Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-05-01 / 5. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. május bér 5-én válaszlevelemet eljuttattam a kerületi hivatal elöljárójához, akinek tudomására hoztam, hogy utasítását nem hajtottam végre, s azt nem is áll a szándékomban végrehajtani, mivel törvényellenes tettek elkövetésében nem vagyok hajlandó senkivel sem együttműködni. Szeptember 5-ei válaszlevelemben kifejtettem azt a meggyőződésemet, hogy a kétnyelvű bizonyítványok kiadásával én semmiképpen nem kerültem összeütközésbe a Szlovák Köztársaság jogrendjével és alkotmányával; azokat éppen az olyan politikai szándékok hordozói sértik meg, akik gátolják és korlátozzák a Szlovák Köztársaság alkotmányában lefektetett alapvető emberi jogok és szabadságok demokratikus rendjének érvényesülését. Mivel a szóban forgó júliusi megrovó levelében a kerületi elöljáró többek között a 270/1995. sz. Törvényre - az ún. államnyelv védelméről szóló törvényre - is hivatkozott, mint az egynyelvű bizonyítványok létjogosultságát igazoló jogforrásra, kénytelen voltam arra is felhívni a figyelmét, hogy az idézett törvény 1. paragrafusának 4. bekezdése világosan és közérthetően leszögezi: a Szlovák Köztársaság államnyelvéről szóló törvény „ nem szabályozza a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelvének használatát". Tehát mindenféle hivatkozás erre a törvényre a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelvhasználatának „szabályozásánál", de főleg korlátozásánál téves és félrevezető. A továbbiakban hivatkoztam még többek között a Szlovák Köztársaság alkotmányának a nemzetiségi kisebbségek jogait szabályozó második fejezete negy edik szakaszára. Az említett szakasz 33. cikke leszögezi: „Bármilyen nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás nem lehet senki számára hátrányos." A kerületi elöljárónak az alkotmány 34. cikkét is figy elmébe ajánlottam, amely arról szól, hogy „ a Szlovák Köztársaságban a nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó polgárok számára biztosított az általános fejlődés lehetősége, különösképpen a kisebbség vagy csoport többi tagjaival közösen a saját kultúra fejlesztésének joga, az anyanyelven való tájékoztatás és tájékozódás joga (...)". Azt sem hallgattam cl idézett válaszlevelemben, hogy a jogtalan utasítás végrehajtása megtagadását valójában maga a Szlovák Köztársaság alkotmánya sugallja, annak 32. cikke ugyanis egyértelműen leszögezi, hogy „a polgároknak jogukban áll szembeszegülni mindenkivel, aki csorbítaná az alkotmányban lefektetett alapvető emberi jogok és szabadságok demokratikus rendjét". Persze a szlovákiai politikai, társadalmi és erkölcsi viszonyok ismeretében nem táplálhattam illúziókat. Ismerve a hatalom határtalan arroganciáját, nagy on jól tudtam, milyen lesz a folytatás. De tudtam, nem tehetek mást, csak amit a lelkiismeretem és a valóságos jogrendbe vetett elvárásom parancsol. „Mire számít ezután?" - szegezte nekem a kérdést a pozsonyi Szabad Újság egyik riportere a bizonyítványcsere megtagadása után. A feltett kérdésre a következőket válaszoltam: „Két dolog állhat fenn: a hatalom illetékesei előveszik jobbik eszüket, és belátják tévedésüket - amennyiben bölcsen akarnak dönteni, így kell dönteniük. Nagyon buta ember az, aki kitart a saját badarsága mellett, s nem ismeri be tévedését. Előfordulhat viszont az is, hogy nem látják be hibájukat, s az erő pozíciójából intézkedve megpróbálnak újabb jogtalan tettet elkövetni - s ez azt jelenti, gurul a fejem, azaz fölmentenek igazgatói teendőim végzése alól, s idetesznek bárkit, akit jónak látnak. Tehát mindenre el kell készülni. Ez azonban elvi kérdés részemről. Itt semmiféle kis saját pecsenye sütögetésnek helye nincs, nincs helye taktikázásnak - minden taktikázás, mindenféle megalkuvás egyenlő az árulással. Olyan pontra jutottunk el, mi, szlovákiai magyarok, hogy már nincs hova hátrálnunk Akár apró lépésekben hátrálunk, akár véglegesen adjuk fel magunkat, egyremegy. Ha apró lépésekben szorítanak vissza bennünket, ugyanúgy a szakadékba taszítanak, mintha önmagunk ugománk bele a feneketlen mélységbe. Egyetlen megoldás a végsőkig való kitartás és vállalása a reánk zúduló csapásoknak. " Nos, ezek után a második szigorú megrovásom sem váratott sokáig magára. Szeptember 18-án kézhez vehettem hivatali felettesem újabb megrovó levelét, amely megismételte az előző levélben egyszer már megfogalmazott parancsot a kétnyelvű bizonyítványok egynvelvűekre való kicserélése ügyében. Az újabb határidő: 1997. szeptember 25. A kerületi hivatal elöljárójának ez a második megrovó levele azonban egyáltalán nem reagált az én jogi érvrendszeremre, hanem egy szerűen csak az erő pozíciójából megismételte a törv ényellenes utasítást. A végkifejlet innen már nagyon gyorsnak bizonyult. Mivel a parancs végrehajtását újból megtagadtam, sőt erről szeptember 26-án levélben értesítettem a Pozsonyi Kerületi Hivatal elöljáróját, szeptember 30-án, kedden megjelent az iskolánkban e hivatalnak egy négyfős végrehajtó bizottsága, amely átnyújtotta nekem a leváltásomról szóló okiratot. Az igazgatói teendők ideiglenes ellátására iskolánk első. statutá- ris igazgatóhelyettese kapott megbízást. Iskolánk tantestülete, a szülők és a növendékek megdöbbenten fogadták a leváltásom tényét. Bár senkinek nem lehetett kétsége afelől, hogy ez bekövetkezik, a nyílt valósággal való szembesülés újból nyilvánvalóvá tette mindenki előtt hogy a Szlovák Köztársaságban a politikai hatalom egyértelműen a nemzeti diktatúra útján menetel Vajon hová vezet ez az út? Dr. Popély Gyula leváltott pozsonyi magyar iskolaigazgató A budapesti Angolkisasszonyok iskolája sok nehézség után 1997 szeptemberében beindult. Kérjük volt növendékeink, valamint kedves családjuk és ismerőseik bármely csekély anyagi támogatását ajánlott (Registered) levélben a következő címre: Öreg Diák Alapítvány, H-1056 Budapest, Irányi u. 3. II. em. Hungary KÉRJÜK, HÍVJA FEL BARÁTAI FIGYELMET LAPUNKRA
