Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-07-01 / 7-8. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. júl.- aug. lasztás" jelentett volna, a diktatúra visszatértének ékes bizonyítékaként. Örült is Göncz, öröme határtalan volt. Nyakra- főre nyilatkozta, hogy így demokratikus; így "igazi megmérettetés" lesz az elnökválasztás, s hiába vonultak ki a kisgazdák a szavazáskor, hiába volt törvénytelen a kommunista országgyűlés népszavazást elutasító döntése, a szabad madarak és a vörös szegfűsök, de leginkább a régi-új elnök széles mellel hivatkozhat arra, hogy többségi akarat alapján nyerte el a bársonyszéket újra a "másik jelölttel szemben". (Igaz, a tévé-vitát nem vállalta a szavazás előtt a másik jelölttel!) Öröme és elégedettsége természetes és érthető, hiszen ő "mindenki Árpi bácsija" - kivéve a középréteget, a magyar családokat, a konzervatívokat, a keresztényeket, a szellemi munkásokat, a népi írókat, a jobboldaliakat és a középen lévőket meg más magyarokat. Nekik nem Árpi bácsija és nem elnöke. Nem is lehet az egy olyan ember, aki a szólásszabadság korlátozására nyújt be törvényjavaslatot, azonnal aláírja a Bokros-törvényét még alkotmánybírósági normakontrollt sem kérve, s úton-útfélen csakis a kisebbségek jogairól és pozitív diszkriminációjáról beszél — kivéve, ha az elszakított területeinken élő magyar kisebbségekről van szó. Értük, s más magyarokért még soha nem emelte fel szavát, inkább leintette őket, a másság tiszteletének kötelességére figyelmeztetett, ha bárki merte a magyarság érdekeit halványan megemlíteni közülük. Újabb öt évre tehát hatalmat kapott a magyar érdekeket lábbal tipró s csak pártérdekeket és idegen érdekeket képviselő köztársasági elnök. Ez hosszabb idő, mint a Horn-kormány uralkodásának ideje. Hacsak nem lesz forróbb a nyár, mint a levegő hőmérséklete, hogy elsöpörje a magyarság pusztulását minden intézkedésével felgyorsító liberálbolsevik hatalmat még mielőtt legközelebbi intézkedéseivel már nyíltan is bevezeti a diktatúrát - s a for- rongó-forrósodás a nyár végén érkező emelt összegű számlák érkezésével, a családi pótlék elmaradásával egyidőben várható ~ akkor az ezredfordulóra már másfél- kétmilliónyival kevesebb anyaországi magyar - közülük kb. fele a nyomorszint alatt! - érkezik csak el. Nemrégiben elhangzott olyan javaslat, hogy börtönöket kell építeni, mert annyira megnövekedett a bűnözés, hogy kevésnek bizonyultak a rácsozott helyiségek. (No, meg ha maradnak Hornék, a politikai foglyoknak is hamarosan helyet kell biztosítani...) Érzésem szerint jobb, ha inkább temetőterületek után néznek az illetékesek, mert Magyarország az az ország, ahol az őshonos magyarságnak nem lehetnek érdekei, sem jogai, sem megélhetési lehetőségei. Mindössze ahhoz van joga egy magyarnak, hogy csendesen átlépjen az Örökkévalóságba — lehetőleg otthon vagy az utcán, gyors halállal, mert nemcsak az oktatástól vonták el a pénzt mai országvesztőink, de a kórházak bezárása is megindult. Természetesen Göncz Árpád mosolygós-vigyorgós jóváhagyásával, hiszen az általa most oly gyorsan aláírt megszorító törvény ezeket az intézkedéseket is tartalmazta. Újraválasztása után pedig a Jóisten sem állítja már meg aláíró tollának folyós tintáját, s nem fogja le kezét sem, hiszen nem is hisz Benne. v. DOMOKOS SÁNDOR: ÉJFÉLI EPIZÓD Torontó három és fél milliós nagyváros. Modern dzsungel. Aki teheti mind autón jár, csak a metropolis szegényei közlekednek a földalattival. Mivel mint látogató voltam ott, én is ennek a proletár közlekedési eszköznek igénybevételére fanyalodtam. Az utam nap mint nap kétszer is kelet-nyugati irányba szelte át a várost a Pepe állomástól a Janeig. Késő esti órákban már csak szórványosan utaznak. Az utasok álmosak, közömbösek, magukba roskadtak. Velem szemben a pádon egy öreg torzonborz koldus alszik. Öreg?... Lehet, hogy annyi év se nyomja a vállát, mint az enyémet a hetvenhárom évem. Mégis öregnek látszik. Zsíros kalapja alól rendezetlenül csüng hosszú őszes haja. A kabátja gyűrött és olajfoltos. A padra felhúzott lábán egy kitaposott tornacipő. Időnként fel-fel horkan lélegzetéből arra következtetek, hogy az ital mámorát igyekszik kialudni. Ez mind hétköznapi látvány a késő esti Metró utasai számára. De azért van valami szokatlan az öreggel kapcsolatban. A kutyája. Nagy busafejű fél-farkas, fél- labrador fekszik a lábánál úgy, hogy feje a gazdája ölében nyugszik. A kutya nem alszik. A szemeiből sugárzik, az úgynevezett "kutyahűség". Megkapott ennek az állatnak a rajongó odaadása, ahogyan gazdája minden lélegzetét leste. Sugárzott belőle a szeretet igazi melege. Elgondolkoztam. Milyen jó ember legyen ez a koldus, ha a kutyája ilyen szeretettel, ilyen odaadással csüng rajta? Ki tudja mennyi éve járják a lakástalanok, a kivetettek, a megtűrtek megalázó országútját? Ki tudja mióta osztoznak minden rosszban, de biztosan az utolsó falatot is megosztják. Gondolataimból a következő állomáson felszálló három csitri lány hangos viháncolása zökkentett ki. Igazi tizes éveikben levő, süldő lányok voltak abból a bőrkabátos, láncokkal és fémgombokkal kivert ruhás fajtából, akik cukros vízzel tarajosított, rikító színű frizurákat viselnek. Ez tüntetés részükről a meglevő társadalmi rend ellen. Valamiféle koncertről jöhettek. Egymást letorkolva vették át a slágereket, vagy ahogy ők nevezik, a "Teamsong"-okát, melyeknek artikulátlan szövegét nem értem és melynek zaját nem tudtam még a legjobb akarattal sem dallamnak nevezni. A ricsajra az öreg barátom a padkán mocorogni kezdett és egy mély sóhajjal a másik oldalára fordult. Ennek következtében a felöltője zsebéből az aprópénz özöne gurult szét a padlón. Volt abban az egy dolláros lunitól kezdve a vörös egycentesig minden. Biztosra vettem, hogy az aznapi koldulásának teljes összege gurult szét a kocsi minden sarkába. De ezt a kutya nem hagyta annyiban, és egy erélyes orrbökéssel visszaparancsolta gazdáját az álmok világából a rideg valóságba. Áz öreg, mikor felfogta, mi történt, előre görnyedve nekifogott a vagyonkája megmentésének. De az
