Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
1996. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 kedik cirill betűkkel: „Szlciva KPSZSZ", vagyis „Dicsőség a Szovjetunió Kommunista Pártjának." Mindez persze nem az utóbbi időben került fel, hanem a hatvanas-hetvenes évek fordulóján építették a falba. A birodalom felbomlása után senkinek sem jutott eszébe eltüntetni a jelszót. ■Ungváron, a százhúszezer lakosú területi székhelyen napjainkban tizenötezer magyar él. Nem volt ez mindig így, 1941-ben 35 ezren lakták a várost, háromnegyed részük magyar volt. Most legtöbben az ukránok vannak, és valamivel több az orosz, mint a magyar. A várost az elmúlt évtizedekben lakótelepekkel vették körül, közben teljesen megváltoztatták addigi nemzetiségi összetételét. Újabban Ungvár kertvárosává lépett elő a kis falucska, Minaj, ahol az Ungvárra vezető főút mentén az utóbbi években két-három szintes, kisebb palotáknak is beillő családi házak épültek fel a kukoricások helyén. A környékbeliek úgy tudják, hogy egy-egy porta több tízezer dollárba került. Hiába, Kárpátalján és szerte Ukrajnában, az összeomlott gazdaság ellenére az emberek egy szűk rétegének ugyancsak megszaladt. Soha annyi Mercedes, Ford nem futkározott az ungvári utcákon, mint most, erőszakosan helyet követelve, dudálva leszorítva a kommunizmusból ittragadt ütött-kopott Ladákat, Moszkvicsokat, kopoltyús Zaporozseceket. Egyébként a városban minden kapható, a piacon, a boltokban sok a nyugati árucikk, csak legyen, aki megfizesse. * A lakosság zöme azonban nupról-nap- ra él, hogy havi két-három millió kuponos fizetéséből valahogy kijöjjön. Tízezrek sóhajtank fel Ungváron, hogy végre elvonulni látszik a Kárpátok hegyláncai alatt különösen hosszú és kemény tél. Az üzemanyag- és energiahiány keményen sújtotta a várost, ezért kerületenként más-más napokon - az óvárosi Bercsényi utca környékén például csütörtökön - reggel 8 és 12, délután 2 és 5 óra között szünetel az áramszolgáltatás. Február második felében már emberi áldozatai is voltak e takarékosságnak Kárpátalján, ugyanis hét olyan haláleset történt, amelynek okai az áramszünetre vezethetők vissza. A szerencsétlenül jártak többsége idős ember, akik égve felejtették a gyertyát, vagy áramkimaradások idején bekapcsolva hagyták az elektromos hősugárzót - ezekből aztán tragikus végű lakástüzek keletkeztek. A távfűtés is akadozik, egyes napokon más-más lakótelepen, hidegek a fűtőtestek a lakásokban. Áram hiányában a hősugárzóknál sem tudnak melegedni, ezért aki tehette kerített fa- és széntüzelésű „burzsujkát”, amely nem más mint egy egy méter magas, henger alakú öntött vaskályha. A hatvanas évek elején Hruscsov pártfőtitkár regnálásakor Ungváron, Munkácson és másutt épült lakótelepi tömbházakban - ahogy itt nevezik: a „hruscsovkák”-ban - nem épült kémény. Sokan ezért az alig másfél szobás lakások ablakain dugták ki a füstcsöveket. Annak ellenére, hogy az ungvári és a kárpátaljai - s persze az egész ukrajnai - életkörülmények már-már elviselhetetlennek tűnnek, a vidéket elkerülte az influenzajárvány. Ukrajna sokkal szerencsésebb nálunk? Nem, a helyzetet úgy magyarázta az ungvári magyar nyelvű napilapban VolomidirMar/toWcí, a kárpátaljai KÖJÁL főorvosa: ,A korábbi években nálunk is oltottak influenza ellen, s oltanak ma is. Egyébként az egyetlen vakcina, amelyet országunkban állítanak elő, az az influenza elleni oltóanyag. Ukrajnában a mostani járvány idején már ötféle vírust mutattak ki. Á járvány terjedésének megakadályozásához tehát mind az öt ellen oltani kellene, ám az odesszai üzem polivakcinát nem gyárt. Ennek előállítása nagyon költséges, a feltételek sincsenek meg hozzá, s épp mert, hogy drága, külföldről sem tudjuk beszerezni. Egyébként sem biztosít kellő védelmet a kórokozók ellen, ezért mondtuk le a védőoltásról. A megelőző intézkedéseknek köszönhetően - úgymint a megnyújtott téli vakáció az iskolákban és a gazdasági válság következtében előállott helyzet miatt (nem járnak a buszok, gyalog közlekedünk, nem dolgoznak a vállaltok, sok ember nincs összezárva egy üzemben nyolc órán át) az influenza nálunk még mindig nem járványszerű megbetegedés.” (Magyarok Világlapja) Botlik József
