Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-02-01 / 2. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. február Az AMERikAi MAqyARSÁq A koNZERVATÍV oWaI EqySÉqÉT TÁMOqATjA A közelmúltban, november 28. és december 1. között rendezték meg az Egyesült Államokban, Clevelandben az Amerikai Magyarok 36. Kongresszusát. A KDNP-t dr. Hasznos Miklós és Simorné dr. Kiss Erika képviselte, más magyarországi konzervatív pártok mellett. A hazai résztvevők közül azonban egyedül mi képviseltettünk magunkat hivatásos politikusi szinten. A Kongresszus jelentősége világméretű. Erről kérdeztem meg dr. Kiss Erikát, aki mint a Fővárosi Választmányból delegált országos elnökségi tag vett részt az összejövetelen.- Kedves Erika! Először is, az olvasók kedvéért a Kongresszus fő témájáról kérdezem, hiszen az nyilván meghatározó volt egyrészt a résztvevők körére, de feltételezem a hangulatra is.- A Kongresszusnak több fő témaköre is volt, de elsősorban a konzervatív újságírás. Vita akörül bontakozott ki, hogy az újságírásnak milyen lehetőségei vannak az amerikaimagyar és a magyar-magyar kapcsolatok tisztázása terén, és ezen keresztül mit lehet elérni a személyes és a politikai kapcsolatok bővítése, a vélemények összehangolása terén. A Kongresszus delegáltjai, résztvevői szinte kivétel nélkül igényelték, méltatták, sőt sokan követelték azt, hogy a magyarországi konzervatív sajtó hangvételével és válogatásával tálalt hírek eljussanak. Amerikába is. Ezt a jelenlévő magyar sajtó képviselői (Bencsik András, Franka Tibor) egyetértőén helyeselték, így joggal feltételezhető, hogy a jövőben az amerikai magyarság nem, vagy nemcsak a Népszabadság hazudozásaiból értesül majd a hazai hírekről.- Ez nagyon érdekes közeledés, de vajon ez volt az egyetlen nyilvános szándék az együttműködésre?- Nem. A Konferencián egyrészt az derült ki, hogy az amerikai magyarság egyáltalán nem olyan liberális, mint ahogyan azt egyes nagyhangú szóvivők el akarják hitetni szerte a világban. A nem hazai résztvevők egyértelműen konzervatív hangot ütöttek meg, a hazai konzervatív pártokat és politikai erőket’akarják támogatni és szinte követelik azt, hogy jöjjön végre létre Magyarországon a konzervatív politikai erők egysége, éppen a jelenlegi kormány elleni fellépés érdekében. Az amerikai magyarság, látva a hazai eseményeket maga is a konzervatív egység irányában változik. A Kongresszuson összegyűlt, az egész világ magyarságát képviselő küldöttek részéről az az igény is megjelent, hogy a mai hazai csődhelyzetet a konzervatív erők oldják meg, sőt általános volt az a vélemény, hogy erre a megoldásra csak egy Giczy György által vezetett konzervatív, keresztény nemzeti összefogás lehet képes. A Kongresszus résztvevői egyetértettek abban, hogy csak a jelenleg kibontakozó és megerősödő nemzeti keresztény irányzat képes arra, hogy igazi rendszerváltás legyen az Óhazában.- Feltételezem, hogy ez a vélemény és szándék az előadásokban megjelent, de történt valami konkrét lépés is ennek érdekében?- Igen, és ez mint elsőlépés, igen jelentős. A Kongresszus elnöke Nádas Gyula aláírásával, a résztvevők egyhangú jóváhagyásával megszületett végre egy levél (lásd alább - A szerk.), amelyben a kint élő magyarság felszólítja Tom Lantost, hogy ne nyilatkozzon megkérdezésük nélkül a nevükben. Különösen azt nehezményezik, hogy Tom Lantos az amerikai magyarság akarata ellenére fő támogatója volt Romániában annak, hogy az Amerikai Kormánytól megkapja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt és ezzel mérhetetlen károkat okozott az erdélyi magyarságnak. A levél megfogalmazásával és elküldésével számomra nyilvánvalóvá vált, hogy - ellentétben a magyar média által sulykoltakkal - nem Tom Lantos az, aki az amerikai magyarságot hivatott képviselni.- Egyébként hogy teteszett Amerika? Úgy tudom, most jártál ott először.- Erre nagyon egyszerű a válasz: legjobb lenne, ha minden magyar valamilyen lehetőséget kapna arra, hogy megismerje Amerikát, mert biztos vagyok abban, hogy mindenki arra döbbenne rá, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon.- Van valamilyen közvetlen, a KDNP-t érintő tartalma a lezajlott Kongresszusnak?- Igen van, és ez egy mondatban így hangzik: az amerikai magyarság bízik abban, hogy Giczy György, a KDNP elnöke képes arra, hogy megteremtse a magyarság egységét!- Köszönöm az interjút! (KDNP - HÍRADÓ) r L A XXXVI. MAGYAR KONGRESSZUS KÉPEI 1. kép: Kár Csaba szobrászművész megnyitja a képző- és iparművészeti kiállítást. Mögötte Annamária szerzetes főnöknő Ohioból. 2. kép: Balról a második Forray Pál lapszerkesztő, Kaliforniából. Középen: Simorné dr. Kiss Erika Budapestről. (Vele készült a fenti interjú.) 3. kép: Harkay Péter és felesége, New Yorkból, Várady Éva, Troy(NY)- ból és a Kemenes házaspár, Philadelphiából. 4. kép (balról jobbra):.//-. Kiss G. Barnabás ofm, a detroiti magyar egyházközség plébánosa, Kovách István és felesége Budapestről, a lapunk szerkesztője, végül Sasvári László közgazdász, a svájci Lousanneből. 5. kép: A virágos kislány csokrot nyújt át Abelovszky Eliz írónőnek. Az Irodalmi és Művészest minden szereplője kapott egy-egy virágcsokrot.) (A képek a 17. oldalon megtalálhatók.)