Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-09-01 / 9. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. szeptember egyesüljetek!" jelszavával. Arról azonban megfeledkeztek, hogy a nyugati világban bizonytalan a jövőjük, mert azokban az országokban nem volt eddig proletariátus (Majd lesz, ha így haladunk tovább!) Kizárólag az süllyedt erre a szintre, akit munkakerülése vagy káros szenvedélyei azzá züllesztet- tek. Azt viszont tárgyilagosan leszögezhetjük, hogy a bolse- vizmus állítólagos bukása után Közép-Kelet-Európa, s a volt Szovjetunió ma is hatalmon lévő haszonélvezői és azoknak örökösei kivételével egyedül az úgynevezett “szabad országokban” élnek kommunisták Ezeknek azonban semmi köze sincs a munkásmozgalomhoz. Ehelyett a legképtelenebb jogokat követelő “demokratikus” bandákban bújnak meg és közönséges bűnözőknek tekinthető aktivistákkal az élen igyekeznek lerombolni a morális alapra épült társadalmakat. Figyeljük csak meg, mennyire más az amerikai és kanadai Labour Day, még az említett szak- és az említett “demokrata” szervezetek támogatása ellenére is. Őszinte ünnep - vagy legalábbis az volt eddig - tiszteletadás a becsületes munka. annak munkásai és eredményei előtt. Itt még ma is elképzelhetetlen a ritmikusan tapsoló (ez csak a rock koncerteken divat), alkoholtól bűzlő és marxista jelszav akat ordítozó tömeg, bár a “világállam” megvalósítása esetén erre is sor kerülhet. Mindenki a maga módján és lelkiismerete szerint emlékezik vagy vígad ezen a napon. Mikor ezt a hatalmas kontinenst felfedezték és az életüket kockáztató első telepesek, a honfoglalók idekerültek, azonnal felismerték a rendkívüli lehetőségeket, amelyeket a természeti kincsek végtelen gazdagsága jelent, s azt is, hogy az őslakosság száma nem elegendő, főleg pedig nem alkalmas arra, hogy a felbecsülhetetlen holt tőkéből eredményes nemzetgazdaságot építsen. Ilyen körülmények között, rendikívüli áldozatok árán rakták le a földművelés, az ipar és a kereskedelem alapját, hogy versenyképessé tegyék új hazájukat. Ahhoz pedig, hogy a prosperitás létrejöjjön, sok ezer munkás kézre volt szükség. Ezzel kezdődött meg az USA és Kanada normális életének elindulása. A XIX. század utolsó évtizedeiben aztán megindult a tömeges bevándorlás, az első világháború kitöréséig, ezt követően pedig a gazdasági nehézségek reménytelenségétől űzve, kiéheztetett nincstelenek indultak útnak 1922-1939 között a jobb életlehetőségekben bízva. Végül a második világháború áldozatai, a kommunizmust tagadó hazátlan földművesek, iparosok és hivatásrendiek telepedtek le a befogadó országban. hogy folytassák az előző nemzedékek kitűnő munkáját. Ez, a harmadik hullám volt az Újvilág történelmének és gazdasági életének legnagyobb nyeresége. Azt hiszem, fölösleges mondani, hogy ezek a százezrek valamennyien fehér emberek, európaiak. A velük érkezett bomlasztok egy része már repatriált, hogy az otthon kialakult “demokrácia” meghálálja érdemeiket. Mindhárom hullám kivándorlói bibliás és zsoltáros emberek voltak, bármelyik néphez tartoztak is. Ezt a hagyományt és a hitet hagyták utódaikra, akik szüleik segítségével hatalmas lépést tettek előre, hogy az ország vezető rétegének tagjaivá váljanak. Innen a sok másod- és harmadgenerációs értelmiségi, a sok szakmunkás, iparos, kereskedő. Szorgalmuk és őseiktől örökölt nemzeti kultúrájuk emelte Amerikát és Kanadát arra a magas színvonalra 3-4 emberöltő munkájával, amelyen a mai napon állnak. Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott, mert az USA és Kanada bevándorlási politikája kizárólag az afrikai és ázsiai származásúakat részesíti előnyben. A nemzet vezetői egy szerűen nem veszik tudomásul, hogy ezekett a hatalmas országokat az európai származású fehér emberek építették fel. Befogadó hazánk illetékesei, akik maguk is ezek utódai, jóformán lehetetlenné teszik az európai menekülttáborokban évek óta reménytelenül tengődök befogadását. Pedig ezek legtöbbje szakember és családos. Az eredményt ismetjük. Özönlenek e gazdasági válságtól sújtott országba a feketék és a sárgák, akiknek óriási többségét az adófizetők tartják el, mert ezek nem dolgozni jönnek ide. A közbiztonság teljesen megingott és ha egy bűnözőt: gyilkost, kábítószercsempészt, útonállót vagy szexmerénylőt letartóztat a rendőrség, azonnal rasszizmusról ordítozik az aktivisták által uszított csőcselék, természetesen a média teljes támogatásával. Ma ott tartunk, hogy a fehér ember harmadrangú állampolgár ősei és a maga által felépített országban, utódainak jövője pedig teljesen reménytelen, mert az adminisztráció és a törvényhozás nem biztosítja az ország polgárainak jogegyenlőségét. Mint jól tudjuk: bizalmas utasításaikat követve a munkaadók kizárólag színesek kérvényeit fogadják el és alkalmazzák, ha van munkaalkalom Ennek ismeretében mondjuk ki őszintén, hogy a 90%-ban fehérekből álló államgépezet szítja rendeletéivel a rasszizmust, amiért előbb- utóbb felelniük kell, mert az emberi türelemnek is van határa. Itt államférfiakra lenne szükség, nem a saját zsebükre hazudozó kalandorokra. Ennek ellenére kegyelettel tekintek azokra, akik megteremtették számunkra az alapot, amelyen mindeddig teljes stabilitással álltunk és néztünk jövőnk elé az állandósult nemzetközi feszültség ellenére is. Ma az új gy armatosításnak vagyunk áldozatai, de reméljük, hogy előbb-utóbb rájön a “világ vezető hatalma”: egy' országot fegyveres erővel legyőzhet ugyan, de annak megtartása, biztonsága, életszínvonala kizárólag polgárai hűségén, szorgalmán és munkájának eredményén múlik. A kérdés csak az, hogy a kíméletlen pusztításra építendő új világrend, a cinikusan megtervezett falanszter, amelyben megszűnik a személyiség, boldogítani fogja-e a sorszámokkal megkülüönböztetett emberszebású alkatrészeket, mert a homo sapiens rövidesen kipusztul. Remélem, hogy azok, akik e békés ünnepet, a szabad munkás ünnepét azonosítják a kommunista-anarchista hazu- dozással. belátják végre, hogy május elseje és szeptember első hétfője semmi körülmények között nem azonosítható, mert a Labour Day, ha nem is tudni meddig, de egyelőre még a szabadnak nevezett társadalom ünnepe. Szívből kívánom, hogy Isetn adjon erőt, egészséget és szellemi kapacitást mindazoknak, kiknek módjuk van még rá, hogy becsületes munkáv al keressék meg mindennapi kenyerüket, nem pedig az üzlet dögkeselyűinek profitéhségével akarjanak mások munkájából élősködni
