Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1997-04-01 / 4. szám

26 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. április International Superhighway hírei INTERNET-Horn Gyula és csapata már belekerültek a törté­nelem szemétkosarába, csak ők nem akarják ezt észrevenni - jelentette ki Torgyán József pártelnök pénteken este, a Független Kisgazdapárt március 15-e alkalmából rendezett ünnepi nagygyűlésen a budai Gesztenyéskertben.-Szombat délután a Hősök terei Magyar Igazság és Élet Pártja nagygyűlésén felszólalt G. Nagyné Maczó Ágnes, a Független Kisgazdapárt és Báthori Gábor, a Ke­reszténydemokrata Néppárt alelnöke. Maczó közölte: azért jött, hogy tiltakozzon Wim van Velzen, az Európai Ke­reszténydemokrata Unió elnöke eljárása ellen, aki óvta Giczy Györgyöt KDNP-elnököt attól, hogy résztvegyen a MIÉP-tüntetésen. 1848-ra emlékezve a Habsburg-ház akkori trónfosztásához hasonlóan az SZDSZ trónfosztását követelte, amire a tömeg "Vesszen Pető" kiáltásokkal reagált. "Hol van Giczy?!" skandálta viszont a tömeg. —Mit kíván a magyar nemzet 1997-ben? -ezzel a címmel adta közre az MDF 12 pontját, amelyet péntek dél­után ismertettek Budapesten, a Muzeum kávéházban. A követeléseket Bánffy György színművész olvasta fel. A gyűlésen felszólalt Lezsák Sándor pártelnök is.-Titkos március 15-e. Egy hónappal a horvátor­szági helyhatósági választások előtt még mindig titokban, szinte konspirálva szervezték meg március 15-i ünnep­ségüket az ENSZ felügyelete alatt álló Dél-Baranya magyar községeinek lakói. A csúzái temetőben Ács Gedeon refor­mátus lelkész, 1848-as honvéd sírjánál tartott megem­lékezésen mintegy százan vettek részt. A helybeliek kéré­sére sem az ismert politikai személyiségeket, sem a távo­labbi vidékek magyar képviselőit nem hívták meg. Az óvatosság indokolt: az egyébként magyar több­ségű drávaszögi falu hangadó szerb lakói már a március idusát megelőző napokban élénk érdeklődést mutattak az ünnepi készülődés okai iránt. Ilyen körülmények között még a kokárda kitűzése is személyes bátorságra vallott. A csúzái művelődési egylet jelenleg üresen álló székházában Kossuth kerámia domborművét koszorúzták meg a környékbeli magyarok. A millennium idején készült műalkotást 1919-ben kalapáccsal verték szét a szerbek. Darabjait 1990-ig padláson őrizték a csúzaiak és 1991-ben koszorúzhatták meg. Pasza Árpád, a HMDK elnöke rövid beszédében arra búzdította a helybelieket, hogy merjék vállalni magyarságukat az április 13-án esedékes helyha­tósági választásokon.-A - különösen Kelet-Szlavóniában - még min­dig érezhető szerb fenyegetés ellenére egyre több jel utal arra, hogy a választások után a jelenleginél etnikailag jóval egységesebb területet vesz majd át a zágrábi kormány. A szerbek tömegesen költözködnek át a Duna túloldalára, s nem csupán a knini, nyugat-szlavóniai menekültek, hanem őslakosok is. Átmeneti otthonuk elvesztéséért az utóbbi években elfoglalt házak ingóságaival igyekeznek kárpótolni magukat. Az ENSZ-felügyelet alatt álló terület kifosztása olyan mértékű gyakorlattá vált, hogy Klein tábornok, az UNTEAS kormányzója kénytelen volt elrendelni: csak a szerb, a horvát és az ENSZ-hatóságok együttes engedé­lyével lehet ingóságokat átvinni a Vajdaságba.-Kaposvár lesz a katonai kiképzés fő bázisa, innen irányítják a dél-dunántúli és az alföldi, vagyis a tapolcai és a szabadszállási parancsnoksághoz tartozó négy helyőrséget - jelentette be Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvéd­ség parancsnoka, vezérkari főnök. Az újoncok kiképzési rendjéről Végh Ferenc elmondta: novembertől minden sorköteles a négy kijelölt kiképzőhelyőrség valamelyikébe vonul be. Az alapkiképzés hat hétig tart majd, azt követi egy négy-hat hetes szakkiképzés, s csak ezután kerülnek az alakulatokhoz a sorkatonák. A szervezeti átalakulástól a sorkatonai kiképzés színvonalának emelkedését várják.-Tizenhárom magyar állampolgárt mentett ki az albán fővárosból a német légierő. A tiranai magyar diplo­máciai képviselet munkatársainak 9 hozzátartozóját és egy Tiranában élő magyar család 4 tagját Kölnbe szállították, ahonnan hazatértek Magyarországra.-A cionbolsevistának mondott MSZP-SZDSZ- kormány törvényes megdöntését hirdette meg Szabó Al­bert, a Magyar Népjóléti Szövetség elnöke a szervezet már­cius 15-i megemlékezésén. Mint mondotta az országban a "zsidó szervezett bűnözés” vette át a hatalmat, aki a ”bak- kancsoa nigger hadseregbe”, azaz a NATO-ba, illetve a Dávid-csillagos Európai Unióba akarják beléptetni az or­szágot.-A lőszerrel való visszaélés vádjával előzetes letartóztatásba helyezett Ekrem Kemál György vezette Kommunizmus Üldözöttéi Szövetségének bejelentett ren­dezvényein senki nem jelent meg.-Az ország kormányrudjánál állók nyíltan szembe­fordultak a rendszerváltás kiteljesítésének programjával és azt meg is tagadták - jelentette ki Orbán Viktor a FIDESZ elnöke a budavári Dísz téren, a budai önkormányzatok ál­tal rendezett fáklyás megemlékezésen.-Giczy György pártelnök az ellenzéki pártok és szervezetek pécsi ünnepi gyűlésén arról beszélt, hogy 1848- ban egy egységes magyar nemzet mutatta meg erejét a zsar­noksággal szemben, s erre az összefogásra van szükség ma is. Giczy szerint a nemzet szabadságát és függetlenségét a már levetettnek hitt műit egyre erősödő szálai fojtogatják ismét. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA

Next

/
Thumbnails
Contents