Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-12-01 / 12. szám
26 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. december Üzenet a Vajdaságból A mintegy háromszázezer lélekszámú vajdasági magyarság küldöttei háromnapos rendezvény keretében mutatkoztak be Budapesten. A Magyar Kultúra Alapítvány anyagi és erkölcsi támogatásával megrendezett eseménysorozat keretében, a délvidéki magyarság jelenlegi gazdasági, demográfiai helyzete mellett, megismerkedhettünk az ottani anyanyelvi közművelődéssel és sajtóállapottal, de ízelítőt kaphattunk az irodalmi és folklór értékekből is. A legnagyobb magyarlakta település, Szabadka várospolitikájáról közvetlenül a polgármester, Kasza József tartott beszámolót, aki egyben országos képviselő is. Kosztolányi szülővárosát a béke oázisának nevezte, mely fontos szerepet tölt be a polgárháborús térségben. Örömmel közölte, hogy a bemutatkozással egyidőben hull le, az 1910-ben épült szabadkai városházáról a vörös csillag. Mindeddig még ott éktelenkedett. A bukott jelkép helyett ismét az európai civilizáció, a keresztény szellemiség szimbóluma kerül fel a torony tetejére. Sajnálatosnak tartotta, hogy a keresztet nem az eredeti módon állítják vissza, a régi városcímerrel együttesen. Ez utóbbit ugyanis - mivel ez állítólag az osztrák-magyar monarchia államhatalomra emlékeztetne - a szerb államhatalom nem engedélyezte. Holott ez tagadhatatlan múlt, és az időben a népek békésen éltek egymás mellett ezen a tájon is. Szecsei Mihály közgazdász, egyetemi tanár, aki ugyancsak országos képviselő, tömör összefoglalót adott Kis-Jugoszlávia, ezen belül a Vajdaság tragikus gazdasági helyzetéről, az ott élő magyarok mindennapi gondjairól. A gazdasági embargót, melynek elsődleges célja politikai nyomásgyakorlás lenne a szociálnacionalista kormányra - kétélű fegyvernek nevezte. Megítélése szerint ez inkább haszonnal jár a jelenlegi hatalom kiszolgálói számára és elősegíti a régi rendszer konzerválását, erősíti a nacionalizmust. Előnye viszont az, hogy nem törhet be az országba a nemzetközi liberális rablótőke Nincs azonban privatizáció, a gazdasági élet továbbra is a szociálnacionalista (egykori kommunista) elit kezében van. Történtek ugyan fold visszaadások az egykori tulajdonosok részére, de ugyanakkor az állam újabb i földterületeket vett birtokába Az elmúlt években 251 ezer hektár föld került vissza jogos tulajdonosához, de 270 ezer hektárt államosítottak. Ez valamikor a magyarok és németek tulajdona volt. Az állami tulajdonba került földterület bőségesen elegendő arra, hogy központilag manipulálják a gabona, a növénytermesztés és az állattenyésztés piaci helyzetét, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a magyar földművelőt. Az ipari termelés súlyos válságban van, kapacitásának mindössze 25-30%-át használhatják ki, a külföldi nyersanyag hiánya és a külpiac megszűnése következtében. Jelenleg még nincsenek elbocsátások, továbbra is kétmillió-egyszázezer ipari munkás dolgozik az országban, annak ellenére, hogy a termelés mennyiség csupán egymillió-egyszázezret indokolna. Emiatt a kormány a lakosság létminimumát sem tudja biztosítani, 60%-ra csökkentették a béreket, ez azonban csak arra elegendő, hogy éhen ne haljanak. A lakosság 50%-a él a létminimum alatt. Miközben az új elit, az egykori pártfunkcio- náriusok, aránytalanul meggazdagodtak; ők a lakosság 8%-át teszik ki. A külföldi tőke elkerüli az országot, a nemzeti jövedelem egyharmadára esett vissza. A gazdaság teljes összeomlása azért nem következett be, mert Szerbia energiában rendkívül gazdag. Élelmiszerből pedig, a bácskai magyar földművesnek köszönhetően, túltermelés van. A felesleget, melyet régebben Zágrábba, a tengerpartra és az egykori Jugoszlávia más területeire vittek el, most nem tudják értékesíteni. Az élelmiszerárak tehát nyomottak, az ellátás jónak mondható. Az ipari termelés azonban továbbra sem fog emelkedni, inkább csökkenni, a gazdasági válság pedig rosszabbodik. A közel egymillió „kapun belüli” munkanélküli súlyos terhét nem lehet tovább cipelni, még a kényszer- szabadság idejére megszabott havi 40-50 márkának megfelelő bérezés mellet sem. A nemrég bevezetett „aranydinár” értéke fokozatosan romlik. A válság legsúlyosabban a bácskai magyar földműveseket és a szerbiai fémmunkásokat érinti, akiknek száma mintegy hatszázezer. Ha az utóbbi társadalmi rétegen - mely az egykori munkáselit - a kormány nem tud radikálisan segíteni - és minden jel szerint nem tud! - heves társadalmi feszültség robbanhat ki. Érdekes jelensége a szerb belpolitikának: ezt a réteget nem a szakszervezet tartja kézben, hanem a szélsőséges nacionalista vezér, Sesej vajda befolyása alatt áll. Nagy az elégedetlenség azok körében is, akik régebben a hazai bankokban helyezték el valuta-megtakarításaikat. A kormány 14 millió dollár ilyen magán megtakarítás kifizetését tagadta meg, helyette kötelezvényt adott: a visszafizetésekre csak tíz év múltán kerül sor. A neves egyetemi tanár úgy véli, Kis-Jugoszlávia gazdasági életében javulás csak 12-15 év elmúltával következhet be. Addig azonban a vajdasági magyarság súlyos megpróbáltatásokon megy keresztül és lélekszáma - a nemzetiségi sérel-
