Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-03-01 / 3. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. március táborába, ahonnan a Golovnaja központba vezetett az útja. 1949-ben aztán következett Kazahsztán, a hírhedt Dzsez- Kazgan-i bányák pokla. Csupán 1955. novemberében szállították egy közel 500 fős csoporttal Magyarországra, ám ekkor meg a nyíregyházi huszárlaktanyában garázdálkodó ÁVO-s különítmény vette "gondozásába". Amikor végre megszabadult szovjet fegyőr és magyar ávós kínzóitól, 1966 elején Gilde Barna végre munkába állt. Más állást nem kapva a Szentendrei Mezőker vállalatnál lett zsákhordó, később egy fővárosi kézműipari vállalatnál kaszakő csiszolással foglalkozott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után életét mentendő Jugoszláviába menekült. Mielőtt a délszlávok visszazsuppolták volna az ÁVO-s utódok kezei közé, egy Petitpierre elnökhöz kicsempészett levele alapján a svájci küldöttség kimentette, és 1957. július 17-én Gilde Barna megérkezett Svájcba. Hallatlanul sok megpróbáltatással járó életútjának eme rövid vázlata is elég ahhoz, hogy elfogadjuk, életében ekkor új fejezet kezdődött. Még 1957 őszén létrehozza az első Svájci Magyar Könyvesboltot Seengenben, miközben a Leimgruber gyárban vállal munkát. Két év múlva már Zürichben nyit könyvüzletet "DUNA" néven, s előbb Hermes, majd ugyancsak "DUNA" néven magyar nyelvű újságot is indított. Ez utóbbi lap most, 1996-ban lépett a 37. évfolyamába. Életútjának rövid vázlatából sem hiányozhat 1963. szeptembere, amikor Zürichben megnősült, s feleségében Zsuzsa személyében nem csupán egy mellette jóban rosszban kitartó társat kapott, de a magyar betűért és szóért vivott kitartó küzdelemben is segítő társra akadt. Most pedig térjünk vissza egy kis, ám jelentős kitérő erejéig a szibériai fogolytáborba. Itt történt, hogy egy Ungváron nyomott magyar nyelvű történelmi regényhez jutott. Leírhatatlan örömet jelentett nem csak neki, de fogolytársainak is az évtizednyi raboskodás után kapott magyar nyelvű könyv! E könyv hatására Gilde Barna fogadalmat tett: Ha Isten megsegíti és egyszer kijut ebből a szovjet pokolból, akkor ismét katona lesz, de most már az ólombetű magyar katonája! E fogadalom megvalósításához kezdett hozzá az Aargau kantonbeli Seengenben. A magyar misék után vándorkiállításokat tartott, egy rozzant Ford autóval szállítva a könyveket a potenciális vásárlóközönség elé. Napi munkája után pedig postai szétküldéssel teljesítette a rendeléseket Svájc határain belül és kívül. Aztán 1959-ben Zürichben, az egyetemek közelében, a Clausius strasse 60. alatt kis raktárral egybekötött, kirakatos könyvesboltot nyitott, mint említettük, "DUNA" néven. Egy év múlva, amikor megszűnt a minden magyar menekült által díjmentesen kapott "Svájci Híradó" Gilde Barna az újságszerkesztésbe és kiadásba is belefogott. A Hermes előbb 2500 majd 4000 példányban jelent meg Jancsó Béla ifjú "segédszerkesztő" közreműködésével. Nyomdája mind a mai napig nincs a Gilde házaspárnak, így maguk szerkesztik és szedik a lapot, de azt nyomdába kell vinniük, s ez, - ha figyelembe vesszük, hogy saját anyagi erejükön túl csupán az előfizetők befizetéseire támaszkodhat — igen nagy terhet jelent. Jelenleg a "DUNA" évi 4-6 megjelenéssel, 2500 példánnyal, számonként 20-28 oldal terjedelemmel, bő és változatos tartalommal, szép grafikai kivitelben, címlapján mindig valamely időszerű képpel jelenik meg. Vitathatatlanul tekintélyre tett szert a sokat küszködő emigrációs kiadványok között, hiszen csaknem negyven év egy szerkesztő és kiadó jóvoltából nem kis teljesítmény. Munkatársai közül kiemelhetjük dr. Ráttkay Kálmánt (München), Magyar Adorjánt (Délvidék), Fekete Gézát (München), Nagyrévi Neppel Györgyöt (München), dr. Muzsnay Jenőt (Aarau), dr. Pécsi Kornélt (Kanada) és Stirling Györgyöt (Washington), aki hosszabb ideje a vezércikkeket írja. A Duna a nemzeti öntudatot, a magyar érdekeket szolgálja, nagy figyelmet fordítva az elszakított területek magyarságára is. Hasonló célt szolgálva hozta létre Gilde Barna 1970-ben Erdélyi István (USA) főszerkesztése mellett a VIRRASZTÓ című negyedéves kiadványt is. E négy évig "élt" lap anyagi okok miatt végül is megszűnt, noha nemzetközi elismerést is szerzett "AWAKENER" című angol nyelvű különszáma révén. Amikor 1966-ban a zürichi egyetemek bővítése miatt a Clausios strasset lezárták, a könyvesboltot kénytelen volt felszámolni. Könyvekkel együtt ekkor kiköltözött a Gilde házaspár Zürichből a Hallwilli tó partján fekvő, bevezetőnkben már említett kis helyiségbe, Fahwangenbe. Gilde Barna ekkor már itt volt állásban a Siegrist nyomdában. Gilde Barna felesége Zsuzsa asszony katalógust készített, mely nem csupán a könyvek íróit, címét és árát, de rövid ismertetését is tartalmazta. Ettől kezdve nem a vevők jöttek a könyvesboltba, de a könyvek mentek a megrendelők címére. S ez így van most, 1996-ban is. A saját szedéssel megjelentetett Gilde-könyveket még felsorolni is hosszú lenne, s talán nem is lehet e rövid írás célja. Néhányat azonban mindenképpen meg kell említenünk. így Somogyvári Gyula A város meg a sárkány című történelmi regényét (1968) és A Rajna ködbe vész című munkáját (1970), Magyar Adorjánnak és Zakar Andrásnak több könyvét is kiadta, amint Bárdosi Lászlónak A nemzet védelmében (1976) című kötetét is. Az általa kiadott szerzők között megtalálhatjuk dr. Gosztonyi Kálmán (Párizs), Szitnyai Zoltán (Salzburg), Pécsi Kornél (Kanada), Lajossy Sándor (London) és Széchenyi Ágost (Bécs) nevét is. Sokat mesélhetne tehát az az IBM 1982-es Magnet-Composer gép, amelyeken a szedés készül. A nyomtatást 1986-tól a Bautmann Druckerei AG (Menziken) gépein történik. Az Amerikai Magyar Újság olvasói között bizonyára sokan akadnak, akik vagy olvasói voltak életük egy szakaszában a jelentős emigrációs újságnak, a svájci Dunának, vagy megrendelői a Gilde-könyveknek. Nekik is szerettünk volna némi képet nyújtani arról az áldozatos életű emberről, Gilde Barnáról, aki annyi Gulag-szenvedés után a magyar betű hűséges és odaadó "szolgájává" lett. De azoknak is, akik még sohasem hallottak róla. Aki a magyar kultúra szolgálatába áll, az ezt nem jutalomért teszi, hiszen abban része sohasem lesz... De legalább tudjunk arról, hogy ilyen emberek is vannak...
