Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám
1997. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 törvényszerűen el kellett sodornia a régi korhadt világot, a zsarnokság rendszerét. 1848 március 15-én, 149 esztendővel ezelőtt feltámadott a tenger és ha ma, közel másfél évszázad távlatából gondolunk vissza azokra a napokra, gyorsabban lüktet a vérünk, hevesebben dobog a szívünk. Március 15. varázsa alól még ma, 149 évvel az események után sem tudjuk kivonni magunkat, 1848 emléke még ma is fényesen ragyog és él a lelkekben. Ennyi idő után vajon mi ennek a titka? Nos nemcsak az, hogy Március 15. a szabadság hajnalát, egy, a régihez képest merőben új társadalom fogantatásának pillanatát jelentette, hanem az is, hogy sok évszázados kirekesztettség és számkivetettség után a magyarság ekkor találta meg az utat Európa felé, ekkor kapott történelmi esélyt arra, hogy egyenrangúként csatlakozzék a modern nemzetek sorához. Mert országalapító Szent István király megtette ugyan ehhez az első lépéseket, de a közbeeső évszázadok alatt Magyarország fölött megállt az idő és tragikus történelmünk, az egymást követő sorscsapások sohasem adtak igazi esélyt arra, hogy felzárkózzunk az európai nemzetek mellé. De kár lenne tagadni: igazán Európa sem fogadta be soha a magyarságot, ezt a számára idegen és rokontalan népet, amelyet annyit vert a balsors. És egy sajnálatraméltó, tragédiáktól sújtott nép sohasem vonzó partner az élet kegyeltjei számára. A török hódoltság évszázadokra visszavetette az ország fejlődését és tévhitben éltünk, amikor azt hittük, hogy Európát hálára köteleztük, mert hazánk védőpajzsul szolgált a nyugati civilizáció és a kereszténység számára. A hála nem tartozik a politika fogalomkörébe. A reformnemzedék több évtizedes állhatatos küzdelme és szívós előkészítő munkája eredményeként 1848. márciusában az európaiság gondolata és a nyugati szabad világhoz tartozás vágya szökkent szárba Magyar- országon, egybefonódva a kor forradalmi szabadságigényével és társadalmi reformjaival. Ebben a komplex megújulási folyamatban egymástól semmi el nem választható, a fejlődés iránya félreérthetetlen és a törek-vések egymással összhangban szolgálják a nemzeti lélek s öntudat megújulását. Mind ez együtt rendkívüli társadalmi mozgásokat és átalakulást eredményezett, a 12 pont pedig olyan kristálytisztán fogalmazta meg a magyarság jövőjének feltételeit, hogy azok még mindig élnek és a követelések egy része még ma is időszerű. S ebben rejlik Március 15. üzenetének egyik titka. Mert akkor is, akárcsak ma, az a cél fütötte a nemzetet, hogy csatlakozhassák Európához, azaz ugyanolyan demokráciában, ugyanolyan szabadságjogok birtokában élhessen hazája földjén, amilyennek a kontinens nyugati felében mindenki részére természetesek. A negyvennyolcas magyar forradalom európai mozgalom volt és nem külön utakon akart járni, hanem a szabad nemzetek közös utján. A rendi társadalom maradiságától megcsö- mörlött és a bécsi udvar abszolutizmusával elégedetlen negyvennyolcas fiatalok számára a nyugat felól fújó friss szelek hozták el a demokrácia üzenetét. Amikor ma 149 év távlatából tekintünk visszal848 sorsdöntő napjaira, nem lehet nem észrevenni a párhuzamot. A feladatok hasonlóak azokhoz, amelyekkel másfél évszázaddal előbb az akkori reformnemzedéknek megkel- lett birkóznia: felszámolni az elmaradottságot, amellyel a Nyugattal szemben hátrányban vagyunk, gazdasági, politikai és kulturális téren egyaránt. Annakidején a Habsburg- abszolutizmus volt a visszahúzó erő, napjainkban pedig a negyven valahány esztendős szovjet megszállás okozta károk, a végzetes lemaradás Európa mögött. A politikai feltételek természetesen merőben mások, de egy tekintetben azonosa: egy újabb reformkorra és a teljes megújulás érdekében nemzedékváltásra, egy igazi reformnemzedékre van szüksége az országnak. Ha 150 évvel ezelőtt az önkény nem kényszeríti rá a nemzetre a fegyveres küzdelmet, a szabadságharc véráldozata és a Világos utáni korszak tisztító tüze nélkül is megvalósulhattak volna mindazok a reformok, amelyek akkor elodázhatatlanok voltak. A történelmi tanulságokkal gazdagabban most más körülmények között kell megküzdenie a visszahúzó erőkkel a jövő érdekében, de bíztatást meríthetünk a nagy elődök tetteiből, az 1848-as reformkor ragyogó példamutatásából. ELTEMETTÜK KŐVÁGÓ JÓZSEFET! Néhány héttel ezelőtt vettük hírül, hogy linwoodi (New Jersey) otthonában hosszú betegség után 83 éves korában meghalt Kővágó József, Budapest volt polgármestere. Kővágó József 1945-47-es kommunistaellenes politikai generációnak utolsó nagy alakja is eltávozott körünkből. Több mint 40 évet töltött emigrációban, ahol munkásságának központjában a magyar ügy szolgálata állt. A front elvonulása után bekapcsolódott a Kisgazdapárt munkájába és 1945 őszén Budapest polgármesterévé választották. Példátlan szervezőképességével megindította az életet a romokban heverő fővárosban, de egy év múlva, a Kisgazdapárt ellen indított kommunista hajsza idején tiltakozásképp lemondot tisztéről. 1950-ben koholt vádakkal életfogytiglani börtönre ítélték. 1956-ban szabadult és azonnal bekapcsolódott a forradalmi munká-ba: másodszor is ő lett Budapest polgármestere. A forrada-lom bukása után menekülnie kellett hazájából és az Egyesült Államokban telepedett le, ahol mint mérnök magasra ívelő pályát futott be, de minden szabadidejét a magyar ügy szolgálatának szentelte. Halála súlyos vesztesége az egyetemes magyarságnak, minden zsarnoksággal szembeszegülő élete pedig példa lehet mindannyionk számára. Végrendeletében azt kívánta, hogy hazai földbe temessék. Családja, barátai és tisztelői január 23-án búcsúztatták a Kerepesi temető díszravatalozójában és helyezték el a földi maradványait tartalmazó urnát a főváros által adományozott díszsírhelyen. A Kisgazdapárt részéről dr. Győriványi Sándor alelnök búcsúztatta. 5 KÉRJÜK, ÚJÍTSA MEG ELŐFIZETÉSÉT!
