültek, de látványos verességüknek most lehettünk tanúi: a "90-es 92, a 94-es 69 képviselő után most mindössze 24 széket sikerült szerezniük. Bukásuk oka kézenfekvő, amikor az annyira áhított hatalomba való részvételért négy évvel ezelőtt koalíciós partnerként nevüket adták a Horn Gyula kormányához, vállaniok kellett ennek minden következményét. S a felelősségben is osztozniok kellett a kormány kudarcaiért. Szavazóik elfordultak tőlük és jórészük átment a Fidesz táborába. Sic transit gloria mundi... Végül egy még gyászosabb történet a "94-ben még 22 parlamenti székkel rendelkező Kereszténydemokrata Pártnak ezen a választáson még az 5 százalékos küszöböt sem sikerült elérnie és hajdan sokrahivatott párt be sem került a parlamentbe. Sorsáért csak magát okolhatja a pártvezetőség: a belső viták, a széthúzás, az egymás kizárásáig fajuló meghasonlás megpecsételte a párt sorsát. Szavazói, hívei szétszéledtek és nagyon nehéz lesz őket ismét visszaédesgetni. Nagy vesztesége a jelenlegi ország- gyűlésnek, hogy a KDNP hiányzik belőle. (Orbán Viktor egyik legjobb húzása volt, hogy a kizárt vagy kilépett kereszténydemokrata képviselők egy részének teret biztosított pártjában. így mégis csak ülnek majd keresztény- demokrata elkötelezettségű honatyák ebben a parlamentben is.) Szólnunk kell még két kis pártról is -- a Munkáspártra és a MIÉP-re gondolok -, amelyek meglepően jó eredményt értek el a választáson, de a magyar közvéleményben sem Thürmer Gyula, sem Csurka István előretörése nem keltett jó viszhangot. A magyar társadalom számára napjainkban már mindkét szélsőség idegen: a Munkáspárt azért, mert (ellentétben Hornék sumákolásával) nyíltan vállalja a kommunista utódpárt szerepét, ami rossz emlékeket ébreszt, a MIÉP ideológiája pedig a társadalom másik rétegében kelt szorongást. Thürmer Gyuláék (szerencsére) nem érték el az 5 százalékos küszöböt s így kívül rekedtek a parlamenten, ám Csurkáék megütötték a mértéket és 14 képviselői helyet szereztek az ország házában. A bal és a jobb szélsőséget megjelenítő két párt sikerét egyaránt a Horn-kormány szerencsétlen politizálásának köszönheti, mert a csalódott szavazók fogékonyak a tetszetős jelszavak iránt és könnyen sodródnak olyan csoportokhoz, amelyek ilyeneket hangoztatnak. De a veszélyt kár lenne túlbecsülni, mert a Munkáspártnak nem lehet beleszólása az ország ügyeibe. A MIEP tizennégy képviselőjének szavazata nem befolyásolhatja a parlament munkáját, bár egy, a baloldal elleni közös
