Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-05-01 / 5. szám
1997. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 STIRLING GYÖRGY: •• Otven éve történt MEGKEZDŐDIK A SZALÁMIZÁS 1947 első hónapjaiban kétségek és remények között hányódott a magvar társadalomnak az a része, a nagy többség, amely 1945 novemberében, a magyar történelem első szabad választásán a Parlament legerősebb pártjává tette a Kisgazdapártot, mert egyrészről látnia kellett, hogy a párt nem képes élni a ráruházott hatalommal és nem tud védekezni Rákosiék bom- lasztása ellen, másrészt viszont bízott abban, hogy a békeszerződés aláírása után a szovjet megszálló csapatok mandátuma lejár és az ország hamarosan visszanyeri szuverenitását Ebben reménykedve az ország népe nem is vette túlságosan tragikusan, amikor 1946 tavaszától, alig fél esztendővel a kisgazdapárti győzelem után a kommunisták már elérkezettnek látták az időt arra, hogy egyre nagyobb részt követeljenek maguknak a hatalomból s ugyanakkor hozzálássanak a többségi párt felszalámizásához Ez az aknamunka 1947 elejére már alapjaiban rendítette meg a Kisgazdapártot és előrevetítette a teljes kommunista hatalomátvétel árnyékát. Ami egy esztendő múlva, 1948-ban be is következett. Ezért volt 1948 a kommunisták szemében a Fordulat Éve, amely az ország többsége számára a megpróbáltatások kezdetét jelentette. Ám annak feltételeit, hogy Rákosiék nyíltan is magukhoz ragadhassák a hatalmat, az 1947-es események teremtették meg, a folyamat betetőzéseként a háború utáni második választás meghamisított, manipulált eredményeivel: 1947-ben a polgárság elleni lélektani hadviselés eszközeként megfélemlítésre használták a Magyar Köztársaság felszámolását célzó első nagy összeesküvési pert, amely vezetőitől fosztotta meg a polgári frontot Egy részüket letartóztatták, a többieket pedig emigrációba kényszerítették. És a magyar parlament hiába ratifikálta a párizsi békeszerződést, a szovjet megszállásnak nem lett vége. A remények szertefoszlottak: az ország kényre-kedvre ki volt szolgáltatva Moszkva ügynökeinek. Azt tehettek, amit akartak, mert a nyugati hatalmaknál hiányzott a szándék és az erő ahhoz, hogy érvényt szerezzenek a jaltai megállapodásnak. Sorsára hagyták Magyarországot. A polgári front elleni összpontosított támadás ötven évvel ezelőtt, 1947 derekán kulminált és a demokrácia gondolata ezekben a hónapokban bukott el visszavonhatatlanul. Keserű csalódás várt azokra, akik a háború után hittek abban, hogy Magyarországon meg lehet teremteni egy nyugati típusú demokratikus rendszer alapjait és útjuk a börtönbe vagy az emigrációba vezetett. 1947 közepén még egyszer felcsillant a remény, amikor az elárult Kisgazdapártból kizárt képviselők által alapított Szabadságpárt megindította a Holnap című ellenzéki újságot, majd országos kampányt kezdett az őszi választások megnyerésére, de ez a fellángolás csak néhány hónapig tartott. A kommunista erőszak betiltatta az újságot, a pártot feloszlatta és elnökének. Sulyok Dezsőnek menekülnie kellett az országból. Az út szabaddá vált Rákosiék előtt: a második koncepciós perrel megtörték a szociáldemokrata párt gerincét és 1947 végére már látnivaló volt. hogy az ország sorsa beteljesedett. Joggal mondta hát a sorsdöntő őszi választás estéjén John McCormick, a New York Times sokat látott és tapasztalt tudósítója, a Parlament erkélyéről figyelve a budai hegyek mögött lebukó napot. “Utoljára megy le a nap a demokratikus Magyarország fölött. ” Igaza lett. És ezután évtizedekig nem kelt fel a demokrácia napja hazánk fölött. Helyette a sötétség uralma, a szocializmusnak csúfolt egypártrendszerű diktatúra következett, amely idegen érdekek szolgálatába állította az országot. Hogy megértsük, miképpen jutott idáig hazánk, 1947 eseményei közül a következőkben a Magyar Közösség ellen koholt összeesküvési per részleteit, majd a Szabadságpárt küzdelmének kibontakozását és a Holnap hőskölteménybe illő tíznapos odisszeáját elevenítjük fel. Mert fél élvszázad telt el az események óta, amelyeknek ma már alig élnek tanúi: a mostam generációk számára mindez történelem... Mint legutóbb már írtam volt, a zűrzavaros háborús évek után először 1947 elején ismerkedett meg a magyar társadalom a csengőfrásszal. Baljós jelekkel indult az esztendő: újév után letratóztatási hullám söpört végig Budapesten és városszerte folytak a letratóztatások. Senki sem lehetett biztos abban, holnap nem érte jönnek-e. A kommunista belügyminiszter, Rajk László államvédelmisei közel kétszáz közéleti férfit gyűjtöttek be az Andrássy út 60-ba, akiknek döntő többsége a keresztény középosztályból került ki és zömük a Kisgazdapárthoz tartozott, vagy valamilyen kapcsolatban állt a párttal A letartóztatottak között voltak olyanok is, mint pl a 19-es kommunista zsidó Weishaus Aladár, akit Rákosi (De- ménnyel együtt) riválisának tartott s akit szintén belekevertek az összeesküvési ügybe. Mert a letartóztatottakat a köztársaság elleni összeesküvéssel vádolták és ezért készültek őket a népbíróság elé állítani. De akik tisztában voltak az összefüggésekkel, azok tudták, hogy a koncepciós per a Kisgazdapárt szétveréséért indított kommunista offenzíva egyik része, a szalámitaktika nagyszabású gyakorlati alkalmazása. Az őrizetbe vettek legtöbbje a Magyar Közösség néven ismert értelmiségi körhöz tarozott, amelynek tagjai a német megszállás idején az ellenállási mozgalmat támogatva már egyszer kockáztatták életüket. Az ÁVÓ két csoportra osztotta az Andrássy út 60. pincéjében előzetes letratóztatás- ban lévő gyanúsítottakat, akikből a lelki és fizikai kényszer minden eszközével igyekezett önmagukra és társaikra terhelő vallomást kicsikarni: az úgynevezett katonai szervezkedés fejévé Dálnoki Veress Lajos tábornokot, Horthy kormányzó haj
