Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-05-01 / 5. szám
1998. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 DR. HASZNOS MIKLÓS A MÚLT BŰNEI... A helyes történelmi tudat minden nemzet számára fontos kérdés. Különösen az egy kisnép számára. Az olyan kisnépek számára pedig, mint a magyar is, melyek nemrég szabadultak fel több évtizedes elnyomás alól, a helyes történelmi tudat lét-nemlét kérdése. Ezeket a kisnépeket külső és belső ellenség pusztította, és a fizikai terror mellett lelki terrort is szenvedtek, sőt, az elnyomó külső és belső ellenség nemcsak a szabadságot és a fejlődést vonta meg tőlük, hanem a legelemibb igazságokat és tudást is elzárta előlük. Nemcsak fizikailag zsákmányolta ki a külső és belső ellenség a népet, hanem szellemileg is igyekezett, amennyire csak képes volt, elnyomorítani, hogy a félrevezetett, tájékozatlan tömeget könnyebben kizsákmányolhassa: generációkat neveltek fel teljesen hazug világképpel, nemzetképpel, énképpel és jövőképpel. Hamis képet festettek az embereknek a jövőről, a világról, a saját nemzetéről és saját magáról is. Azért, hogy minden magyar ember történelmi szégyen és gyalázat súlya alatt görnyedjen, és ki ne merje nyitni a száját az elnyomás ellen, ránk fogták pl: mi magyarok voltunk a náci Németország "utolsó csatlósa". Ezt a szemenszedett hazugságot évtizedekig sulykolták a fejekbe. És azóta sem tette jóvá ezt a rágalmat senki. Sőt a tényeket sem tisztázták. Éppen csak annyi történt, hogy nem vágták a fejünkhöz úton-útfélen, hogy "utolsó csatlós", hanem sunyi hallgatás övezi a kérdést, mint sok más lényeges tisztázni valót. Mert ki is volt a náci Németország "utolsó csatlósa"? Magyarország? Bizony nem. Két okból sem. Egyrészt azért nem, mert akkor nem létezett független Magyarország, hanem csak egy megszállt terület, melynek lakóit nem kérdezték meg, hanem fegyverrel kényszerítették arra, amit a megszálló kívánt. Ilyen erővel azt is lehetne mondani, hogy a "rendszerváltásig' a Szovjetunió csatlósai voltunk. Aztán pedig azért sem Magyarország volt az utolsó csatlós, mert az ténylegesen Szlovákia volt. Szlovákia "tartott ki" legtovább Hitler mellett. De mivel ez a "kitartás" egy náci bábkormány vezetésével történt, náci katonai jelenlét mellett, nem lenne igazságos Szlovákiát sem "utolsó csatlós" szereppel vádolni. Nem lenne igazságos, de ha már Magyarország "utolsó csatlós", akkor volt nálunk "utolsóbb csatlós" is, Szlovákia, amiről azonban hallgattak, és hallgatnak ma is... Hallgatnak erről is és sok más lényeges tudatformáló kérdésről, amit rég tisztázni kellett volna. Fehéren, feketén fel kellett volna már tárni, mi volt a jó és mi volt a rossz évszázadunk történelmében, és személy szerint ki miben játszott szerepet, és kit milyen felelősség terhel. Jellegzetes, ahogyan Kádárék kezelték ezt a kérdést. Csak nagy ritkán neveztek meg személyeket, általában időszakokat emlegettek. A "személyi kultusz" idején, a "törvénysértések idején" elkövetett "hibákról" beszéltek. Hibákról és nem bűnökről. Ha kimondta a bűn szót, általában a "múlt bűneirőF beszéltek. Mintha lehetne bűne a múltnak, az időnek, nem csak konkrét embereknek, embercsoportoknak, pártoknak... A kádári sunyi hamisság ma is működik. Ma élő embereknek a múltbéli bűnei helyett jelenleg is a "múltnak a bűneit" szokás emlegetni, átcsúsztatva a figyelmet a személyről egy dátumra vagy egy időszakra. Ha ez sikerül -- általában sikerül - akkor már nem a felelősségre vonandó bűnös személyekre figyelünk, és a felelősségre vonással foglalkozunk, hanem a személytelen idő van a tudatunkban, melyet nem lehet bíróság elé állítani, és felelősségre vonása teljes értelmetlenség. Ezzel a csúsztatással hitetik el, hogy a felelősségre vonással értelmetlen dolog foglalkozni, meg kell elégedni a "múlt bűneinek" kárhoztatásával. Ez a csúsztatás azonban másra is jó, nemcsak arra, hogy senki se firtassa, hogy ki mennyire jogtalanul szerzett pozíciót, mennyi vagyont rabolt össze, hanem, hogy mindenki azt higgye, hogy a bűn a múltban van, és a múlt bűnös, így, ahogyan van. Persze ez is hazugság. Nem csak azért, mert az idő nem lehet bűnös, hanem azért is, mert nem mindenkinek "bűnös a múltja", de különösen nem egyformán "bűnös a múltja" annak az évente egy deszkadarabot hazalopó segédmunkásnak, aki ma munkanélküli, és annak a vezérigazgatónak, aki annyit lopott, hogy az egész gyárat haza tudta belőle privatizálni, és ma nem munkanélküli, csak dolognélküli parazita. Hazugság a múltat bűnösként kezelni végül azért is, mert a múltban nemcsak bűnők vannak, hanem csodálatos szép, követésre lelkesítő, tartást adó tettek is. Érdemes megfigyelni, hogy sokszor emlegetik a "múlt bűneit", de soha sincs szó a "múlt erényei"-ről, a múlt világra szóló nemes tetteiről. Mindent elárul az, ahogyan a jelen század legszebb, legdicsőbb nemzeti tettét, a magyar nép hősi 1956-os forradalmát a rendszerváltás után kezelik. Azok az erők amelyek a nép múltját egységesen fasiszta múlttá hazudták, amelyek évtizedekig hazudtak, hogy a magyar "utolsó csatlós", ma is működnek, és benn vannak a hatalomban. 1945 és 1990 között hazugságok besuly- kolásával dolgoztak a közfelfogást formáló eszközök irányítói, 1990 óta pedig az igazság elhallgatásával. Akkor ránk fogták, hogy szennyes a múltunk, most elhallgatják múltunk fényes napjait. Ránk fogták, hogy utlsók voltunk egy történelmi helyzetben, de amikor a világtörténelemben a világ előtt első volt a magyar, azt agyon hallgatják. Már nem soká folytatható a múlt hamis kezelése és manipulativ felhasználása. A helyes történelmi tudat, benne különösen a közelmúlt ismerete és helyes értékelése van annyira létkérdés számunkra, mint a NATO vagy az európai egyesülés. Világos, hogy vannak, akik rettegnek a múlt helyes és objektív feltárásától. Akiknek takargatnivalóik vannak, azok rettegnek. A gonosz irigyeknek sem esik jól, hogy nem
