Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-10-01 / 10. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. október Közel-Kelet népeinek közös zenei hagyománya, Kodály pedig a gyűjtött népdalokról mindent lefejt, ami nem magyar. így válik teljesen tudatossá benne, hogy ének és zenetanításunkat új alapokra kell helyezni, amelyek forrása nem lehet más, mint a népdal, az egyedüli ősi örökségünk. Meggyőződését megerősíti, amikor egy barangolása alkalmával a budai hegyekben meghallja az ott kiránduló tanítóképző növendékeinek énekét, akik a “Snájder Fánit” és ehhez hasonló szemeteket dalolnak. Elkeseredve kérdezi önmagát: hát ezek lesznek a következő nemzedék nevelői, ezek kezéből kerülnek ki a jövendő magvar édesanvák? Igv alakul ki benne a később országosan elteijedt és szeretett “Éneklő Ifjúság” mozgalom gondolata, amelyhez két legkiválóbb segítőtársa, a Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium énektanára, Sztojanouits Adrien és a Wesselényi utcai polgári iskola tanára, Borús Endre csatlakozik. Ezután kezdi írni nagyszerű gyermekkórusait, amelyek már az egész művelt világon elteijedtek fordításban. Az említett két énekkar pedig meghódítja Európát vendégszereplései alkalmával. A sok ismert kórusművet fölsorolni teljesen fölösleges lenne, így csak néhányat említek meg: Túrót eszik a cigány, Pünkösdölö, Vízkereszt, stb. Tanulmányai során látja meg az ország dalárdáinak a német Liedertafel mintájú rendszerét és ennek ellensúlyozására megíija nagy kórusműveit vegyes és férfikarra. Leghíresebbek: Huszt, Öregek, Akik mindig elkésnek, Jézus és a kufárok, Forr a világ bús tengere, 121. és 150. Zsoltár, A magyarokhoz és Liszt Ferenchez. Az évek folyamán Európában mind ismertebb lesz. Ugyanakkor Budapesten az egyik folyóirat éles támadást intéz ellene és Bartók Béla ellen egy aláírás nélküli cikkben, amely destruktívnak nevezi őket. Ennek során legnagyobb zenetudósunk, Tóth Aladár mondja ki a vitát lezáró igazságot a Pesti Naplóban: “Bizony destruktív muzsika, mert könyörtelenül kiirtja a zenei fél- múveltséget, a zenei ponyvát, a zenei svábságot - a zenei álmagyarságot. ” Dalköltészete és instrumentális szerzeményei ugyancsak rendkívüli jelentőségűek. Egyes műveit olyan nagyságok tartják műsorukon, mint Pablo Casals és Yehudi Menuhin. Nagyzenekarra írt művei világsikert aratnak, s a legnagyobb karmesterek műsorán szerepelnek. Néhány ilyen: Ga- lántai táncok, Marosszéki táncok, Háry János szvit, Nyári este, Felszállott a páva. Nagyegyüttesekre írt művei a legjelentősebbek és diadallal járták be a világot. Fővárosunk egyesítésének ötvenedik évfordulójára komponálja remekét, a Psalmus Hungaricust Kecskeméti Vég Mihály 1590-ben írt zsoltár szövegére. Buda visszafoglalásának két és fél évszázados évfordulójára a Budavári Te Deumot, Budapest ostroma alatt pedig az Operaház óvóhelyén készül el remekműve, a Missa Brevis. Ezeket a világ minden zenei központjában bemutatták leghíresebb zenekarok, kórusok és karmesterek. Színpadi müvei közül legnevezetesebb a Harsányi Zsolt és Paudinyi Béla szövegére írt Háry János. Ez any- nyira magyar, annyira magába foglalja népünk minden búját, örömét, reményét, hogy magasan fölé emelkedik az eredeti szövegnek, Garay pompás Obsitosának, amely csak szórakoztatni akart. Szerintem ezt egyedül az értheti meg, aki tökéletesen ismeri a magyar nép lelkét. Hogyan is érthetné meg idegen, amikor Háry elénekli a minden búbánatunkat és vágyakozásunkat elsíró dalt: Felszántom a császár udvarát, Belévetem hazám búbaját, Hadd tudja meg császár felsége Mi terem a magyar szívében. Bánat lakik abban, búvetés, A magyar élete szenvedés. Aid meg Isten, császár felségét, Ne sanyargassa magyar népét. hűsége sehol sem mutatkozik meg jobban, mint itt. Még sa- nyargatójára is Isten áldását kéri elesettségében. Másik nagy műve a Székely fonó, amelynek még librettója sincs, kizárólag ősi népdalokból és népballadákból áll. Ez volt az első magyar színpadi zenemű, amit a Milánói Scala bemutatott és szerzője Toscanini páholyából köszönte meg a meleg ünneplést. 1938-tól a háború végéig nem fogadott el külföldi meghívást Kodály. Annak befejezésével azonban ismét sokat utazott, épp úgy, mint azelőtt. A leghíresebb egyetemek választották díszdoktorukká és megkapta a kitüntetést, aminek legjobban őrölt: a londoni Royal Philharmonia aranyérmét. 1959-ben nagy gyász érte, negyvenkilenc évi házasság után elvesztette hűséges élettársát, Emma asszonyt. Egy évvel ezután azonban feleségül vette régi barátja, Péczely Attila leányát, Saroltát. Aztán gyermekük született, tehát van jogutód, a mester müveinek törvényes örököse. Ez is az ellenállásnak egy fajtája! Ha visszatekintünk hosszú életpályájára, amely a sok tövises út és intrika után az egész művelt világ elismerésébe torkollott, lehetetlen meg nem említeni azokat a külföldi és hazai nagyságokat, akik diadalra vitték remekműveit. Hazánkban legnagyobb tolmácsolói voltak: Basili- des Mária, Marsaiké Rózsi, Tiszai Magda, Báthy Anna, Venczell Béla, Szende Ferenc, Palló Imre, a Wal- bauer-Kerpely vonósnégyes, Kosa György és Polgár Tibor. Mindezeken kívül a legnagyobb karmesterek biztosították a világhírét: Toscanini, Furtuiaengler, Mengelberg, Karajan, de Sabata, Doráti és Ferencsik. Amikor Arturo Toscanini utolsó hangversenyét vezényelte a Carnegie Hallban, a Háry János szvittel zárta azt, majd kettétörte pálcáját, ezzel jelezve visszavonulását. Zenetörténeti esemény volt ez, amely Kodály remekművének előadásával zárult. 1967. márciusában lett rosszul. Beszállították a Hárshegyi Szanbatóriumba, ahol a legmagyarabb és egyik legnagyobb alkotója nemzetünknek március 6-án fél hatkor örökre lehunyta szemeit. Nem halt meg, mert amíg egyetlen magyar élni fog, addig a nagy Mester mindig fajtája útmutatója és tanítója lesz az isteni igazságszolgáltatásba
