Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-03-01 / 3. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1995. március észlelték és örültek annak, hogy csökkent a nyomás, de mi már akkor sejtettük a veszélyt és figyelmeztettünk rá. Persze eredménytelenül. Ma már otthon is rádöbbentek erre és némelyek már pedzik, mennyivel több felelősség terheli Kádárt és segédcsapatait a nemzet jövőjének kiárúsíásá- ban, mint Rákosit és bandáját. De ma már késő bánat...) Nyilvánvaló, hogy minden ember kialakulása a fiatalkori benyomásoktól, a családi légkörtől, a neveléstől, az iskolai oktatástól függ, ezek nyomják rá bélyegüket kitörölhetetlenül mindegyikünk egyéniségére, jellemére. Nem mindegy, hogy egy kamasz a cserkészet "Isten, Haza, Család" hármas elkötelezettségének szellemében nő fel, vagy a szovjet pionírok Lenin-megfogalmazta téziseit teszi magáévá. A fiatal agy spongyaként mindent magába szív, az ifjú lélek viaszpuhaságű és a külső hatások nyomot hagynak rajta. Az a kor, amiben valaki felnevelkedett, egy életre meghatározza magatartását s ezalól csak nagyon kevés kivétel adódik. (Igen, az első világháború előtti békebeli béke és a Horthy-korszak iskoláiban és egyetemein is "kitermelődtek" kommunisták, anarchisták és egyéb szélsőséges elemek, de nem ezek voltak a jellemzők. És ezek a kivételek rendszerint önmagukkal és osztályukkal megha- sonlott, kiegyensúlyozatlan, aberrált egyéniségek voltak, akik sehol sem lelték helyüket és rendszerint csúfos véget értek.) Hogy milyen sokat számít a neveltetés, azt az elmúlt félévszázadban lemérhettük a magyar társadalom viselkedésén 1945/48-ban, 1956-ban és a legutóbbi "vérte- len forradalom" idején: a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején, egészen napjainkig. A trianoni nemzedéknek megadatott, hogy átélje mindhárom történelmi korszakot. Az összeomlás idején, a háború végét és a szovjet megszállást követő hónapokban-években még megmutatkozott az, hogy a magyar társadalom kellő öntudattal van felvértezve a nemzet tönkretételére szövetkezett erőkkel szemben és képes ellenállást kifejteni. Ezt bizonyították a '45-ös és a '47-es választások eredményei, amelyek egyedülállóak voltak a hasonló sorsa jutott középeurópai népek között: a "jaltai országok" közül csak Magyarországon arattak elsöprő győzelmet a kommunistaszélsőbal ellenes erők, aminek meg is jött a böjtje a terror fokozódásában, az összeesküvési perek nagy számában, a polgári pártok felmorzsolásában s végül a '47-es választás manipulálásában, melyre a '48-as "Fordulat Éve" tette rá a pontot. De a kommunistáknak nem volt könnyű dolguk, mert le kellett győzniök a polgári ellenállás különböző formáit-fokozatait és meg kellett birkózniok a magyar nép többségének akaratával. Ami csak a legvadabb terrorral sikerült nekik, köszönhetően a nyugati hatalmak gyön- geségének és érdektelenségének. (Itt ugyan közbe kell szúrnom, hogy tévhit, miszerint Jaltában szándékosan leírtak volna bennünket. Rossz beidegződés, hogy 1945. óta a közép-európai népek minden bajukat Jaltától eredeztetik. Ez csak részben jogos vád a Nyugat felé. Mert azt tudjuk ugyan — sőt még ma, kerek 50 évvel később is érezzük hatását, Jalta szellemének jelenlétét --, hogy a győztes nagyhatalmak közül az Egyesült Államok és a Szovjetunió Jaltában megállapodtak az érdekszférákban, ám ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a jaltai megegyezés - elvben - megfelelt a legtisztább demokrácia követelményeinek. Bennefoglaltatott ugyanis, hogy valamennyi felszabadított - vagy legyőzött - országban szabad választásokat kell tartani és minden nép maga dönti el, milyen kormányforma alatt kíván élni. S ezt az okmányt Sztálin is aláírta - csak éppen egy percig sem gondolta komolyan, hogy az abban foglaltakat meg is tartja. A nyugatiak pedig a győzelem eufóriájában jóhiszeműen megfeledkeztek arról, hogy a szovjet partnerrel szemben szankciókat is be kellett volna iktatni a szövegbe. így fordult visszájára az alapjában véve jószándékú és demokratikus jaltai egyezmény s vált Jalta a népek eladásának, rabságba taszításának szomorú szimbólumává. Nem mentségként, csak ténymegállapításként: azért arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Sztálint elsősorban nem Roosevelt, hanem Hitler szabadította rá Európára és a kefebajszú piktor bűne, miszerint olyan helyzet állt elő Közép-Európában, hogy az itt élő népek csak két rossz között választhattak: náci elnyomás alatt akarnak élni vagy szovjet rabságban?... Német lágerben avagy orosz gulagban?) Újra felvéve az elejtett fonalat, 1945/47 között a magyar népnek még volt elég lelki tartaléka és tartása ahhoz, hogy szembeszálljon a keletről ráerőszakolt eszmékkel és a lehetőségek határáig ellenálljon a moszkvai bolsevizá- lásnak. Ez a lelki tartalék a két világháború közti nevelésből származott és egészen még akkor sem merült ki, amikor már bekövetkezett a Fordulat Éve, letartóztatták az ellenállás utolsó kiemelkedő alakját, Mindszenty hercegprímást, felszámolták a pártokat, államosították az iskolákat és megtaposták az egyházakat, hogy a '48-tól '53-ig tartó ötéves vészkorszaknak csak legkirívóbb eseményeit soroljam el. A társadalomnak a Horthy-korszakból hozott morális tartaléka nem fogyott el e pár év alatt, csak a hamu alatt senyvedt. Először akkor kezdett újra felparázslani az ellenkezés tüze, amikor 1953-ban megalakult az első Nagy Imre kormány, de igazán akkor kelt életre és lobbant lángra, amikor 1956. október 23-án délben a lengyel események hírére a magyar fiatalok kimentek az utcára és megkezdődtek a tüntetések, amelyekből estére forradalom lett. A zsarátnok felizzott és tűzvésszé vált, a lángtengerben pedig elhamvadt egy egész évtized kommunista uralma. S a felkelés fáklyáját azok az egyetemisták emelték magasra, akik még a bolsevista hatalomátvétel előtt jártak legalább néhány évet iskolába és ott szívták magukba azt a szellemet, ami erőt adott számukra visszanyúlni a negyvennyolcas hagyományokhoz, hogy éppúgy megfogalmazzák a nemzet követeléseit, mint tették azt százvalahány évvel előbb Petőfi és Pilvax-beli társai. Fölmerül a kérdés: az a tízegynéhány éves "pesti srác", az ötvehatos forradalom igazi hőse, aki már az új rendszer iskoláiba járt, vajon hon- nét vette a bátorságot ahhoz, hogy kimenjen aa barikádokra és benzínespalackokat hajítson a szovjet tankokra? Nos ezek a gyerekemberek még olyan családokban nőttek föl, olyan légkörben nevelkedtek otthon, ami még kellően ellensúlyozta az iskola hatását, mert a szülők abból a világból származtak, amelyben még létezett az Isten és a Haza tisztelete s volt becsülete a családnak. Az ötvenes évek vé
