Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-09-01 / 9. szám

1996. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa GYŰ LA-LAK Fel vagyok háborodva. Az ellenzéknek már az is fáj, hogy miből épített Horn Gyula 130 millióért villát a Remete hegyen. Miből, miből, hát nyerte az "itt a piros, hol a piros"-on. A múltkor az autópiacon két kisebbséggel ját­szott, és ahogy az egyik roma fiú mondta, ma itt csak a gádzsó nyert. Ette is a két latin a kefét, de miniszterelnö­künk 1990-től szaktekintélynek számít, ahol a vörös, itt a vörösben. Az említett nyereményhez még hozzáadták a két önkormányzati lakásukat és a fele már megvolt. Gonosz emberek azt állítják, hogy a fentnevezett személy ott is megcsíp néhány forintot, ha nincs a vodkás üvegen zárjegy, ami abból következik, hogy vagy rosszul ragasztották fel, vagy Gyula fürgébb mint a fináncok, már ami a vásárlást illeti. Egyébként egyszer már azt is meg kellene kérdezni, hogy miből telt eltemetni Málcsi nénit, aki éhen halt, hiszen ma a legolcsóbb temetés is vagy 30 ezer forint. Szegény öreglány még halála előtt kihúzatta az összes fogát, mert az ingyen volt és olyan üres volt a szája, mint a parlament az új alkotmány tárgyalásánál. Még hogy miből épített Horn úr villát. Spórolt! Ott fogott meg minden forintot, ahol tudott. Nem járt lóversenyre, a kártyából is csak a TB kártyát ismerte, a Rákóczi téren keményen alku­dott, már mint a Rákóczi téri piacon és még olyan kósza híreket is lehet hallani, hogy fele pénzen megvette a 200 milliós Szekeres villából a megmaradt téglát, melyet ukrán, román és buznyák feketemunkások segítettek be, miközben Gyula tele tüdőből énekelte, hogy holnapra nemzetközivé lesz a világ. No persze segített neki a 104 éves nagymamája is azzal, hogy elküldte a félszázalékos nyugdíjemelést. Sőt mások is elküldték azzal, hogy vegyen rajta gyógyszert, vagy kötelet, esetleg pufajkát, de ő nagy bölcsen cementet vett rajta. De ez még mind semmi! Több mint tíz éve egy műszerész, valamilyen János, kijelentette: elvtársak csak azért is felépítjük a szocializmust. Ma már úgy tűnik, hogy nem épül fel a szocializmus. Az építkezéshez megvették az anyagot, ott tárolták a Remete hegyen, csak a III. kerületi tanács a szocializmusra nem adta ki az építési engedélyt. Ha bolondok házát akartak volna építeni, arra biztos, hogy kiadja. Nem tudom, igaz-e, de azt is hallani, hogy Gyula odatelefonált, tartsák vissza az építési engedélyt, hogy aztán ő olcsón megvehesse az anyagot. így épült a Remete hegyi villa. Nincs ebben semmi susmus. Ornitológusok esküdni mernek, hogy az MSZP- nek nem az MSZMP volt a jogelődje, hanem a szarkák. Ezek a kedves lopós madarak családfájukat a szekfűsökhöz vezetik vissza és rokonaikon ott segítenek, ahol tudnak. Állítólag gyűjtést szerveztek, amikor megtudták, hogy Julius Horn építkezni kezd. Cserébe csak azt kérték, hogy ha megszervezi miniszterelnökünk a különleges nyomo­zóirodát, ott ők legyenek a főnökök. Soós Géza A Hely Ahol Mindenki Jól Berúgott. Állítólag ezt jelenti a delavár indiánok nyelvén a Manhattan szó. Eszerint a Manhattan-sziget mai neve egy magas szintű kétoldalú találkozó emlékét őrizné, amikor is a delavár delegáció több hordó rumot fogyasztott el egy bi­zonyos Henry Hudson nevű úr birtokán. Lehetséges, hogy éppen ezen a tárgyaláson öntötték végleges formába azt a hosszú távú hitelmegállapodást, amelynek értelmében a területen tartózkodó fehérek tíz darab dollárt fizettek a delavároknak a kérdéses ingatlanért. Ezért a tíz dolláért kicsit irigylem a delavárokat, mi soha nem fogunk ennyi casht látni. Bruttó államadósá- gunk ugyanis megközelíteni látszik a Magyarország nevű ingatlan összértékét, súlyosbítva azzal, hogy az általunk kamattörlesztésre kifizetett összegek töredéke azonnal viszszakerül Magyarországra, ezáltal a privatizált állami vagyon számottevő tételeinek vételáraként. Mindenünket eladjuk, hogy a saját pénzünk egy részét visszakapjuk. Ez a spirál természetesen csak addig tekereg, amig van mit eladnunk. De azért lesznek még derűs momen­tumok: ha mindenünk elfogy, készpénz és hitel, ingatlan és vagyontárgy, tekintély és türelem, hardver és szoftver, anyag és energia, ha már csak ötmillióan leszünk, és ebből négy és fél a létminimum alatt, nos akkor jön el a mi időnk. Mert akkor behozzák a rumot. Skótországi hírek Londoni élményeit meséli egy scóciai falu polgára barátainak.-Ezek az angolok sültbolondok. Képzeljétek, haj­nali háromkor beront egy angol a szállodai szobámba, üvöl­tözik és elkezd verni a papucsával...-Szörnyű! És te mit szóltál?-Semmit. Nyugodtan fújtam tovább a dudámat. * A scót templomban prédikáció után a pap körbe- küldi kalapját, hogy a hívők abba tegyék adományaikat. Visszaér hozzá a kalap, de üresen. A tiszteletes imára kul­csolja a kezét:-Hála tenéked, ó, Uram, hogy legalább a kalapom visszaért hozzám! *-Elveszett a kutyám - panaszkodik a scót barátjá­nak.-Adj fel hirdetést!-Kár a pénzért! Úgysem tud olvasni. * Vigyázat, ez nem vicc! Kérjük, hívja fel barátai figyelmét lapunkra.

Next

/
Thumbnails
Contents