Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. január DR. GICZY GYÖRGY A TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS A HATALOM ESZKÖZE (Elhangzott a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége évi közgyűlésén, Clevelandban, 1997. november 29-én) Az embe életének, foként ha politikával, közélettel foglalkozik, talán az egyik legnehezebb pillanata az, amikor észreveszi, hogy az üzenetei nem abban a formában jutnak el a sajtó közvetítése révén a közvéleményhez, ahogy azt megfogalmazta, hanem sokszor érzi, és a magyarországi újságírásra - itt, ebben a körben nem kell magyaráznom! - igen jellemző. Nem adják vissza a valóságot, nem töltik be közvetítő szerepüket. A tömegtájékoztatási eszközök Magyarországon a hatalom eszközei. Ezért alakulnak ki az ún. médiapártok, az olyan politikai mozgások és erők, amelyeknek nincs igazán tagsága, nincs igazán kiépített pártszerű szervezete, hanem maguk a tömegtájékoztatási eszközök építenek föl embereket, mozgalmakat, eszméket és ennek kapcsán próbálják az egész közvéleményt manipulálni. Sokszor riadtan látom viszont magam, és pártomat is a tömegtéjékoztatási eszközök görbe tükrében. Örülök, hogy egy ilyen körben beszélhetek erről, egy olyan újságíró szövetségben, ahol egy papnak, egy ferences szerzetesnek van óriási szerepe, és én úgy gondolom, számunkra ez azért is tanulságos és figyelmeztető, mert bizony fölidézhet bennünk egy olyan kitörési vágyat, ami a tömegtájékoztatási eszközök uralma ellenére, ennek az erőnek pozitív és jó felhasználása révén, mégiscsak fordulatot hozhatna Magyarországon is. Egymás közt itt, szerkesztők, bevallhatjuk, hogy azért egészében véve is van valami megszégyenítő abban, hogy a legmodernebb korban megszűnt az embereknek és a valóságnak az a korábban jellemző meghitt közvetlensége, amely bölccsé tette pl. az otthoni parasztembereket is, akik a természet közelében élve sokszor kevés iskolázottság révén is, mégis nagy élettapasztalattal és bölcsességgel tudtak szólni a világ dolgairól. Ma nemcsak médiapártok vannak, hanem médiaemberek is. Az embernek nincsen közvetlen tapasztalata a valóságról, közvetítőkre szorul rá és sokszor a közvetítők erkölcsi vagy politikai felfogásából igazul aztán az ő politikai és erkölcsi felfogása is. Nagyon találó egy amerikai újságírónak az a példája, hogy milyen lenne ma egy modem tömegtájékoztatási szakember, ha elmenne a Szentföldre, Jézus korában. Gyaníthatóan az eseményekről, az igazi eseményekről, az esemény lényegéről nem írna semmit, hanem megpróbálna beóvatoskodni Heródes udvarába, megrendelné Salome exkluzív naplóját és nem írna semmit arról, ami a ténylegesen történt. Sajnos, a világcégek megjelentek Magyarországon is, monopolisztikus- sá válik nemcsak a nagyipar, hanem sokszor a nagyiparhoz kapcsolódóan a különböző nagy sajtócégek is. Ezért lehet re- ménytkeltő, hogy egy-egy közösség mégis megpróbál, akárcsak a maga szerény eszközeivel is, de eljuttatni józan, tisztességes, valóságos üzeneteket a közvéleményhez. Azért is olvassuk az itt megjelenő lapokat, hogy erőt merítsünk belőlük, azért terjesztjük és nagyon sokszor sokszorosítjuk is őket. Hasznos Miklós barátomnak az osztálytársa. Forray Pál, aki mindig itt volt ezeken a clevelandi üléseken, pénzt, fáradságot nem kímélve megjelentett egy olyan lapot, ami sajtófigyelő, sajtószemle volt. A magyarországi lapok igazán keresztény-nemzeti szellemű cikkeit, az igazi újságírás termékeit, azt a néhány cikket, ami otthon megjelent szerkesztette egy lappá, és ezt a lapot a Kereszténydemokrata Néppárt nagy örömmel terjesztette. Ezért nekünk - nekem, akik talán nem is annyira álltam közel hozzá, mint magától értetődően dr. Hasznos Miklós képviselő úr - óriási fájdalom és veszteség az, hogy elvesztettük őt. Isten nyugtassa! Úgy gondolom, hogy vissza lehet állítani a tömegtájékoztatás hitelét, vannak olyan szerkesztők - már kevésbé merném mondani, hogy szerkesztőségek --, akik ezalatt a szocialista-liberális kormánykoalíció alatt kiszorultak ugyan a televízióból, kiszorultak a nagyobb lapok szerkesztőségeiből, de ők maguk is várakoznak arra, hogy talán egy keresztény-nemzeti hatalomváltás lehetőséget teremt nekik újra, hogy rádiómikrofonok, TV-képemyők közelébe kerüljenek és újra megszólalhassanak. Ezért is van olyan óriási nagy tétje a közelgő választásoknak. És ha a keresztény-nemzeti erők a médiákon keresztül nem tudnak a tömegekhez szólni, és ha már az előbb a történelemből vettem a példákat, hadd tegyem most is: van azért, van egy nagyon komoly eszköze a kampányban, mégpedig a plakát és a szórólap. Aki ismeri az újságírás történetét, az nagyon jól tudja, hogy először tulajdonképpen csak ilyen szórólapok jelentek meg, elsőként talán éppen a francia forradalom idején. Ezek számíthatók, tarthatók bizonyos szempontból az újságirás, a nyomtatott sajtó történelmi elődjének. Tehát ahol csak egy-egy hírt, egy-egy információt, egy- egy rövidebb anyagot akartak megismertetni az alkalmi tömeggel, ezeket használták. A reklám maga is lejáratódott, és lejáratódni látszik midnenütt a világon, mégis, ilyenkor, kampány idején kénytelenek maguk a pártokis ehhez az eszközhöz fordulni, és ha jól sikerült egy-egy mondat erejéig, egy- egy kép erejéig, egy-egy szín erejéig megszólítani a magyar közvéleményt, akkor valamit mégiscsak tudunk tenni abból, ami ránk bízatott, hogy közelítsük az embereket a valósághoz. Az újságíróknak, a tisztességes újságíróknak és a tisztességes politikusnak egyaránt az a célja, hogy közelítse az embereket a valósághoz, hogy ne a hamisságok, a csalások, a túlzott ígéretek világába, hanem a realitásokba, a valóban kiegyensúlyozott és reményt keltő világba vezesse őket, kiragadva egy kicsit az embert abból, ami a mostani modem újságírásban ugyancsak egy fenyegető veszély. Ez a veszély az óriási mennyiségű híranyag, a hír sajátossága pedig az, hogy pillanatnyi, tehát az emberek egy-egy eseményt jegyeznek meg, de az események mögötti értelmet már nem keresik. Ez az, ami miatt az ember és a valóság kapcsolata, úgy szokták mondani: elidegenedett egymástól, vagy az ember már maga is elidegenedett, mert hiszen, ha csak a pillanatnyi felvillanásokra figyel föl, ha nem nézi meg az események láncában
