Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-11-01 / 11. szám
1995. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 MAGYAR SORS A DÉLVIDÉKEN- Titó-féle "felszabadítás" a Bácskában (Részletek Maíuska Márton A megszállás napjai című könyvéből) SZABADKA: egy ember a temetőből "Gavlik István városi mentőt tizennyolcad magával vitték negyvennégy őszén a zentai temetőbe. (Szabadkán két nagy temető van: a Bajai úti és a Zentai úti. A helybeliek azonban csak Bajai temető és Zentai temető néven ismerik őket. - M.M. megj.) Gyalog, éjjel, gatyában. Útközben kiabáltak, üzengettek: most visznek bennünket kivégezni! Az ilyenfajta üzengetésről és kiabálásról Sebők Regina tud többet mondani. Gavlik szerencséjére a délelőtt kiásott árkok, amelyekbe beleakarták őket lövöldözni, nem voltak elég mélyek. Nekik adtak ásót és lapátot, hogy mélyítsék ki. Munkaközben érkezett egy katonai dzsip, a jövevények a foglyok között két embert kerestek, az egyik Gavlik volt. Elvitték Szegedre Mayer Ottmár és társai kivégzésének rekonstruálására. A munkát Szegeden néhány hét alatt befejezték, és őt elengedték, haza is jött. Itt hónapokon át nem volt bántódása. Később Magyarországra szökött." Az, hogy innen elszöktek, és hogy éppen Magyar- országra, nem jelentett védelmet számukra, bizonyíték erre az állításra az alábbi idézet Elemer Homonnay könyvéből. Az alábbi részlet saját fordításunk. "Nagy Ferenc kormánya hozzájárult ahhoz, hogy a jugoszláv kommunista titkos- rendőrség egy csoportja Magyarországra menjen, és ott jugoszláviai magyar menekültek után kutasson. (...) A közös bizottság mintegy 3500 jugoszláviai menekültet szedett össze. (...) Zárt rendőri vasúti kocsikban visszatoloncolták őket Jugoszláviába." Két szabadkai személy Laszák Mária és Sebők Regina vállalkozott arra, hogy elmondja, mit tud a kivégzésekről, és mit a helyszínről, közülük az egyik el is vezetett oda. LASZÁK MÁRIA "A nagyapám is ott van a kivégzettek között. Neve Kiss Albert. Eredetileg vonaton teljesített szolgálatot, a kis börtáskája ma is megvan még. Az első világháború után fel kellett volna esküdnie az új államra. Ő vallásos ember volt, és azt mondta, hogy az ember nem esküdhet életében kétszer két módon. Kirúgták az állásából, ekkor kereskedelemmel kezdett foglalkozni. Rőfösárus volt, vásári sátor alatt. Később edényekkel kereskedett, majd kifőzdét nyitott a gazdagabb vásárosok számára, igen előkelő dolognak számított a vásár idején nála étkezni. Meggazdagodott, és bekerült a Szérumba, ő lett a szérumgyár sertésszállítója. Ezen még jobban meggazdagodott. A magyarok jövetelekor éppen leállt, és mindenképpen szeretett volna kilépni a gyárból, de nem engedték, hogy kivegye a tőkéjét, mert azt szabotálásnak vették volna. Végül egy pesti klinikáról orvosi bizonylatot szerzett, hogy erős szívbeteg, nem foglalkozhat vállalkozással, mert ekkor már nem is volt fiatal. 1887-ben született. A pénzét kivette a Szérumból, de a pengője mind tönkrement. Halála után sokáig játszogattunk a bankjegyekkel, pedig az még nem az inflációs pengő volt. Politikával nem sokat foglalkozott. A magyar felvonulásokon Bocskai-kabátban haladt a menetben. Nyugodt ember volt, a családnak élt. Évente kétszer kirúgott a hámból, és azután nyugodt volt a következő alkalomig. Október végén, november elején már nem élt. Nagymama pulykát vágott és egy bunyevác szomszédasz- szony is megkérdezte, hogy talán a tort üljük. A környékünkön ő gazdagnak számított. Két háza volt, egyik a Zentai úton, a másik a Párhuzamos úton, ott ahol a zsidó gettó is volt. Az utóbbi udvarában éltek a szegény zsidók, nekik még csak fedél sem volt a fejük felett. Nagyapa máról holnapra építtetett nekik egy fészert. "Szegény zsidók legalább ne ázzanakVolt még egy tanyánk is a Makkhetesben, mi ott laktunk akkor, ő meg itt, a Zentai úton. A házban vele volt nagymama: Ódor Júlia, és a keresztmama: Kovács Margit. Nagymama édestestvére, Ódor Antal kommunista volt. Az Obznana idején nagyapa segítségével kiment Olaszországba, majd Bagdadba. Megmenekült. Amikor nagyapát elvitték, nagymama szaladt a bátyjához, Antal bátyához, de az csak azt mondta, nem segíthet. Nagypapa halála után nagymama megnémult. Teljesen szótlanná vált, csak ült és hallgatott. Azt vetette a maga szemére, hogy a testvére megmenthette volna nagypapát, de nem tette meg. Anti bátya ezzel a magatartásával bizonyította, hogy ő milyen hithű. Később mégis maga is majdnem áldozata lett, mert a Kominform idején lebukott, és csak úgy menekült meg, hogy idejében Pulára költözködött. Anti bátya annyit megtett, hogy elment nagymamával Strazarkovic városelnökhöz, ott közölte nagymamával, hogy nem tehet semmit sógora érdekében. Nagymama leborult előtte, és úgy könyörgött, de hiába. Nagyapát akkor vitték el, amikor a házból kimentek az oroszok. Egy kapitány volt nála elszállásolva, azzal még beszélgettek is. Amikor az oroszok elmentek, akkor úgy éjjel 10 óra felé valakik zörgettek. Magyarul kérdezték, hogy itthon van-e Albert bácsi. Kinyitották a kaput, négyen is betolakodtak. Kettőnek az arca el volt rejtve, nyilván, hogy ne lehessen megismerni őket. Ebből gondoljuk, hogy ismerősök lehettek. Ekkor már csak szerbül beszéltek. Azt mondták, gyorsan kapjon magára valamit, mert azonnal menni kell kihallgatásra. Autón érkeztek érte, és ugyanakkor a közelből elvitték a két fűszerest - Blaszicsot és Szabót - meg a Görgei kocsmárost. Rövidesen elterjedt a hír, hogy őket is, meg mindazokat, akiket azokban a napokban így összeszedtek, a huszárlaktanyában tartják fogva. Németországban megjelent egy könyv a szabadkaiak kivégzéséről, abban ugyanúgy van leírva a történet, ahogyan nekünk egy, itt a huszárlak
