Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
AMERIKAI MA GYÁR ÚJSÁG XXXI. évf. 9. szám VOLT AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1995. szeptember slrilMisIlliijlBlli "AZ ORSZÁG NAGYJÁBÓL KÉSZ...11 Aki legalább középiskolás fokon ismeri a négy alapműveletet és képes valamelyest logikusan gondolkozni, annak szemében teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan az a különös huza-vona, ami a magyar adósságállomány kezelése körül immár évek óta tapasztalható. Azok számára, akik nem kísérték figyelemmel folyamatosan a magyar adósság alakulását — azt az alapkérdést, aminek megoldása nélkül elképzelhetetlen a gazdasági stabilizáció ~, hadd vázoljam fel nagy vonásokban, hogyan jutott oda az ország, hogy az adóssághalmaz 1995 nyarán már 31 milliárd dollárra emelkedett és noha az egymást követó kormányok a legnagyobb erőfeszítéssel igyekeznek eleget tenni a törlesztési kötelezettségnek, az adósság nemhogy fogyna, de állandóan nő. Ez részben a kamatos kamatok természetéből folyik, részben annak következménye, hogy az alapadósság törlesztéséhez mindig újabb és újabb kölcsönöket kell fölvenni. Közgazdászok szerint az ország már régen visszafizette azokat az összegeket, amelyeket a nyolcvanas évek során kapott, de mindaz a kamatra ment. Az ország Sziszifuszként görgeti maga előtt a lavinaként egyre nagyobbodó adóssághalmazt s amíg az el nem fogy, vagy legalábbis nem csökken jelentősen, addig nem várható a magyar gazdaság kibontakozása. Nem igényel közgazdasági szakképzettséget s elég hozzá a józan paraszti ész, hogy az ember lássa: ebből előbb vagy utóbb katasztrófa lesz és az adósságlavina maga alá temeti az országot. Nem kell ahhoz elektronikus számológép, csak egy elemi iskolai golyós abakusz (amit orosz földön ma is széles körben használnak az üzleti életben), hogy az egyszeregy ismeretének birtokában kiszámíthassuk: ha a jelenlegi magyar kormány tovább folytatja elődei pénzügyi politikáját és továbbra is újabb hiteleket vesz föl a régebbi kölcsönök törlesztésére, azzal csődbe kergeti az országot és a fizetésképtelenség hamarább bekövetkezik, mint bárki gondolná. Erre várnak-e Magyarország pénzügyi vezetői, vagy valamilyen csodában bíznak, esetleg olyan titok birtokában vannak, ami meghaladja a közember értelmi képességeit, nem tudom, de az biztos, hogy valamilyen átlagos agy számára felfoghatatlan rejtéllyel állunk szemben, amikor azt látjuk, hogy a kormány makacsul kitart a törlesztés mellett és a megszállottak konok következetességével ismétli, hogy Magyarország számára nincs más út, csak a törlesztés. Ugyanakkor az ország már a tönk szélére jutott. A tények semmibevevését, ezt a számok könyörtelen logikáját teljesen figyelmen kívül hagyó szemléletet hirtelenében nem is tudom máshoz hasonlítani, mint ahhoz a vétkes nemtörődömséghez, amivel az utolsó húsz év magyar kormányai a népességfogyás kérdését kezelik. Két teljesen különböző terület, az egyik demográfiai gond, a másik közgazdasági probléma, de közös bennök az, hogy mindekettőtől a ország léte, sorsa, jövője függ és a közös vonásuk még az is, hogy egyformán felelőtlenül szemlélik a nép választott vezetői, hogyan vágtat egyre gyorsuló iramban a lejtőn lefelé az ország: egyrészt egy elkerülhetetlenül fenyegető pénzügyi katasztrófa felé, másrészt - ami még ennél is rosszabb - olyan irányban, mely út végén a teljes elfogyás, a nemzethalál réme fenyeget. De ez utóbbi fájdalmas kérdésbe nem szándékszom belemerülni (talán majd máskor) és most csak annak érzékeltetésére szántam, hogy a két húsbavágó probléma egyformán érthetetlenül közömbös hivatalos kezelését párhuzamba hozzam. Máris visszatérek az eredeti témához, az adósság kérdéséhez és ahhoz, hogy érzékeltessem a közhangulatot, amit e nyomasztó gond kezelése a magyar társadalomból kivált.
