Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-04-01 / 4. szám
Minden kedves Olvasónknak áldott és kellemes Húsvéti •• Ünnepeket kívánunk! AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ XXXI. évf. 4. szám 1995. április Hosszú habozás után, félve nyúlok a témához: hónapok óta foglalkoztat, de mindig halogattam, félretettem, mert a kérdés érzékeny és kényes. Attól tartok, hogy olyan otthoni jóbarátokat bántok meg feszegetésével, akikkel szemben nem szeretnék tapintatlan lenni. De egyszer erről is beszélni kell. Mert hiába kerülgetjük a kérdést, mint macska a forró kását, hiába ódzkodunk attól, hogy nyíltan föltárjuk azokat a különbségeket, amelyek megakadályozzák azt, hogy őszintén és minden gátlás, minden fenntartás és hátsó gondolat nélkül tudjunk egymással szót érteni, otthoniak és mi, "kintiek", egyszer erről is szólni kell, különben - ha nem beszéljük ki magunkból mindazt, ami ezzel összefügg - még reményünk sem lehet arra, hogy egyszer áthidalódik az a szakadék, ami egyre mélyül köztünk. Ha nem vagyunk kíméletlenül őszinték egymáshoz, aligha valósulhat meg, amit ezelőtt több mint öt évvel, a "Bizalom és megértés" című, nemcsak az emigrációs sajtó több lapjában, de a hazai sajtóban is megjelent írásomban jámbor óhajként megfogalmaztam volt. Mint azóta már többször keseregtem ezen, jóllehet az emigrációban számos egyetértő véleményt kaptam a cikk kapcsán, otthon pusztába kiáltott szó maradt és semmiféle visszhangot nem keltett. Aztán, amikor az otthoniak és az emigráció közti viszony ahelyett, hogy javulást mutatott volna, inkább tovább romlott, újra publikáltam a cikket, remélve, hogy otthon valaki megérti a benne rejlő üzenetet, felfigyel a jószándékú kéznyújtásra és jelét adja annak, hogy érzékeli a problémát, éppúgy szükségesnek érezve annak megoldását, ahogy nekünk igényünk van rá. Mindez falra hányt borsó maradt és a süket csendet csak számonkérő szurkapiszkák, szemtelen megjegyzések törték meg, amelyekkel továbbra is sűrűn találkozhattunk a hazai lapokban a gondok elől nyugatra szökött, világgá szaladt disszidensekről. Gyakran még olyanoktól is megkaptuk ezt, akik a rendszerváltás előtti enyhülés idején gyakran látogattak nyugatra és az emigráció támogatását kérték, főleg dollárok formájában. Akkor feladtam. Minek erőltetni a dolgot, ha nem megy? Kinek van kedve valamit erőszakolni, ha a másik oldalról nem érez együttműködési szándékot, ha nem kap semmiféle visszajelzést? Az üzenet elszállt az űrbe s ez sokunknak kedvét szegte. Elvégre - írtam egy-két évvel ezelőtt kétségkívül cinikusan (de akkor már fogytán volt a türelmem) - nekünk aligha okoz kárt, ha gyanakodva figyeljük egymást a határok két oldalán: részünkre semmiféle előny nem származik abból, ha szót tudunk érteni egymással. Ez számunkra legfeljebb csak érzelmi kérdés. (Folytatás a 3. oldalon) llllilllllllllllis /IZ EG\'MÁSJ/íä /
