Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. január az volt, hogy Magyarországon ma sokan zajos dobot vernek azért, hogy zárjuk le és felejtsük el már végre a múltat, mert régen volt már "56. Jöjjön a megbocsátás, hiszen Spanyolországban is közös emlékművet emeltek azoknak, akik annakidején a polgárháborúban a barrikád két oldalán harcoltak. S akkor én a beszédemben azt mondtam: kérem, aki Magyarországon ma ezt állítja, az hazaáruló. Mert nálunk 1956-ban a barrikádnak nem volt két oldala, csak egy, ahol az egész magyar nép állt, a diktatúra zsarnokságával és annak kiszolgálóival szemben. A másik oldalon pedig a szovjet hatalom állt. Amikor október 23. és 29. között győzött a magyar forradalom, bizony a párttitkár elvtársak megtaposták a piros könyveiket, patkánymódra elmenekültek Szlovákiába, mások elutaztak az ország másik végébe és rokonaiknál rejtőzködtek. Akkor bújtak elő újra és öltötték fel a pufajkát, amikor megjelentek a T. 34-esek a testvéri segítséggel és a szovjet elvtársak a davaj gitárral. Akkor előjöttek a patkánylyukból és ott folytatták, ahol abbahagyták.-- 1956-ban a barrikádnak csak egy oldala volt: ahol a becsületes magyarság állt. Amikor ezeket elmondtam, akkor láttam, hogy a tér egyes pontjain többen hátat fordítanak és elmennek. Hadd menjenek, gondoltam és csak később tudtam meg, hogy a polgármester meghívott az ünnepségre olyanokat is, akik akkor ávósok voltak. Ezek kedvéért én nem fogom megváltoztatni a meggyőződésemet és nem fogok mást mondani, még akkor sem, ha fölnégyeinek. És most hadd mondjam el Önöknek, hogy mi lett ennek a következménye. Az autóm ott állt a polgármesteri hivatal előtt s amikor beszálltam, láttam, hogy csavarhúzóval három vastag csíkot karcoltak bele a vadonatúj dukkózásba. Ez volt a fizetség azért, hogy a volt komcsikat nem ismertem el a barrikád másik oldalán állóknak és csatornából előbújt patkányoknak tituláltam őket. Azonban történt még más is. Megjelenik másnap a Tolnamegyei Napló, amiben erről a gyűlésről egyetlen szó sem szerepelt. De hogy a megyében még nyolc másik helyen tartottak gyűléseket, arról hosszú beszámolókat lehetett benne olvasni. És utánanézhet bárki a vidéki lapokban: minden megyeszékhelyen tartott ünnepségről írtak hosszabban-rövidebben, egyedül a Tolna megyei Szekszárd- ról nem történt említés, ahol én beszéltem. Nos kérem, így fest a tárgyilagos, pártatlan és független sajtó otthon.- Ilyenkor nincs mit csinálni, mert övék a sajtó, azt írnak meg, amit akarnak és aki nem tetszik nekik, azt agyonhallgatják. De azért mi is kemény fából vagyunk faragva: ha kell, vállalom, hogy elmegyek mindenhová és elmondom az igazságot. Elmondom, hogy a barrikádnak akkor csak egy oldala volt, bármit is hazudjanak ma a reformkommunisták. Egyet ne tessék elfelejteni: 1989-ig minden baloldali politikus, történész és újságíró az állította, hogy Magyarországon ellenforradalom volt és október 23-án a csőcselék kerekedett felül és a nyugati emigránsok csendőrkülönítményei ott álltak már a határon, hogy rátörjenek a magyar dolgozókra. Azt terjesztették, hogy dühöngött az ellenforradalmi terror és istenítélet készült Magyarországon. Erre én azt mondtam: a reformkommunisták nem győzik hangoztatni, hogy ők indították el Ötvenhatot és verik a mellüket, hogy nekik köszönhető minden, dehát akkor meg kell kérdezni: miért hallgatták el ezt 1989-ig, miért nem verték a mellüket 70- ben, hogy ők csinálták a forradalmat? A tárgyilagos tájékoztatásra szeretnék még elmondani még egy példát. Amikor a Nemzeti Szövetség, aminek most én vagyok a soros elnöke, megalakult, többször tartottunk sajtótájékoztatót, amire a televízió népes stábbal vonult ki, forgatták a jelenetet, interjút kértek, felvették amit mondtunk, aztán este egyetlen szót sem vetítettek a nézőknek. De ott voltak. Egy másik epizód: Giczy elnök kintjárt Németországban, amikor ötvenéves fennállását ünnepelte a német kereszténydemokrata párt, a CDU, amely egy uralmon lévő politikai tényező. Tudományos konferenciát is rendeztek, ahol Giczy elnök úr nagy elismerésben részesült. Amikor erről sajtótájékoztatót tartottunk, hogy a magyar közvélemény is megtudja, milyen politikát folytatnak Németországban a kereszténydemokraták, akik rövid megszakítással már 50 éve uralmon vannak, akkor a közszolgálati magyar televízió erről mélyen hallgatott. Megint kivonult a stáb, riporter, kamerák, reflektorok, mikrofonok, egy órán át dolgoznak, és mindebből semmit sem láthattak a TV-nézők. Ezt követően vettük azt a fáradságot, hogy Giczy elnök úr egy szombat délelőtt végigtelefonálta a magyar televízió összes lehetséges telefonszámát, hogy tiltakozzon, hogy kikérje magának ezt az eljárást. Mert hogy minket mellőznek, azt már megszoktuk, de hogy a német és az európai politika meghatározó erejét, a német CDU-t mellőzzék, hogy Kohl kancellár üzenetét ne közöljék le, ez már olyan szemtelenség, amit nem lehet lenyelni. Senkit nem találtunk meg, csak az üzenet- közvetítő hangja válaszolt, hogy a sípszó után jöhet a mondanivaló. Hát aztán a harmadik sípszó után méregbe gurultunk és Giczy elnök úr megmondta a magáért. Ennek az lett a következménye, hogy hétfőn a párt frakció-ülésén ismét megjelent a televíziós felvevőcsoport, filmezték az eseményt, külön meghallgatták Giczy elnök urat és este a televízióban 14 másodpercen át lehetett látni, hogy üléseztek a kereszténydemokraták és a riporter fűzött hozzá párszavas semleges, sablonos szöveget. Ezekből a tapasztalatokból okulva, a legközelebbi sajtótájékoztatón, amikor bejelentettük a Nemzeti Szövetség megalakulását és megint felvonult a televízió, akkor én így kezdtem a mondókámat: Tisztelt uraim, önök tévés alkalmazottak és nem tehetnek róla, de most ezen a kamerán keresztül üzenem az önök főnökének, a főszerkesztőnek, a TV vezetőjének, hogy amikor az ország bajban van, amikor nincsen pénz, ne utaztassanak autóval ide 5-6 embert, felszereléssel együtt, mert ez ezrekbe kerül és a végén nem adnak le semmit adásba. Mondják meg nyíltan, hogy önöket ez nem érdekli. Tudják mi lett ennek a következménye? Hogy az aznap esti híradóban a Horn Gyula kevesebb időt kapott, mint én... Rá kell lépni a tyúkszemükre, agresszívnek kell lenni nekünk is, hogy velünk is foglalkozzanak. Nos, ilyen körülmények között azt állítani, hogy nekünk egyenlő esélyünk van megjelenni a sajtóban és a közszolgálati televízióban, az tévedés, de inkább álom.
