Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1995-04-01 / 4. szám

16 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1995. április Centenárium Schenectady-ben. Beszámoló érkezett szerkesztőségünk címére a New York állambeli Schenectady-ból, ahonnét tiszteletet parancsoló jubileumról számol be a helyi magyar szervezet elnöke, Wieland Aladár: fennállásának századik évfordu­lóját ünnepli idén a Schenectady Magyar Segélyező Egyesü­let! 1895-ben alapították az egyesületet az első magyar kivándorlók s az azóta, mint Amerika egyik legrégibb in­tézménye, megszakítás nélkül működik. Kevés amerikai magyar szervezet büszkélkedhet ilyen múlttal, amihez szívbőljövő jókívánságainkat küldjük. Az értesítés szerint a jubileumi ünnepséget június 10-én rendezi a Szövetség, melyre a meghívót Wieland Aladár elnökön kívül Várady Éva, dr. Balogh Sándor és Morvay János alelnökök írták alá. Az ünnepségre meghívást kapott George Pataki, New York Állam magyar származású kormányzója is. Említést érdemel még, hogy a Szövetség az évfordulóra magyar cí­merrel és felirattal díszített porcelán emlékplakettet csinál­tat, melynek megrendelését Pekáry Istvánné intézi a Hol­lóházi Porcelángyárban. A ritka jubileum alkalmából újólag gratulálunk az Egyesület vezetőinek és minden tagjának! * A washingtoni magyar nagykövetség kulturális programja keretében március 17-én este Dobozy Borbála mutatta be művészetét egy különleges és ma már meglehe­tősen ritkán hallható hangszeren, a harpsichordon. (Ma­gyarul klavicsembalónak vagy csak egyszerűen csembaló­nak nevezik ezt a mai zongorához sokban hasonló intru- mentumot, a zongora ősét.) A rendkívül rokonszenves fia­tal művésznő, aki hangszerének nemzetközileg ismert vir­tuóza, Handel, Vivaldi, Bach, Scarlatti és Bartók műveket adott elő megérdemelt sikerrel. A művésznőt Szabó Csaba kulturtanácsos, a koncert rendezője mutatta be a közön­ségnek. A jólsikerült est cocktaillel ért véget. * * Az AMOSZ hírszolgálata jelenti: Magyar részről Pásztor László, az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége elnöke és Megyeri László igazgatók voltak tagjai annak a küldöttségnek, amelyet a Közép- és Keleteurópai Koalíció nevében tárgyalt az amerikai külügyminisztériumban, a Kongresszus által meg­szavazott segélyek jobb elosztása és felhasználása ügyében. Az AMOSZ két vezetője külön is interveniált annak érdekében, hogy a nehéz helyzetben lévő Magyarország megfelelő támogatásban részesüljön. Az AMOSZ két veze­tője látogatást tett a kongresszusi Helsinki Bizottmánynál is, ahol az erdélyi magyarok kisebbségi jogainak sorozatos megsértését tették szóvá és kérték, hogy az előkészítés alatt álló alapszerződés helyezzen súlyt azok biztosítására. * A Magyar Amerikaiak Országos Szövetsége Erdély ügyében azzal a kérelemmel fordult az ame­rikai magyarsághoz, hogy erkölcsileg és anyagilag is támo­gassa a MAOSZ akcióját, melynek célja, hogy felhívja az amerikai külügyi vezetés figyelmét arra, hogy az 1919-es trianoni békének a nemzeti kisebbségekre vonatkozó leg­fontosabb intézkedéseit a románok sohasem tartották meg. E kötelezettségeire az amerikai Kongresszus tagjaihoz in­tézett levelekkel kell rákényszeríteni a román kormányt. Itt kell megemlíteni, hogy a MAOSZ közlönyének legutolsó száma - hivatkozva a The Wall Street Journal erről szóló egyik legutóbbi cikkére - ismerteti a magyarországi öngyil­kossági statisztika megdöbbentő adatait és felszólítja az amerikai magyarságot, hogy segítse azokat a szervezeteket, amelyek küzdenek az öngyilkosság ellen. * A Magyar Nemzeti Világtanács elnöksége európai főmegbízottakat nevezett ki "a magyar nép demokratikus nemzeti érdekeinek képviseletére" s ezt levélben jelentette be Kovács László külügyminiszternek és Tabajdi Csaba mi­niszterelnökségi politikai államtitkárnak, akinek felügyele­te alá a Határon Túli Magyarok Hivatala is tartozik. * Az AMOSZ hírszolgálata jelenti: Az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége kétoldalas angolnyelvű Memorandumban fektette le a vezetőség ál­láspontját az elszakított területek jogi helyzetével kapcso­latban. A Memorandumot eljuttatták a magyar kormány és az országggyűlés illetékeseinek, valamint más címekre. Az AMOSZ levélben mondott köszönetét Jimmy Carter volt elnöknek az atlantai kerekasztal-értekezleten történt közvetítői szerepvállalásáért. Február 21-én külügyi tájékoztató volt a Fehér Házban a "nem-kormány-szervezeti" (NGO) vezetők szá­mára, amelyen az AMOSZ képviseletében Pásztor László elnök és Megyeri László igazgató vettek részt. Az AMOSZ Intézőbizottsága és Igazgatósága már­cius 25-én tartja üléseit a floridai Orlandóban. Ugyanitt rendezik 24/25-én a Magyar Nemzeti Emigrációs Vezetők IV. Kerekasztal Értekezletét, melynek napirendjén többek között szerepel Trianon idei 75. és az 56-os szabadságharc jövőre esedékes 40. évfordulójának méltó megünneplésére való felkészülés. * A Magyar Amerikaiak Országos Szövetsége Haydu K. György elnök aláírásával felhívást bocsátott ki, melyben arra ösztönzi a nyugati magyarság fiait és leányait, a ma­gyar emigráció növekedésben lévő ifjúságát, hogy magyar­ságuk megtartása és nemzeti hagyományaik ápolása végett lépjenek be a MAOSZ-ba. A felhívás bejelenti, hogy foly­nak az előkészületek a Szövetség ifjúsági csoportjának megalakítására, amire valószínűleg idén novemberben, a clevelandi magyar napok keretében kerül majd sor. A MAOSZ elnöksége csatlakozásra szólít fel minden fiatalt! Kérjük, ne felejtse el előfizetését megújítani

Next

/
Thumbnails
Contents