Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
26 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. január Erős államot és magas szintű közszolgálatot akarunk. Meg akarjuk akadályozni, hogy a fölösleges adminisztráció csökkentésének jelszavával meggyöngítsék az államot és a közszolgálatot, hogy így tegyék még korlátlanabbá az újburzsoázia hatalmát. Ma, amikor a nemzeti termelőtőke legjava külföli kézbe került, csak az erős állam és a magas szintű közszolgálat védheti meg nemzeti érdekeinket. Az erős állam természetes ellensúlyát az erős önkormányzatokban látjuk. Radikális decentralizációra és az önkormányzatok súlyának növelésére törekszünk minden területen. Meg akaijuk erősíteni az önkormányzatok pénzügyi önállóságát és növelni akarjuk saját bevételeiket. Ugyanakkor olyan jövedelem újraelosztást akarunk, amely támogatja a szegényebb önkormányzatokat, és megakadályozza leszakadásukat. Az erős állam még fontosabb ellensúlya a társadalom önszerveződése. Növelni kíváljuk az érdekvédelmi, társadalmi, szakmai és tudományos szervezetek szerepét. Erős szakszervezeteket és üzemi tanácsokat akarunk. Komoly szerepet akarunk adni a vállalkozók és munkáltatók érdekvédelmi szervezeteinek és a szabadfoglalkozásúak kamaráinak tagjaik etikai magatartása és adózása tekintetében is. Növelni akarjuk a társadalmi szerződések szerepét a köz-, sőt az államéletben is. Az ilyen szerveződéseknek kezdeményező szerepet kell betölteniük a rájuk vonatkozó vagy őket érintő törvények kidolgozásában és végrehajtásának ellenőrzésében. Részt kell venniük a szakterületekre tartozó országos, ágazati és regionális fejlesztési elképzelések kidolgozásában, sőt kezdeményezniük kell ezek kialakitását. A közszabadság és közerkölcs legfőbb támasza a szabad sajtó. Elutasítjuk, hogy a sajtó külföldi kézbe juttatása, a külföldi vállalatoknak a hirdetéseken keresztül érvényesülő hatalma, valamint a növekvő állami befolyásolás egyre jobban korlátozza a sajtó szabadságát. Harcolunk a közszolgálati média pártatlanságáért, és minden erővel küzdünk a teljes és mindenkor korlátozástól mentes sajtószabadságért. Összes törekvésünk természetes alapja az erős társadalom. Elutasítjuk azt a gondolatot, hogy az állami és társadalmi életet elsősorban, sőt egyedül a vállalkozói rétegre kell felépíteni. Elutasítjuk a társadalom kettészakadását és a középrétegek elszegényedését. Minden társadalmi csoport anyagi, kulturális és erkölcsi felemelkedéséért harcolunk, és esély- egyenlőséget akarunk mindenki számára. Politikai tevékenységünk legfőbb célja a nép. a jog és az erkölcs uralmának megteremtése. Meg akarjuk erősíteni a törvényes rendet és a törvények uralmát. Gyorsan és hatékonyan működő bíróságokat akarunk. Összhangba akaijuk hozni a jogrendet a társadalom túlnyomó többségének erkölcsi felfogásával, és véget akarunk vetni a jogszabályt betartó, de azt mégis kijátszó erkölcstelenségnek. A gazdasági válság A gazdasági válság végső oka az. ami az elmúlt 40 évben, sőt akár még azelőtt történt, kimélyüléséért azonban a legutóbbi hat év elhibázott gazdaságpolitikája a felelős. Az ország fölötti uralmat megszerző vezető csoportok politikáját nem a közérdek szolgálata, hanem a hatalom és a vagyon megszerzésének szándéka határozta meg. Őket terheli a felelősség az ország gazdasági visszaeséséért. Nincs hatékony szervezet a gazdaságpolitika irányítására és társadalmi ellenőrzésére. Nincs gazdasági csúcsminisztérium, és ezért a gazdaságpolitikának az elmúlt hat évben nem volt és ma sincs igazi gazdája. Nem hoztak létre gazdasági tanácsadó testületet, és a társadalmi szerveződések ellenőrző szerepe formális. Kialakult a pénzügyi körök túlhatalma, és ez a reálszféra elhanyagolására vezetett. A gazdaságot irányitó csoportok nem dolgoztak ki távlati gazdaságpolitikai koncepciót és programot. Az országnak az elmúlt hat évben nem volt és ma sincs gazdaságpolitikája. Nem volt és ma sincs olyan elképzelés és program, amely egységbe foglalná a gazdaságpolitikai törekvéseket. A makro- ökonómiai politika vezérelve a fizetőképesség fenntartása volt, ez azonban nem minősíthető gazdaságpolitikának. A gazdasági vezetés nem számolt azzal, hogy szilárd külkereskedelmi és nemzetközi fizetési pozíció nélkül nincs gazdasági felemelkedés. Nem tárta fel, külföldi partnerekkel együttműködve, az adósságszolgálati terhek csökkentésének lehetőségeit. Radikális importliberalizálást vezetett be, de nem épített ki egészséges és biztos exportstruktúrát. Ez lett gazdasági felemelkedésünk legfőbb akadálya. A gazdasági vezetés elhibázott integrációs politikát folytatott. Az európai intézményekhez való csatlakozásunkat -- amit mi is elsődleges fontosságúnak tartunk - elsősorban az intézményi reformok idő előtti, a reális lehetőséggel összhangban nem álló megvalósításával akarták szolgálni. Nem számoltak azzal, hogy az integráció legfőbb előrevivője csak a magyar gazdaság ereje és egészsége lehet. A magyar gazdaságpolitika a külföldi működőtőkebevonás útján akarta előteremteni a gazdasági fellendülés megindulásának forrásait. Az ebből származó bevétel nagy részét adósságszolgálat és a valutatartalékok növelése címén kivittük az országból, az ebből eredő export pedig a vártnál kisebb és az import túlzott volt. A nyílt vagy leplezett jövedelemkivonás is fokozta nemzetközi fizetési problémáinkat. Mindez a nemzetközi kereskedelmi és fizetési mérleg tartós egyensúlyzavarára vezetett. Olyan elviselhetetlen körülményeket — olyan külgazdasági peremfeltételeket -- alakított ki, amelyek lehetetlenné tették a gazdasági növekedés megindulását. A gazdasági vezetés az azonnali válság elhárítására egyre radikálisabb restrikcióhoz folyamodott, de ezzel szinte kezelhetetlen zsugorodásba taszította az országot. A restrikció és zsugorodás stagflációra, a költségvetés ebből származó hiányára és kezelhetetlen inflációra vezetett. A gazdasági vezetésnek az a döntése tehát, hogy nem kísérli meg az elviselhetetlen külgazdasági peremfeltételek módosítását, és a gazdaságpolitika vezérelvének a fizetőképesség fenntartását tekinti, eltorzította a makroökonómiai politikát, lehetetlenné tette a hazai termelés fellendítését, és ez tovább mélyítette a válságot. A gazdasági vezetés a belföldi eladósodás kialakításával odázta el a pénzügyi válság kitörését, az elhibázott bankkonszolidációval fokozta a nehézségeket, a devizaigényeket pedig egyre nagyobb mértékben a külföldi spekulatív tőke idevonzásával próbálja fedezni. Ez olyan pénzügyi és kamatpolitikára vezetett, amely ellentétes a hazai gazdaság érdekeivel, és megoldhatatlanná teszi ennek fellendítését. Ilyen körülmények között lehetetlenné vált a racionális privatizációs politika. A privatizációt gazdasági, társadalmi és nemzeti érdekeinknek megfelelően kellett volna lebonyolí-
