Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
1995. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 15 kitelepítése Németországba, 44 000 szlovákiai magyar deportálása - fütetlen marhavagonokban - a Szudéta-vidék kiürített településeire, a legyőzött Magyarországra rákényszerített „lakosságcsere", melynek keretében 74 000 csehszlovákiai magyarnak kellett Magyarországra és 73 000 magyarországi szlováknak Csehszlovákiába költöznie, odahagyva házát, szülőföldjét. Következett a „reszlovakizáció", amikor is 327 000 magyar szlovákká nyilvánította magát, csakhogy békében élhessen továbbra is ősei földjén. Folytatódott az ún. telepesfalvaknak az első Csehszlovák Köztársaság idején megkezdett létrehozása is a magyar többségű Dél-Szlovákiá- ban, megbontandó a magyar etnikai terület egységét. Az asszimilációs intézkedéseknek „köszönhetően” nem egy városban ijesztő mértékben csökkent a magyar lakosság részaránya (Kassán például 76 százalékról 4 százalékra). Ma (részben egyes magyar települések elöregedése miatt) mintegy 710 000 magyar él Szlovákiában, kevesebb, mint 1941-ben (761 000). Az 1989-es forradalom, a romániai fordulathoz hasonlóan, itt sem hozta magával sorsuk gyökeres jobb- rafordulását. Kárpátalját 1944 októberében foglalta el a szovjet hadsereg. A 4. Ukrán Front haditanácsának november 13-i keltezésű, 0036. számú határozata elrendelte a munkaképes magyar és német férfilakosság deportálását, megsértve az 1907-es hágai egyezményt, amely a megszálló hatalmakat csak arra jogosította fel, hogy a háborús cselekmények során ellenőrzésük alá került területeken - lehetőleg az ott addig érvényben lévő törvények alapján - fenntartsák a jogrendet, a lakosság munkaerejét pedig legfeljebb az adott helyen és rö- videbb időre vehetik igénybe különböző, katonai célú közmunkák során. A megszállt területen élőkkel szembeni kegyetlenkedés, polgári személyek elhurcolása és hosszú ideig való fogva tartása egyértelműen háborús bűncselekménynek számít. A Szovjetunió mégis elkövette ezt a bűntényt Kárpátalján, valamint Kelet- Szlovákia és a mai Magyarország területén. Az akció lebonyolításában részt vett Petrov tábornok, a 4. Ukrán Front parancsnoka, Mehlisz tábornok, Brezsnyev politikai csoportfőnök, N. Hruscsov, Szeröv tábornok, a SZMERS parancsnoka, Fagye- jev tábornok, a front hátországát biztosító NKVD-csapatok parancsnoka és mások. Mögöttük pedig ott állt a legfelsőbb államvezetés, hiszen a deportálásra feltehetően Sztálin és Berija adta ki az utasítást. A deportálást az NKVD és a SZMERSala- kulatai, valamint Úszta Gyula, Tkankó, Priscsepa partizánjai hajtották végre. A háromnapos „málenykij robot" meséjével csapdába csalt magyar és német férfiak koncentrációs táborokba hurcolása november 18-án kezdődött. Ezen a napon indították útnak az első menetoszlopokat Szolyva felé. A hírhedt lágerben naponta százával haltak meg a szerencsétlen deportáltak a hiányos táplálkozás, a hideg (télidőben, meleg ruha és lábbeli nélkül, fütetlen barakkokban tartották őket) és a december közepén fellépő flekktífuszjárvány következtében. A gyalog vagy fütetlen marhavagonokban továbbindított, sok más táborban is elviselhetetlen körülmények közé került foglyok körében tovább aratott a halál. Az elhurcoltak mintegy harminc százaléka sohasem látta viszont szülőföldjét. A megmaradtak többsége 1946-tól térhetett csak vissza családja körébe. Bácska, Észak-Erdély, Dél-Szlovákia, Kárpátalja magyarságának szenvedései, plusz 600 000 magyar zsidó elpusztítása - ez volt a XX. század magyar holocaustja. A „kollektív bűnösség” elvének elfogadását és a kollektív büntetést (büntetést bűn nélkül) azonban követnie kellene a kollektív bocsánatkérésnek, a megsértett közösségek politikai rehabilitálásának és a meghurcoltak, illetve családtagjaik anyagi kártérítésének. A magyar kormány - vállalva a j ogfoly- tonosságot - megkövette a világ és Magyarország zsidóságát azon zsidóellenes intézkedésekért, melyekre az 1944-es német megszállás előtt került sor Magyarországon. A jugoszláv, a román, a cseh és a szlovák, az orosz és az ukrán kormánynak is politikai (s amennyiben lehetséges: anyagi) rehabilitációban kellene részesítenie a Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia és a Szovjetunió által bűn nélkül meg- üntetett és évtizedeken át elnyomott magyar kisebbségeket. A rehabilitáció kezdődhetne az előző kormányok tetteiért való bocsánatkéréssel, és folytatódhatna a retorziókat elszenvedettek (illetve családtagjaik) kártérítésével, valamint a délvidéki, erdélyi, moldovai (csángók), felvidéki és kárpátaljai magyarság kollektív jogainak (beleértve a kulturális és ahol lehet, területi autonómiák létrehozásának jogát is) maradéktalan biztosításával. Oroszország bocsánatot kért Magyarországtól 1956-ért. Ez szép. De vajon mikor fog sor kerülni minden érintett állam részéről a magyar kisebbségek rehabilitálására? Mikor emelkednek Magyarország egyes szomszédai az európaiság, a politikai kultúra azon fokára, hogy ezt a lépést megtegyék? Tudjuk: egyes kormányoknak ezen lépés megtételére akarata, kikényszerítésére pedig Magyarországnak ereje nincs. Legalábbis egyelőre. A történelem azonban nemcsak tegnapból és mából, hanem holnapból is áll... A cikk megírásakor az Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól (1944-1946) c. kiadvány és az Élet és Tudományban megjelent „A magyarság - határainkon túl" c. cikksorozat adataira támaszkodtam. Lajos Mihály /KÁRPÁTALJA/ * "Egy magyar vagány Hollywoodban" címmel riport jelent meg a Magyar Nemzet hasábjain Joe Esterhasról, azaz Eszterhás Jóskáról, a Katolikus Magyarok Vasárnapja nyugdíjas volt főszerkesztőjének, Eszterhás Pista bácsinak a fiáról. Az emigrációban sokan tudják, hogy az 1945-ben szüleivel párhónapos csecsemőként nyugatra, majd Amerikába került Eszterhás-fiú édesapja nyomdokain haladva újságíróként kezdte, majd pár év után forgató-könyveket kezdett írni és a film fővárosában káprázatos karriert futott be. Igazi amerikai sikertörténet az övé, melynek első állomása a Flashdance című film volt. Aztán sorra írta olyan filmek forgatókönyveit, amelyekbe tódult a közönség: Elemi ösztön, Silver, Kicsorbult tőr, Zenedoboz (aminek magyar vonatkozású témája volt, de sajnos nem a legszerencsésebb képet festette rólunk a nagyvilág számára...) és Joe Esterhas Hollywood egyik legjobban fizetett filmemberévé vált. És természetesen milliomossá. A hírek szerint rövidesen hazalátogat Magyarországra, ahol egyszer már járt, mert a Zenedoboz egyes jeleneteit Budapesten vették fel és Esterhas személyesen ellenőrizte a forgatást. (Az egyébként tárgyilagos riportba, amiben említés történik a ma 87 éves Pista bácsi írói működéséről és harminc megjelent regényéről, egy sajnálatos hiba csúszott: Eszterhás helyett Eszterházynak írták a nevét, ami végképp nem illik az egyéniségéhez. Eszterhás István büszke arra, hogy egyszerű pestkörnyéki családból jött és alacsony sorból küzdötte föl magát oda, ahol tehetsége alapján hely illeti meg.)
