Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-04-01 / 4. szám
1995. április AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 9 Ki ne emlékezne Magyarországon, mi minden szépet és jót ígérgettek pufajkás elvtárskáink a májusi választási küzdelemben? Bár maguk a politikusok nem mondták ki hangosan, mégis, önkéntes agitátorok járták az utcákat, tereket, gyűléseket, hirdetvén a szépséges jövőt, a 3,60-as kenyeret, ismét biztos munkahelyeket - azaz: gyárkapukon belüli munkanélküléséget --, s ki tudná megmondani, még mimindent jövendölve. Természetesen csakis arra az esetre, ha a kommunisták kerülnek hatalomra. Tudjuk, sokan voltak, akik bedőltek eme ígérgetéseknek, de a többség mégis a magát kereszténynek és nemzetinek hirdető kormánnyal szembefordulva, azt megbüntetendő szavazott az MSZP-re. Volt azután egy olyan réteg, amelyik nem hitt ugyan a provokátoroknak, de hitt Horn Gyuláéknak, akik programjukban gazdasági és politikai stabilitást, emelkedő termelést, s ezzel egyenes arányban emelkedő életszínvonalat hirdettek. Nyolc hónap telt el látszólagos hatalomra jutásuk óta. Látszólagos, mondom, mert Magyarországon ma nem az MSZP van hatalmon a maga ötvenegynéhány százalékával, hanem a mindössze 18 százaléknyié érdemesített, ám a koalícióba befurakodott idegen érdekeltségű SzDSz. Az a párt, amely már 1990-ben is "sokkterápiát" hirdetett a magyarnak! Hát most aztán keresztül is vitte, természetesen úgy, mintha mindezt az MSZP-kormány csinálta volna. Igaz, csinálta is! Hogy mit? Néhány hónapig tehetetlenül vergődött, az ország szempontjából jelentéktelen törvényjavaslatokat terjesztett a parlament elé. Az országgyűlés működését "reformálta" meg, hogy ez már majdnem pontosan úgy működik, mint az 1990 előtti kézfellendítő. Korlátozva van a hozzászólás ideje és időpontja, de még a módja is, mert egy-egy képviselő csak akkor mondhatja el a véleményét, ha arra a frakcióvezetője is ráüti a (cenzor) pecsétet! Meghatározott az ún. "kérdések órája", két percben vonhatja felelősségre egy-egy képviselő a kormány tagjait, s azok ugyanennyiben válaszolnak! Természetesen országos fontosságú kérdésekben! Még a törvénymódosítások benyújtása is korlátozva lett! A gazdasághoz a Horn-kormány mindeddig nem nyúlt, illetve csak az árakat emelte a csillagos égig. A villamos energiáét, a gázét, egyéb nélkülözhetetlen dolgokét, mint a gyógyszerek és alapvető élelmiszerek. Ezeket országosan, s erre emelt még a nemzeti ellenzék megosztottsága miatt ismét budapesti uralkodóvá választott Demszky a budapestieknek távfűtési -, viz- és csatornadíjat, valamint a tömegközlekedés díját. 50-70 százaléknyit! Március 15-e előtt, vasárnapi rendkívüli kormányülésen döntöttek Horn elvtársék az ország további nyo- morításáról - talán a nemzeti ünnepre szóló "nemzeti" ajándékul! Vagy csak azért, hogy fokozzák az amúgy már éppen robbanásra érett hangulatot? Minden értelmes magyar tudja: annyira tehetetlenek, hogy kimondottan jól jönne nekik egy lázadás! (Természetesen a szomszédainknak is, akik "menetkészen" várnak a határon, a románok Erdélyben állomásoztatják csapataik nagy részét - arról nem is szólva, hogy március 15-e előtt mélyrepülési hadgyakorlatokat végeztek hetekig a Székelyföld magyarok lakta falui-városai felett!) Horn Gyula március 13-án jelentette be az előző nap meghozott döntéseiket, sűrű magyarázkodások közepette, s az ellenzék harsány hahotázása mellett: "...Ketelhetetlen válság felé sodródik az ország, megnövekedett az ország belső államadóssága, és ha nem történnek gyors intézkedések, akkor elzálogosítjuk gyermekeink és unokáink jövőjét" - mondotta, s ezen tényleg hahotázni lehet csak, igaz, kínunkban. Mert gyermekeink és unokáink, de még dédunokáink jövőjét is éppen ők zálogosították el a negyvenéves uralmuk alatt, legfőképp annak utolsó évtizedében! A nyolc hónap alatt csak folytatták a már majdnem befejezettet. S ha valóban komolyan gondolta Horn ezt az elzálogosításra vonatkozó mondatát, akkor vajon miért az a semmivel sem magyarázható mostani intézkedésük, amellyel megvonják a magyar családok egy részétől a családi pótlékot, minden gyermektől a gyermeknevelési segélyt és megadóztatják a GYES-t (a családi pótlékot már megadóztatták januártól!), s mire a sok hasonló, pontosan a gyermeket vállaló családokat sújtó döntés? Egy olyan nemzetben, amelyben ma is 70 ezer magzatgyilkosság jut évente 100 szülésre? Amelyben a halálozási arány messze túlszárnyalja a születési arányt? Amelyben minden évben eltűnik egy közepes városnyi ember?! Ezt nevezik kommunistáéknál a választás előtt beígért biztonságos "szocialista hálónak". Igaz, ebben a hálóban több a lyuk, mint a szociálérzék-szövet! Nemzetrombolás, nemzetpusztítás ez, nem nemzetmentés, nemzetépítés! De ezt csinálták ők azelőtt is, kutyából nem lesz szalonna! Vagy úgy gondolják Hornék, hogy ha egyáltalán nem lesznek gyermekeink meg unokáink - ez az ezredforduló utáni néhány évtizedben bekövetkezik, ha az említett tendencia nem fordul meg! —, akkor nem is lesz kinek a jövőjét elzálogosítani? Ez is egy alapállás! Csak hát azt is jelenti, hogy Magyarország sem lesz! Csoda-e, ha Szájer József fideszes frakcióvezető a hétfői parlamenti ülésen nemes egyszerűséggel jelentette ki: "hazug kormánya van magyarországnak.r Aztán Torgyán József szólította fel Horn Gyulát, "...amennyiben nem tud tenni az országért, vonja le a megfelelő konzekvenciákat és mondjon te!" Ezek nem túlzó kijelentések voltak, hiszen a magyarországi "miniszterelnök" volt bátor kijelenteni: "...a koalíciós kormány csupán azt teljesíti, amit megígért a választási kampányban". Ekkorát talán még Kádárék sem hazúdtak. S talán az is duplán indokol ma már, hogy ha Horn Gyuláról írunk, idézőjelbe tesszük a "miniszterelnök" titulust, hiszen kinevezése idején már életben lévő, jogerős törvény volt az ún. ügynöktörvény, amelynek értelmében
