Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1. szám

6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1997. január papi munkáját. Komolyan vette jelmondatát, amelyet a ka­tonából lett püspöktől, Szent Mártontól vett: "Uram, ha még szükséges vagyok népemnek, NEM UTASÍTOM VISSZA A MUNKÁT." Főpásztori életének mozgatója az imádság és a lelki élet volt. Csíksomlyón így buzdít: "Imák tömör hangja, bűnbánati zsoltárok panaszos dallama, a Mária-énekek üde csengése száll és követi a szélben a lengő lobogókat." - "Tudjuk, hogy nincsen rendezett emberi élet, ha nem igazodik az Istentől adott rendhez. Ezért választottuk a téveteg emberi elme találmányai helyett az isteni bölcsesség biztos útját." Itt említem még meg, hogy az 1946. május 7-i párizsi döntés alapján Erdély hárommillió magyarja újra román uralom alá kerül. Az igazságos és tartós béke egyik feltételét így fogalmaza meg: "Az erkölcsi elvekre épült új rendben nincs helye a nemzeti kisebbségek nyílt vagy rejtett üldözésének, kulturális vagy nyelvi sajátosságai elnyomásá­nak, gazdasági képességük akadályozásának, természetes szaporodási képességük csökkentésének... Nem vállalhatjuk többé ezt az igazságtalan és megalázó helyzetet. És kérjük.• ne kényszerítsék ezt ránk azok sem, akik a sorsunk feletti döntés jogát maguknak tartják fönn." — Hallgathatott-e Márton Áron, amikor látta, hogy népe és hívei elvéreznek? A vér­tanú nép püspöke vállalkozott arra, hogy szót emel, és tiltakozott az embertelen bánásmód ellen. Groza miniszterelnökhöz levelet intézett és nyolc pontban foglalta össze a "sérelmeket": "...a magyarság helyzetével és hangulatával tisztában vagyok. Érintkezen a magyar társadalom minden rétegével, ismerem a falu helyzetét éppúgy, mint a munkásságét. Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közönbös... A román fenn­hatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendező elveként megjelölt. És ha a nemzetek közötti békét őszintén akarjuk előmozdítani, úgy gondolom, a kibontakozás útját ebben az irányban kell keresnünk" Közben folytatta, azaz újból elkezdte a régen félbeszkított bérmálásokat. Beszédei, amelyek tisztán evangéliumi szelleműek voltak, a hit alapjait kiemelték, ám az emberi jogokat is hangsúlyozták. 1957 és 1967 között házi őrizetben van. Mivel útjaival, működésével a román hatóságok nem voltak meg­elégedve, ezért mozgását korlátozzák: vagyis a püspöki pa­lota s annak kertjére és udvarára, valamint a püspöki székesegyházra. Ennek az időszaknak az elején a Vallásügyi Osztály egy területi inspektort megbízott, hogy állandóan jelenlegyen a püspöki hivatalban, minden beérkező és ki­menő iratot ellenőrizzen, kivéve a szigorúan lelkiismereti tényeket. — A bérmautak beszüntetése után az egy­házközségek előkészített csoportjai önként és sorra jöttek Gyulafehérvárra, hogy a püspök megbérmálja őket. Kü­lönösen nehéz helyzetet teremtett a rendszer azzal, hogy a hitoktatást a sekrestyére korlátozták, valamint szombatra és vasárnapra. Áron püspök körlevelet adott ki a hitoktatás kötelezettségére és anyagára vonatkozólag. 1967 után újra szabad! Újra mehetett hívei közé. Hadd idézzem felejthetetlen tanítását, amelyet a Csíksze­redái bérmáláson mondott: "A keresztény ember két világ polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön vezet át. Ezért a világban nem turista, nem is műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot és szolgálatot szerétéiből. ... A keresztény felelős. ... Nem lehet közömbös vagy érdek­telen szemlélő ott, ahol veszélyben forog az igazság az erkölcs vagy a közösség jogos érdeke. ... Mindenki felelős min­denkiért. ... A keresztény élet nem kényelmes megalkuvás a mindenkori körülményekkel, hanem kemény feladat, melyet napról napra kell vállalni és megvalósítani" Átérezte híveinek anyagi és lelki helyzetét. Nem engedte meg magának soha a fényűzés legszerényebb for­máját sem. Szerette a szegénység szellemét ruházatában és életvitelében. Mint éber főpásztor, híveiben megtapasztalta a hit krízisét, azért minden bérmaútjának központi témája volt a hitben való megerősítés. A világ és az egyház ügyeiről naprakészen tájékozott volt. Nagyon izgatták a magyar- országi események, és nem volt jó véleménnyel Casaroli bíboros-államtitkár ún. "keleti politikájáról". Szerették volna tisztázni és rendezni az egyház és az állam közötti viszonyt, ám Márton Áron nem volt hajlandó tárgyalni a betiltott görög katolikus egyház vezetői nélkül, inkább vállalta a Statutum-nélküliséget. Elve a következő volt. Elveinket nem adjuk fel, a kompromisszum nem kenye­rünk, az udvariasságra viszont a szeretet kötelez. 1979-ben benyújtja lemondását egészségi okokra hivatkozva. 1980. áprilisi 2-i dátummal a Szentatya elfo­gadta és felmentette az egyházmegye kormányzása alól. A nagy püspök megható körlevélben búcsúzott híveitől, pap­jaitól: "Mint Főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni telketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül. ... Bizalommal kérem a szülőket és papjaimat, úgy véssék be értelmükbe és szívükbe (ti a gyer­mekekébe és fiatalokéba) a hit igazságait, hogy a megtartó családi és otthoni környezetből kiszakadva se veszítsék el. A hitre építsék egyéni és családi életüket. Ezzel adják nekik a legdrágább örökséget." Ettől kezdve még tudatosabban készült a halálra. A nagy püspök tiszta fejjel, tudatosan vállalta a szenvedést. Csak egy alkalommal kapott morfiumot. Utána kijelen­tette, hogy nem óhajt ebből a gyógyszerből. Készült a nagy találkozásra... 1980. szeptember 29-én a püspöknek nehéz éjszakája volt. Reggel közeli munkatársai mellette imád­koztak. Már megvívta harcát, hiszen nagy csendességben lélegzett. 3/4 9-kor nagyon mélyet sóhajtva visszaadta nemes lelkét. Nagy csend borult az egész házra, Szent Mi­hály arkangyal az egyházmegye fővédőszentje, az ő ün­nepén, hazakísérte lelkét a mennyei Atyához. 42 éven át volt jó pásztora papjainak és híveinek. És megkondultak a székesegyház nagyharangjai, mert igazán ekkor lett árva — atya nélküli — az erdélyi nép. Éppen Szent Mihály napján, székesegyházának búcsúünnepén nyert bebocsátást abba a házba, ahol nincs börtön, nincs házi őrizet, megalázó és fájdalmas betegség. Ennek a szomorú valóságnak 16. évfordulóján, 1996. szeptember 29-én ünnepi szentmise volt a gyulaié-

Next

/
Thumbnails
Contents