Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-07-01 / 7-8. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. júl.- aug. budapesti nagykövetét is. (Bokros Lajosnak és Surányi Györgynek a Világbankban voltak tárgyalásai, így hiányoztak a sajtókonferenciáról.) Az ebédet követően a klub titkárának üdvözlő szavai után Horn Gyula emelkedett szólásra s félórás beszédben ismertette a magyarországi politikai és gazdasági viszonyokat. A magyarul elmondott szöveget a szinkrontolmácsolás révén az újságírók fülhallgatón keresztül párhuzamosan angolul hallhatták. A beszéd után az írásban előre beadott kérdéseket, mintegy tucatnyit, olvasott fel a sajtókonferenciát vezető titkár, amelyeket a tolmács fordítása után Horn Gyula rendre megválaszolt. (Itt már óvatosabb volt és nem említett dátumot a NATO felvétellel kapcsolatban, amiről egyébként két nap múlva a magyar külügyi szóvivő is szükségesnek tartotta beszélni. Azt mondta, hogy az újságírók félreértették Horn Gyula szavait, mert ő nem a Fehér Házban elhangzottakra hivatkozott, hanem csak magánvéleményként utalt 1997-re.) Nos, a legjobb akarattal sem lehet azt mondani, hogy Horn Gyulának "jó sajtója" volt Amerikában. Amit írtak róla azok a fránya újságírók, azt csakis azzal a diplomáciai baklövéssel kapcsolatban tűzték a tollúkra, amire fentebb utaltunk. És ezt a nyelvbotlást lehet magyarázni, lehet mentegetni, de helyrehozni annál kevésbé. Egy biztos: olyan sajtóhírek, amelyek arról szólnak, hogyan lőtt bakot egy magyar miniszterelnök a Fehér Ház előtti pázsiton, nem használnak az ország jóhírének. Hogy eredményes volt-e Horn Gyula és a népes kíséret útja, azt ma még nehéz megítélni, mert az ilyen látogatások hatása csak később mutatkozik meg. Az biztos: az itteni magyaroknak nem dagadt a keble a büszkeségtől, hogy egy volt kommunista apparatcsik képviseli hazájukat a Fehér Házban, de mivel az amerikai magyarság mindenek fölött hazai véreink sorsának javulásáért szorít, nem tehettünk mást, mint azt kívántuk, hogy siker kísérje Horn Gyula útját. (Csak a múltját, csak azt tudnánk feledni...) Pesti Péter Olvasóink figyelmébe: E számunk a szokásos nyári (júl.-aug.) összevont szám. Legközelebb szeptemberben jelenünk meg. A szokásostól eltérően e számunkat egy héttel később, 4th of July után postázzuk. Kisebbségi konferencia Washingtonban A Project on Ethnic Relations (PER) alapítvány háromnapos kerekasztal-konferenciát rendezte« Washingtonban - a román és romániai magyar politikusok pár hónapja Atlantában szervezett találkozójához hasonlóan —, ahol a szlovákiai magyar pártok képviselői és szlovák közéleti szereplők vitatták meg azokat a problémákat, amelyek megnehezítik a magyar kisebbség életét és megakadályozzák a közös határok között élő két nép zavartalan együttélését. Hogy van-e értelme az ilyen párbeszédeknek, arról — akárcsak Atlanta előtt - nagyon megoszlottak a vélemények és főleg szlovák részről vonakodtak elfogadni a PER meghívását (a szlovák sajtó például egyetlen szót sem írt a konferenciáról), de magyar oldalról is mutatkozott ellenállás a részvétellel szemben. így például Duray Miklós, az Együttélés elnöke azt a véleményét hangoztattam, hogy amíg a Meciarral nem lehet beszélni és a kormány nem hajlandó tárgyalni a magyar kisebbség szószólóival, addig úgysem lehet eredményt elérni még Washingtonban sem. Épp ezért Duray el sem jött a konferenciára, de - most már megállapíthatjuk — akik végülis eljöttek, azzal a meggyőződéssel tértek haza (akárcsak az ugyancsak sokat vitatott atlantai kerekasztal után), hogy már az is eredmény volt, hogy semleges helyen tárgyalóasztalhoz ültek a szlovákokkal és egy harmadik fél, a rendező amerikai alapítvány képviselőinek jelenlétében indulatok nélkül elmondták érveiket és feltárták sérelmeiket. Ez mindenképp hasznos volt, hiszen mindaz, ami a washingtoni tárgyalóasztal mellett elhangzott, dokumentumértékkel bír és a találkozó olyan személyes kapcsolatok kialakulására adott alkalmat, ami semmivel sem pótolható. És ki vitathatja azt, hogy az álláspontok csak közvetlen megbeszélések révén tisztázódhatnak és közeledhetnek egymáshoz. Mert igen, sok huza-vona, kétkedő hangok és ellenvélemények után végülis létrejött a konferencia, aminek megszervezéséért köszönet illeti a PER vezetőit, személyszerint Allen Kassof urat, akinek kezdeményezései eddig hasznosnak bizonyultak, hiszen ha csak egyetlen apró esély van a vitás kérdések tisztázására, akkor is meg kell ragadni az alkalmat a "kibeszélésre". Aminél nem közömbös az, hogy mindez hol zajlik le. Mert az a puszta tény, hogy erre a konferenciára Washingtonban került sor, egyrészt biztosította azt, hogy az amerikai külpolitika néhány közép-európai szakértője "első kézből" kapjon információkat a problémákról, másrészt lehetővé tette a konferencia magyar résztvevőinek, hogy megismerhessék az amerikaiak álláspontját és meggyőződhessenek arról, mennyire jól tájékozottak a State Departmentben a szlovák-magyar viszony normalizálódásának akadályairól. És én úgy érzem, ez bíztatást jelenthetett a jövőre annak a három magyar politikusnak, aki Pozsonyból átrepült az A NAGY ÁBRÁND
