Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. március KÜLÖNALKU Dr. Hasznos Miklós sajtótájékoztatója a Bős-Nagymarosi titkos tárgyalások ügyéről Költői hasonlattal úgy lehetne felvezetni a mai témánkat, hogy “vízlépcsőt vagy demokráciát”? Nem tudom, emlékeznek-e rá, amikor a Németh-kormány utolsó parlamenti szavazásán Maróthy miniszter úr előteijesztette a vízlépcsőépítés felgyorsításának törvényjavaslatát, ill. országgyűlési határozati javaslatát, akkor úgy tette fel a kérdést, hogy “nem az a kérdés most. hogy vízlépcsőt vagy demokráciát, hanem az a kérdés, hogy vízlépcsőt ÉS demokráciát”. Maróthy elvtárs akkor nem ismerte fel, hogy a társadalom, a civil szervezetek, a közvélemény, a térség érintett lakói az egész vízlépcsőépítést egy titkos paktumnak tekintik, amibe semmilyen beleszólása nem volt, sőt, a Magyar Tudományos Akadémia véleményét is lesöpörték a porondról. Azt mondták, hogy ezt ők elintézték, megkötötték azokat a bizonyos 1977-es szerződéseket. A hatalomgyakorlásnak ezek a módszerei sejlenek fel a mai helyzetben is. Kiderült és most már tagadni sem lehet, s már nem is tagadják az illetékesek sem: valahol arról tárgyalnak kormány-felhatalmazással, hogy valamilyen formában meg kellene egyezni. Az elmúlt hetekben több helyen volt téma a titkos tárgyalások ügye (pl. Merlin Színházban), de a KDNP álláspontja még nem hangzott el nyilvánosan. Ezt kívánom ismertetni. Egyetértünk abban, hogy megoldás - valamiféle megoldás - kell. Mi lehet ez a megoldás? Lehet-e olyan, amelyik egyáltalán szolgálja a magyar érdekeket is, s nem csak a szlovák érdekeket egy “de facto” helyzetre hivatkozva: hogy “C”-variáns, Duna-elterelés ide vagy oda, országhatár, hajó- zóút átvitele szlovák oldalra Kit érdekel? Nekik ott a nyolc turbinájuk, szeretnék a nyolc turbinát csúcsra járatva üzemeltetni. A szlovákok ebből már nemcsak vízgazdálkodási kérdést csináltak, hanem politikait is, sőt, presztízskérdést, s az egész bős-nagymarosi építkezés egy revans Magyarországgal szemben. Azt mondják, hogy Magyarország mélységesen elnyomta a szlovák kultúrát, ami több ezer éves, míg a magyarok csak egy Ázsiából jött horda nép, és ez a vélemény pasz- szol az Iliescu-féle dákoromán elmélethez is. Valahol tévúton vannak, ha az építkezés elégtételül szolgálhat, azzal, hogy “lám, elvettük a Dunát előletek, nem voltatok partnerek a természet és az emberek tönkretételében, az ivóvízkészletek tönkretételében, de miénk a nyolc turbina, miénk a hajózóútvonal és miénk a Duna vize által termelt energia, mert nem voltatok hajlandók áldozni erre!” Hogy van-e jogi alapja ennek a szemléletnek vagy nincs, arról nem érdemes vitatkozni, hiszen azért fordult Magyarország a hágai bírósághoz, hogy ezt eldöntse. Itt van a kezemben az 1994. IV. 13-i Országgyűlési határozat, amelynek bizonyos pontját már ez a kormányzat és parlamenti többség módosította a 31/1995. 11.24-i parlamenti határozattal. A mai napig is hatályos 1. pont azt mondja ki, hogy Magyarország a Hágai Nemzetköti Bíróság előtt folyó per végigvitelé- vel kivánja megoldani a Duna ügyében a két ország között keletkezett jogvitát Tehát nem külön tárgyalással, nem választott bíróság előtt, hanem a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt kívánja a kérdés nemzetközi jogi vonatkozásait rendezni. Nemcsók János államtitkár/kormánybiztos urat azért küldte a kormány tárgyalni, hogy- védje a kormány álláspontját. Ő a Merlin Színházban kifejtette, hogy nem komoly tárgy alások ezek, inkább csak puhatolózások, s ezekkel valójában a majdani hágai döntés utáni megoldás lehetőségeit keresik. Akkor adódik a kérdés: ha valóban csak puhatolózó tárgyalásokról van szó, miért kell ezeket titokban folytatni? Miért kell az országgyűlési határozatot megkerülni? Ha ez lett volna a kormány valós szándéka, miért nem jelentette be a parlamentnek és miért nem kért felhatalmazást a tárgyalások megkezdésére, az esetleges megoldások érdekében? Külügyminiszter úr kijelentette a TV Híradóban, hogy sokkal olcsóbb különmegállapodást kötni, mint a hágai bíróság határozatait végrehajtani. Úgy látszik, a külügyminiszter úr kezében kész költségvetések vannak, számokkal, arról, hogy mi az olcsóbb. Ő már azt is tudja - előre! --, mi lesz a hágai döntés, annak milyen műszaki létesítmény-igényei lesznek, s azt is tudja előre, hogy’ a tárgyalások révén létrejövő megoldás költségigényei sokkal kisebbek lesznek. Nem tudom, kik azok, akik felkészültek arra. hogy’ a hágai döntés valamennyi lehetséges variációjára kidolgozzanak egy’ “modus vivendit”. Ez emberfeletti munka! Tessék elhinni, hogy egy olyan nemzetközi vitában, mint amilyen a Duna-ügy', hány féle döntés születhet, s hány féle variáció jöhet szóba. Ezt senki sem tudja megmondani. Mint ahogy azt sem, hogy ezeknek milyen műszaki igényei, szükségletei lesznek. De azért felhatalmaztak egy csapatot, hogy menjenek és próbáljanak a szlovákokkal egyezkedni. Összeállításunk tényadatokat közöl. Mik ezek az adatok? Az első (eredeti) szerződés szerint a főmederbe 50m3/sec víznek kellett volna jutni és vegetációs időszakban ezt 400m3/sec-ra kellett volna emelni. Ezt mondta ki a ‘77-es szerződés. Természetesen ezt sem teljesítették. Azért indultak tárgyalások Londonban 1992. decemberében még Csehszlovákiával, hogy a víz 90%-a visszajusson az anyamederbe, s csak 10% jusson a felvízcsatomába. Ezek is csak tárgyalási szinten maradtak, megállapodás nem született. Meg sem közelítette a szlovákok által adott vízmennyiség ezt! 1993 elején, amikor Szlovákia önálló állam lett, az Európa Tanács foglalkozott ezzel kérdéssel, s az ET brüsszeli ajánlása szerint a vízmegosztásnak úgy kellett volna bekövetkeznie, hogy a 2/3-a az anyamederbe és 1/3-a a felvízcsatomába. Természetesen ezt egyetlen heti átlagban sem teljesítette a szlovák fél. Kérdés: miért kössünk mi különalkut olyanokkal, akik nem hogy a mi érdekeinket, de még a sajátjukat sem akarják szolgálni, hisz az Európa Tanács ajánlását sem fogadták el? Mit jelentenek a vízmennyiségek és mik vannak ezek mögött? A Dunán a vízmennyiség éves statisztikai átlagban 2000m3/sec, árvízi csúcsok idején előfordulhat, akár több héten keresztül is, 5000 m3/sec átfolyás is. A bősi csatorna úgy van tervezve, hogy gondtalanul levezet bármikor 4500m3/sec mennyiséget, tehát az árvízi csúcsok majdnem teljes mennyiségét. Egy turbina nyelőképessége 5-600 m3/sec. Nyolc túr-
