Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-07-01 / 7-8. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. júl.- aug* VEKERD1 JÓZSEF: A "SOKNYELVŰ ORSZÁG" ÁL-SZENT ISTVÁN-I GONDOLATA A Magyar Fórum március 7-i számában Bakay Kornél emlékeztetett Mályusz Elemérnek, századunk legfelkészültebb magyar történészének 1941-ben írt, később szándékosan elhallgatott tanulmányára. Mályusz Szent István fiához intézett Intelmeinek egy sokat idézett mondatát vizsgálta, amely régebbi és mai kozmopolita történészeink szerint idegen népek befogadását javasolja, "mert az egynyelvű (unius lingue) és egyszokású ország (regnum) gyenge és törékeny". Mályusz rámutatott, hogy a regnum szó a középkori nyelvhasználatban nem "ország" jelentésű, hanem a király környezetét, kíséretét jelenti, és a befogadandó hospites et adventien viri ("vendégek és jövevény férfiak”) nem telepeseket, beözönlő idegen népelemeket jelent, hanem kizárólag a királynak szolgálatukat felajánló lovagokat és papokat. így értelmezi — helyesen — a Korai magyar történeti lexikon is (1994. 283. old.). Tehát István király nem az etnikai felhígítást javasolta fiának. Csupán a kiegyezés utáni liberális politika - amely Galíciából milliós tömegek befogadását tette lehetővé -, és a mai, szintén liberálisnak nevezett vezetés — amely törvénnyel biztosít előjogokat a keletről beáramló csoportoknak — torzította el a Szent István-i állameszmét. Az intelmek latin szövegének behatóbb nyelvi és szerkezeti vizsgálata nemcsak megerősíti Mályusz tételét, hanem további, különösnek látszó következtetésekre is lehetőséget nyújt. Perdöntő a szöveg szóhasználata. A gondosan szerkesztett mű tíz pontban sorolja a legfontosabb uralkodói erényeket, amelyek a királyi udvar fényét, a király hírnevét növelik. Sti- láris változatosság kedvéért ugyanannyi különböző kifejezéssel írja körül a "királyi udvar" fogalmát: regalis dignitas 'királyi méltóság", regale palacium "királyi palota", regale solium "királyi trón", regalis corona "királyi korona", regimen "kormányzás", tribunalia regnum "királyi törvénykezés", regia aula "királyi udvar", regnum "királyság, királyi környezet". Ebből látható, hogy mindvégig a királyi udvarról, a király közvetlen környezetéről beszél István, amikor Imre királyfinak a helyes uralkodói magatartásra vonatkozó tanácsokat ad; egyetlen alkalommal sem az ország egész népét, lakosságát említi, tehát a befogadás nem az ország egészére vonatkozik. Az unius lingue kifejezés sem ugyanazt sugallja a középkori latinságban járatos olvasónak, mint a magyar "egynyelvű" szó. Nem a lakosság többnyelvűvé, vegyes nyelvűvé tételét javasolja. Középkori olvasónak a homo unius libri "egy- könyvű ember", azaz egyetlen könyvet ismerő, félművelt, műveletlen ember közkeletű szállóigét juttatja eszébe, amelyet gyakran használtak, rosszalló értelemben. Ennek figyelembevételével a szóban forgó latin szövegrész gondolatilag és sti- lárisan pontosabb magyar fordítása így hangzik: "Egyetlen nyelvet és egyetlen szokást ismerő királyi udvar gyerge és törékeny." István tehát művelt, nyelveket (elsősorban latint!) tudó, és idegen népek szokásait, kultúráját ismerő tanácsadók jelenlétét tartotta fontosnak a király környezetében, ami legkevésbé sem azonos az ország lakosságának etnikai fellazításával. Ezt a következő szakaszban részletesebben és félreérthetetlenül kifejti az Intelmek. A hospesek "vendégek" haszna az — folytatja István —, hogy diversas linguas et consue- tudines diversaque documenta et orma "különböző nyelveket és szokásokat, és különböző tanulságos példákat és fegyverzeteket" ismernek. Azaz: a király környezetében tolmácsként, hírszerzőként, műveltségi, magatartásbeli, munkavégzési stb. ismeretek közvetítőjeként, tanulságos államszervezési stb. minták megtanítójaként, s nem utolsósorban az ellenséges népek hadviselési technikájának elsajátítása kedvéért van szükség külföldről jövő bölcs papokra és vitéz lovagokra. Az orma "fegyver, haditechnika" szó különösen feltűnő a szövegben. Az Intelmek ugyanis a középkorban Európa-szerte elterjedt irodalmi műfajta, az úgynevezett királytükrök közé tartozik. Ezek az uralkodók részére adnak jó tanácsokat a helyes kormányzásra vonatkozólag, többnyire meglehetősen átalános erkölcsi szabályok alakjában. István Intelmei gyakorlatiasságukkal kiemelkednek ezek közül. Azonban a külföldi királytükrökben nem szokott szerepelni a hadviselés kiemelt fogalma. A magyar uralkodó szeme előtt bizonyára a gyászos augsburgu csata (955) lebegett, amelyben a magyarok csúfos vereséget szenvedtek a fejlettebb haditechnikájú német seregtől. Ezért tartotta fontosnak a külföldi hadvezetés fortélyainak megismerését. István tisztában volt vele, hogy a magyarság a jövőben sem várhat jóindulatot a szomszédos népektől. Ez a Szent István-i gondolat azóta számtalanszor beigazolódott. Ugyanakkor azonban nyomatékosan óvja fiát az idegen minták szolgai követésétől, idegen szokások (mores, con- suetudines) átvételétől, amivel szemben saját nemzeti hagyományaink követését köti lelkére: "Aligha tarthatod meg királyságodat ezen a tájon, ha nem elődeinknek, az előtted uralkodó királyoknak a szokásait utánzód. Volt-e olyan görög, aki a latinokat görög szokás szerint kormányozta, vagy olyan latin, aki a görögöket latin szokások szerint kormányozta? Egy sem volt!" A latinokra és görögökre való hivatkozás kettős figyelmeztetést rejt magában: nemzeti hagyományainkat kell ápolnunk, és ne legyenek idegen uralkodóink. Külön figyelmet érdemel a szövegben az elődeid (an- tecessores) főnév többesszáma. Imre királyfinak ugyanis egyetlen keresztény fejedelmi elődje volt: maga István király, az atya. Tehát ha többesszámban beszél, a többi Árpád-házbeli fejedelmi előd példájának követését javallja Szent István, ezzel
