Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-06-01 / 6. szám
1998. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 gelnek” stb ). Istenhite vele nőtt fel, de lábaihoz borulva lesüti szemét, mert tudja, hogy bűnös. A hedonizmus (élvezethajhászás) és a flagellánsok önsanyargatása harcol benne egy életen át. de egyik sem tud felülkerekedni. A Megváltó előtt viszont - akit úgy kezel, mint egy szenvedő embert - nem szé- gyelli magát és ragyogó verseket ír róla. Érdekes, hogy ezekben milyen mély részvétet érez a feltámadott Jézus iránt, aki meghirdette a csodálatos “utópiát”. Karácsonykor is buzgón imádkozik hozzá a jászol előtt. Oh emberek gondoljatok ma rá, A betlehemi kisded jászolára, Amely fölött nagyobb fény tündökölt, Mint minden várak, s kastélyok felett. Oh emberek gondoljatok ma rá, Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, A kerek föld mindegyik gyermekéhez Egy üzenettel jött: "Szeressetek". Egyik legszebb költeménye a két részből álló “Simon Péter”, amelyet a következő remek sorokkal fejez be: Kakas kukorékol, már itt a hajnal, Az ajtó dong. Sápadtas-fényes arccal A názáreti vörös ingben lép ki. Katona, szolganép riadva nézi. Ö könnyei közt mosolyogva lépdel, Péterre néz. És nem néz vissza Péter. “Harmadnapra halottaiból feltámadt. ” Túl volt a kínszenvedésen. Itt élt a bűnös emberek között, akiket szeretett és tudta, hogy - esendő életüknek is megvan a szépsége Egy nap aztán jött az angyal a paranccsal és “felment a mennyekbe". És negyven napra, hogy az égbe tartott, Úgy hívták, vonták még a ßldi partok. Oly idegenül tündöklőn a menny még, S oly szédítönek tűnt a végtelenség. Folyton lenézett búcsút mondva halkan És fájó szívvel szállt a szűz magasban, S ragyogó azúron át a lelke A Genezáret kékségét kereste. Ilyen volt Juhász Gyula dogmamentes, toleráns katolicizmusa. Szenvedni a szenvedőkkel és örülni az ömlőkkel. Mindenekfelett pedig belenyugodni az Úr megfellebbezhetetlen akaratába: Egy pók sző hálót gondosan az éjben. Két jázminág közt, a mély csendbe sző. Szívem, s szíved közt a gyorslábú évek így szőnek szálat, s kész a szemfódő. Utoljára hagytam Annát, az egész életét betöltő szerelmet. Hatvan verset írt hozzá, amely a magyar irodalom egyik legszebb szerelmi ciklusa. Ezek a versek több mint harminc év alatt születtek meg. Finomságuk, zeneiségük csak Vajda János Ginához írt költeményeivel és Szabó Lőrinc “Huszonhatodik év” című szonettciklusával hasonlíthatók össze irodalmunkban. Azt hiszem, Petrarcától számítva a világirodalomban is kevés hasonló értékű van. Amikor mestere, Nietsche “Also spräche Zarathustra”-ját olvassa, azonnal kész a reflexióval: “Az asszony átok és az asszony április, Az asszony pokol és a kéj edénye", De te mondád Jézus: "Szeressetek", S talán te is szeretted Magdalénát. Elolvastam a bús frankfurti bölcset, Elolvastam a bécsi nagy bolondot, Olvastam Sils Mária remetéjét És olvastam könyvedet is Élet. És megcsókoltam Anna kezét, S szeretném megcsókolni Anna száját. Amikor nincs már semmi reménye, mert Anna elmegy Szegedről, ő ottmarad lelkileg összeomolva, mégis áldja az asszonyt, az egyetlent, akit szeretett: Áldott vagy Anna. Messze, messze mentél, Hogy megmutasd mily mélyen bennem élsz, Hogy egy hatalmas és bús szerelemmel Érezzem, hogy életem egész. Végül nem marad más, mint az emlék, de ez is halványul. Egyedül a szerelem - áldás vagy átok --, de ez a szerelem rögeszmévé vált nála. Szinte beteges jelenség, de az elképzelhető legtisztább. Ennek a kábulatában íija meg az emlékektől üldözve “Milyen volt szőkesége” kezdetű szerelmi ódáját (mert másnak nem nevezhető), amely a világirodalom egyik legszebb költeménye. Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogyszőkék a mezők. Ha dús kalásszal jő a sugárló nyár, E szőkeségben újra érzem őt. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsúzánál Szeme színére visszarévedek. Milyen volt hangja selyme sem tudom már, De lavaszodván, ha sóhajt a rét, Úgy érzem, Anna meleg szava szól át, Egy tavaszból, mely messze, mint az ég. Ezután csak fokozódott búskomorsága, amelyre a Veronái tett pontot, de teljesen bizonyos, hogy azzal a tudattal indult el végzete felé: “Anna örök”. Végül álljanak itt a nagy költő emlékére saját sorai: Ember vagyok, borús, keresztény, Ki régi eszmék naplementén Várom a felkelő napot bár Tudom, hogy nekem nem ragyog már. /AMERIKAI MAGYARSÁG/ CÍMLAPKÉPÜNK: DÉVÉNY A Duna és a Morva folyók találkozásánál, az osztrák Hainburg várával szemközt. 210 méter magas sziklaszirten állnak Dévény romjai. Dévény várát 1271-től említik a források, királyi határvárként. 1301-25 között osztrák kézen volt, később a pozsonyi ispánsághoz tartozó királyi vár lett. 1419-ben Zsigmond király Garai Miklósnak adományozta. Az 1440-es években néhány évre III. Frigyes kezére jutott. 1460-tól a Szentgyörgyieké volt.. Mohács után I. Fer- dinánd a Báthoriaknak adományozta. 1635-től csaknem háromszáz évig a Pálffy-család birtokában volt, akik hosszú ideig lakták is a várat. 1809-ben Napoleon katonái felrobbantották, azóta rom.
