Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-04-01 / 4. szám
1995. április AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 5 tehessen valamit a hazájáért. És a diktatúra ellen. Nos mindenki csak a maga nevében nyilatkozhat, mindenki a saját ügyét és saját tettének indítékait ismeri. Hadd válaszoljak hát én a saját nevemben ennek a Bore- nich Péternek: én például — és rajtam kívül még jóné- hányan -- a nehéz időket otthon csináltam végig és nem a bajban hagytam ott a hazámat, hanem 1970-ben, amikor már egészen tűrhető volt az élet a fokozatosan enyhülő diktatúrában és a szemfülesek már felfedezték azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül maszek iparengedélyeket, üzleti koncessziókat és egyéb pénzkereseti lehetőségeket tudtak kijárni maguknak, olyan tűrhető életnívót biztosítva maguknak, amivel az ország kiérdemelte a "leg-vidámabb barak" jelzőt. Igen, akkor már sokaknak nagyon jól ment, de nem magamfajtának. Akinek a káderlapja "pettyes" volt, akit börtönviselt, rovottmultú, javíthatatlan reakciósként tartott számon az ÁVÓ, arra még a kádári formula - aki nincs ellenünk, az velünk van -- sem vonatkozott. Annak örülnie kellett, ha segédmunkásként megtűrték egy gyárban, de íróasztalnak még a közelébe sem engedték és az bizony nem részesült a puha diktatúra áldá-saiban. Ki kell ábrándítanom Borenich Pétert, mert én nem jöttem el hazulról sem 1945-ben, sem "47-ben, de még 1956-ban sem. Mivel valóban úgy éreztem, valakinek otthon is kell maradni és a nehézségek elől nem illik eljönni. Persze, hadd tegyen mindjárt hozzá, akik e sorsforduló dátumok valamelyike körül vándorbotot vettek a kezükbe, azoknak nem maradt más választásuk, mint a menekülés és - néhány szerencselovag és kalandor kivételével, akik éltek az alkalommal, hogy nyugatra surranhatnak - mind- annyioknak nyomós oka volt rá, hogy elhagyják hazájukat: vagy az életüket fenyegette veszély, vagy börtön várt volna rájuk, vagy tartaniok kellett attól, hogy a forradalomban való részvételükért viszik el őket a pufajkások. Noha e sorok írója is vállalt némi kockázatot, mégis otthon maradt 1956 után és csak 14 év elmúltával jutott el oda, hogy elege lett az örökös mellőzésből, a másodrendű állampolgárságból és szánta rá magát álmatlan éjszakák sora és nehéz lelki tusa, meg hosszú vívódás után arra, hogy búcsút mondjon a szülőhazájának és nyugaton igyekezzék tenni valamit az ellen a rendszer ellen, amitől csak rúgásokat és pofonokat kapott. (Hétéves börtönélete alatt nem csak képletesen, hanem szószerint is... És hogy megszülető elhatározáshoz mi adta a végső lökést, arról majd egyszer máskor...) Nekem nem kell bemutatni a kommunizmust, a nehéz éveket, évtizedeket: 25 év alatt elég tapasztalatot gyűjtöttem róluk, minden valószínűség szerint keserűbb tapasztalatokat annál, mint amilyenekben Borenich Péternek része volt ugyanazokban az években (ha egyáltalán élt már azokban a "nehéz időkben"...), mert érzésem szerint neki aligha jutott osztályrészül a rossz káderek nyomorúságos élete. Kíváncsi lennék, hogy Borenich úr hol, milyen pozícióban vészelte át a kommunizmust és milyen tiszta lelkiismerettel képes szembenézni a tükörben saját képmásával? Az pedig, amit Borenich is szajkóz, hogy nincs jogunk tanácsokat osztogatni, egyenesen nevetséges. Ismerem a hazai mentalitást: megsértődnek, ha tanácsokat kapnak és úgy vélik, jobb, ha a véleményünket megtartju magunknak, csak a pénzünket adjuk oda. A többit majd ők is eligazítják. Aminthogy eddig is megvoltak nélkülünk és tudták, mit hogyan kell csinálni. Hát ami azt illeti, az ország mai állapota és egyéb jelek azt mutatják, hogy nem a legjobban tudták és bizony rászorulnak jótanácsokra. A nyugaton töltött évek alatt sok olyan tapasztalatot, tudást gyűjtöttek az emigránsok, amiknek az otthoniak hasznát vehetnék. Ha jószándékkal, segítőkészen ajánljuk föl ezeket, miért a visszautasítás? Talán azt hiszik, hogy a pozícióikra törünk, hogy ki akarjuk őket túrni a helyükről és féltékenyek ránk, mert nyelveket tudunk és nem békaperspektívából nézzük a világot? Ugyan kérem, ki szorul rá közülünk hazai karrierre? Ki tör az ő állásaikra az anyagilag megalapozott emigránsok közül?... A jószándékú segítőkészség elutasításának viszont az ország látja kárát. És a lelke rajta annak, aki visszautasítja a segítséget, hiszen a rossz tapasztalatok után az emigráció lassan elveszíti a kedvét a "beleszólástól" és magába zárkózik. Kinek válik ez javára? Én nem ismerem Tom Kennedyt, soha nem is láttam, de feltételezem, hogy több évtizedes nyugati sajtógyakorlat után nem ostoba tanácsokat osztogatott otthon, hanem megszívlelendőket. Ha most, a megveretés után megsértődik és visszamegy Kanadába (ami érthető) és magával viszi a jótanácsait, ugyan kinek lesz abból haszna? * Na de most következik az a bizonyos másik cikk, amire kezdetkor céloztam, ami összefügg mindazzal, amiről fentebb elmélkedten volt -- csak éppen ellenkező előjellel. Mert a cikk írója, Sebestyén Béla a Magyar Fórumban szívhezszóló szavakkal fordul az emigrációhoz és azt kéri, ne fordítsunk hátat nekik, hanem segítsük, támogassuk őket. A cikket olvasva az ember el kell gondolkozzék: hol él ez a Sebestyén Béla, hogy mit sem tud az emigráció erőfeszítéseiről, arról a önzetlen igyekezetről, amivel kezdetben segíteni akartunk, de falba, értetlenségbe ütköztünk? Azt írja Sebestyén Béla "Levél Nyugaton élő barátaimhoz" című cikkében a Magyar Fórumban: "A hazából egykor messze, Nyugatra futottak a fordulatot követően elvárták volna, hogy visszaérkezésükkor itt már minden szalonképes legyen. (...) Csakhogy ez a nép időközben a legszömyűbb, leggyilkosabb, lelkét szétroncsoló hatásoknak volt kitéve. (...) Hová lettetek, Ti, külfölre űzött magyarok? Belenyugodtatok az idetartozás-érzés végső elsorvadásába?... (...) A baljós választások után átkozódó kísértetekként foszlottatok szerteszét. Pedig akkor kellet volna igazán rádöbbennetek, mekkora itt a baj, milyen mély a válság... Most miért nem jártok haza?... Megtagadtok bennünket? Jértek haza, járjatok haza ismét, kapcsolódjatok bele a hazai gazdasági és kulturális életbe! Segítsetek újjászervezni a kommunizmus által elpusztított életszerkezeteket!.." íme néhány mondat Sebestyén Béla jószándékú, de abszolút tájékozatlanságot eláruló írásából, melynek végső kicsengése, hogy ne vonuljunk passzivitásba, mert a Hazá
