Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
1996. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 GÁBLER ANTAL: EGY RIPORTER HALÁLA Budapest — 1956 Luigi Pirandello, Nobel-díjas olasz író mondta a harmincas évek elején egyik barátjának: "A tollal harcoló hősöket ritkán honorálja a társadalom... egyszerűen agyon hallgatják őket — leginkább politikai okokból." Ez a sors jutott Jean-Pierre Pedrazzini emlékének, magyar részről. Fiatal volt és bátor, mint a magyar forradalmárok és az ő vére is ott folyt a pesti utcán, amikor megszületett a szabadság. A nagytekintélyű Paris Match-nál dolgozott, óriások mellett, mint a világhírű Raymond Cartier. A sors iróniája, hogy legendás hírű barátja, Jean Roy, szintén a népszerű képeslap tudósítója, a Szuezi-csatornánál gépkocsijával aknára futott s a helyszínen meghalt. Pedrazzani, kollégája után néhány nappal később távozott el az élők sorából. Halálának 40. évfordulóján, mélységes tisztelettel gondolunk vissza erre a magastermetű, derék franciára. Amikor Pesten kitört a forradalom, a Paris Match azonnal útnak indította Pedrazzinit három bajtársával Magyarország felé. Egy fiatal magyar szabadságharcos segítségével mellékutakon érkeztek meg Budapestre, ahol már javában állt a harc. Jean-Pierre a figyelmeztetések ellenére mindig a legveszélyesebb helyekre állt ki fényképezőgépével. Ahogy ő mondta: "Drámai eseményeket, csak az első vonalban lehet fényképezni." Október 30-án sebesült meg a Népszínház utca környékén. Fényképezőgépével ott dacolt szemben az orosz tankokkal, míg elkaszálta egy sorozat. 14 golyó érte. Egyik lábát szinte teljesen leborotválta a közelről leadott sorozat. Baj- társa, Paul Mathias, egy munkás és egy szabadságharcos leány, életük kockáztatásával állandó tűz alatt, bevitték a legközelebbi kórházba. A nagy vérveszteség dacára az első szava az volt: "Ma camera" (a fényképezőgépem). "Vigyázzatok a filmtekercsre/" A kórházban a magyar orvosok mindent megpróbáltak. Időközben a francia kormány, a Paris Match közbenjárására egy kis vöröskeresztes repülőgépet küldött Pestre. Az Orly repülőtéren a felesége és a szerkesztőség tagjai várták. Onnan a híres Neully klinikára szállították, ahol november 7-én meghalt. Pont abban az órában, amikor Budapest elesett, az ő szíve is megszűnt dobogni. Temetése napján a hivatalos közlöny, a francia köztársaság elnökének szavait közölte: "Foglalkozásához híven, mindig önként jelentkezett a legveszélyesebb feladatokra." A L"ordre de la Nation-t, a legmagasabb polgári kitüntetést kapta. Az Idegenlégió parancsnoka, hősies magatartásáért tiszteletbeli elsőosztályú légiósnak nevezte ki. De a legszebb kitüntetést egy újságíró barátjától kapta, aki halálának első évfordulóján így méltatta; A szabadság oltárán ezúttal kevésnek bizonyult egy nemzet hősiessége...de ezt a páratlan hősiességet örökítette meg számunkra Jean-Pierre Pedrazzini Budapestről küldött képeivel: fényképezőgépével ott állt az első vonalban, mint a katonák Tisztelettel gondolunk rá és fogadjuk; szakmánk példaképe marad" 40 éve már, s ma arra gondolunk, mivel Pedrazzini neve egybeforrt a magyar szabadságharccal - 56 hősei mellett az ő neve is elférne egy budapesti emléktáblán. Az Olvasó írja: Kedves Szerkesztő Úr! Megkaptuk a Magyar Újság két mintapéldányát és az előfizetési felhívásukat. Egyesületünk igazgatósáéi gyűlésén hosszabban megbeszéltük a magyar újságok mai kritikusan nehéz helyzetét, általánosságban, és az Önök folyóiratát, különösen. A Magyar Újság két példányszáma nívós és gusztusos kiállítású. Komoly és hozzáértő munkáról tesz tanúságot. Ezért őszinte elismerés és dicséret jár. A probléma nem az újságban van, hanem az olvasó közönségben, azaz annak hiányában. Az utolsó két nagyméretű magyar menekült és bevándorló csoport (1945 és 56) magyarul beszélő és olvasó tagjai lassan kihalnak, ugyanakkor magyar újságokban sokkal nagyobb választás áll rendelkezésükre, mint volt a kommunizmus bukása előtt. Ebben a demagógiái tényezőben változás nem várható s így csak néhány erősen megalapozott újság fogja túlélni a következő tíz évet. Ugyanakkor létezik egy ki nem aknázott igény, amit eddig senki nem elégített ki. Már csak azért sem, mert még senki nem találta meg a megfelelő hangot. Egypár nagyobb magyar csoportosulásban a következő generációk magyarjai még beszélnek magyarul, de a szétszórt magyarság gyermekei már nem, vagy legalább is olvasni nem tudnak. Ebbe a kategóriába esik a jelenlegi magyarság többsége és ez el fog veszni, hacsak valaki nem találja meg a hengnemet és a hullámhosszat, hogy elérje őket. Az a magyar újság, amelyik ezt megtalálja nagy szolgálatot tenne a magyar kultúra ügyének és minden válságot túlélne. Hogy mi ez a hangnem és mi annak a hullámhossza nem tudom. De azt tudom, hogy ez nem lehet kizárólagosan magyarul. A mai fiatalságot megkapó és szórakoztató képekkel színesített témákkal kell felhozni. Finoman ki kell fejlesztenie magyar történelmi és irodalmi témákat és így hatni a magyar gyerekek magyar érzelméhez. A mai gyerek nem a televízió előtt ül, mint a tegnapi, hanem a komputerrel játszik. Esetleg ezt lehetne kihasználni a interneten a nyomtatott újság kiegészítéseként. A következő összejöveteleinken ki fogom állítani az Újságjaikat s remélem, hogy ennek lesz eredménye. Szívélyes üdvözlettel, Z. T. St. Paul, MN Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelve küldök egy 30 dolláros csekket az évi előfizetésre. Nyugdíjas vagyok, de 17 dollárt én szégyenlek küldeni egy olyan újságért, amelyet szeretek. Pista bácsi, Baltimore ./ -
