Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
1997. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 31 A mosoly országa MESE A DÁK BIRODALOMRÓL Van egy ország valahol Kelet-Európábán, mely a földrész legrégibb állama. Egyes politikusok azt tartják erről az országról, hogy már a föld megszületése előtt létezett, és az Úr ehhez teremtette a világot, valahogy úgy, ahogy a részeg szabó a gombhoz varta a nadrágot. Az említett országot a büszke dákok lakták, és már a neander-völgyi ősember előtt itt felejtett civilizáció létezett. Ádám és Éva regáti volt, és őslakos dák. Eredetileg Ádáknak és Édáknak hívták, csak a gonosz szomszéd magyarosította a nevüket. Őseik voltak az ókori rómaiaknak, és egyben megalkotói az ókori római kultúrának. Később egy Jézus Krisztus nevű megváltó, akinek dák gyökerei voltak, tólük vette át a kereszténységet. A birodalomnak egyik ősi dák tartománya Erdély, melynek töretlen fejlődését zavarta meg egy nomád pusztai horda, valamikor 896 körül azzal, hogy többször elorozta, és időnként még magának is vallotta. Erőszakos asszimilációjuk következtében békés dákokat elcsángósítottak, hu- nosítottak, és végül honosítottak. Nagy királyuk Corvin Mátyás, akiről azért elismerik, hogy egy vonónyi magyar beütés is van benne, és ez a magyar vér hajtotta, amikor elfoglalta Bécset. Szobrát a magyarok azért állították fel Kolozsváron, hogy akadályozzák az ókori római leletek feltárását. Maga az ország már régen a világörökség tagja lenne civilizációja folytán, ha az a gálád nyugati szomszédja ezt nem akadályozta volna meg. Ez a szomszéd azt is megakadályozta, hogy európa bölcsője a saját szövetségi rendszerébe felvegye a NATO-t, és magába foglalja az Európai Uniót. Pedig ez a nyugati gazdaság létérdeke lenne. Nem folytatom tovább. Mértékadó dák politikusok állítják ezt az országuk és saját maguk nagyságáról. Bár az is előfordulhat, hogy csak attól olyan óriási ez az ország, hogy ezek a mértékadó politikusok időnként nagyokat füllentenek. * GYÓNÁS Nagy az én bűnöm, atyám. Nem tartottam be a tízparancsolatot. Tiszteletlenül beszéltem apámmal, a- nyámmal. Hazudtam, káromkodtam, loptam és csaltam. Atyám, őszintén be kell vallanom, néha még a felebarátom feleségét is megkívántam. De a legnagyobb bűn, melyre nincs bocsánat, és azóta is gyötör a lelkiismeret, hogy engedve a sátán csábításának, egy gyenge pillanatban még 1994-ben a szocialistákra szavaztam. Soós Géza-Miért van a méheknek királynőjük?-Mert, ha koalíciós kormányuk lenne, nem volna méz. *-Mi a különbség a teológus és a geológus között? -Ég és föld. * A rendőr odamegy az utcán üldögélő kölyökhöz: -Mit csinálsz itt fiacskám?-Morfondírozok.-Na add csak ide azt a morfondírt! *-Hova megy a rendőr nyaralni?--???-A Járda-szigetekre. * —A művésznő a hangverseny után így szól egyik barátnőjéhez:-Ugye, milyen szépen énekeltem? A hangom egészen betöltötte a termet. —Ó, igen. Sokan még ki is mentek, hogy helyet engedjenek neki. * * * OLAJKARTER- A magyarokra még mindig számíthatunk, ők minden héten emelik a benzin árát...