Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1995-06-01 / 6. szám

18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. június

számolhatunk vele. Elmennek zenészek, e- lőadóművészek, így néhány hónapja nagy tehetségű énekesnőnk, K. V., a magyar társas összejöveteleknek, kulturális rendezvényeknek, a református vallási délutánoknak állandó és népszerű szólistája. Még aránylag íróink közül fordít hátat Kárpátaljának a legkevesebb, de - mondjuk - F. É. költő hiányát nagyon érezzük. Hasonló a helyzet a mérnökeinkkel és más szakembereinkkel is.

És talán mellesleg jegyezzük meg (bár ez már nemigen sorolható az agyelszívás kategóriájához), hogy kétkezi embereink távozása is tömeges, s ezt odaátról ugyancsak erősen ösztönzik. A Kárpáti Igaz Szóban gyakran jelennek meg anyaországi állást kínáló hirdetések. (Ismét csak: álmunkanélküliség? ) így legutóbb egy dunántúli városba kerestek varrónőket. Szakképesítés nem szükséges, majd ott megtanulják... (Olcsó munkaerő, akinek még az alacsony

fizetés is krőzusi jövedelem.)

A már emlitett Dalmay Árpád beszélgetésünk során az anyagiakon kívül az elvándorlás lelki okaira is rávilágít. Mint mondja, már csak azért is mennek a magyarjaink, mert ebben, a szovjet kor szellemi terheit még mindig nagyon magán hordozó országban a kisember (nemzetiségi hovatartozástól függetlenül) nem számít, véleményére senki sem kíváncsi, gondjaival senki nem törődik. (Való igaz: Ukrajna kormánya nem csinál belőle nagy problémát, van-e az ország polgárainak miből megélniük.)

Nos, aki nemcsak anyagi okokból megy el, ezt nem valamely nemzeti sérelem miatt teszi - ilyesmire mostanában nemigen panaszkodhatunk -, hanem mert az anyaországban valaki lesz, emberszámba veszik.

— Az én családomban is akad - mondja Dalmay Árpád -, aki búcsút vett a szülőföldtől. De rábeszélhetem-e őket: maradjatok, áldozzátok föl magatokat, vívjátok tovább ezt a szinte kilátástalan küzdelmet? Kárhoztassam, ítéljem el őket?

Kérdéseim: Valóban segíti-e az anyaország a kárpátaljai magyarságot azzal, hogy az áttelepülők számára a cikkben leírt lehetőségeket megteremteti? Vajon a Magyarországra irányuló agyelszívás hosszú távon nem veszélyezteti-e e népcsoport megmaradását?

Az volna-e jobb, ha odaáti testvéreink nem biztosítanák az ínséggel küzdő kárpátaljaiak számára ezeket az esélyeket, olyik- nak szinte a puszta megélhetésre nyújtva ezzel módot?

Egyáltalán lehetséges-e a gond szabályozása, s ha igen, jobb irányba terelheti-e az itt elemzett tendenciákat?

Ezekre a kérdésekre a cikk írója, sajnos, nem tudja a választ.

/MAGYAROK VILÁGLAPJA/

BENCSIK ANDRÁS :

ÉS HA KIRÚGNÁNK ŐKET?

Mi lenne ha kirúgnánk őket? A csalókat, a tolvajokat, a dilettáns hazudozókat a kormányból, még azon az áron is, hogy végül szinte senki sem marad, mert akiben volt tisztesség, az már elment magától? Mi lenne, ha a szép tavaszi sztrájkon fölbuzdulva elkergetnénk a hatalom közeléből is a kétlelküeket, akik nem érdemlik meg, hogy ennek az országnak a levegőjét szívják?

Mi lenne, ha befagyasztanánk a nagy tolvajok itthoni bankszámláit, s felszólítanánk a külföldi bankokat, hogy a kisibolt magánvagyonokat zárolják, amig mi itt rendet csinálunk, mert azok a nemzet tulajdonát képezik? Mi lenne, ha végre csinálnánk valamit? Olyan tisztán és elszántan, mint 1956 októberében tettük, de olyan békés maga- biztossággal, mint 1848 márciusában volt.

Mi lenne, ha végre megtartanánk a már hat éve esedékes tavaszi nagytakarítást? Mi lenne, ha a betiltott önkényuralmi jelképek mellett betiltanánk az önkényuralomra szervezkedőket is? Mi lenne, ha betiltanánk az SZDSZ-t, majd egy egészséges lendülettel végérvényesen kitakarítanánk őket a közéletből, a médiából, a pénzvilágból, a föld alól és a föld fölül, a szülőszobákból és az iskolákból, és mindenhonnan, ahol emberek élnek, ahová a kor elpusztíthatatlannak látszó pestise, a neobolsevizmus beférkózött?

Mert nem az újjáébredt kommunista gőg, valamint a rossz szokásként megmaradt kényszeres hazudozás bő- szíti föl az embert, bár néha már nehéz nyelni, nehéz elviselni a páratlanul pimasz tisztogatási akciókat, mint a kü- lügyben történt.

Ott vagyunk, ahol Rákosi apánkat hagytuk, azt hittük, örökre. Régi jó illegális elvtársakat a párt nagyköveti stallumokkal ajándékoz meg. így lesz orvosból és hazudós újságíróból diplomata. Nem baj, ha dilettánsok a diplomáciában vagy olyan műveletlenek, mint egy munkásőrba- kancs, nem baj, ha a magyar nyelvet is csak hatelemis szinten beszélik, a fő a párthűség. Lehetőleg az SZDSZ-hez legyenek hűségesek, bár nem árt, ha megvan még a Párt igazolványa is. Idegesítő jelenség ez, elég kellemetlenül lejáratja Magyarországot, de majd a mi kormányunk rendbe hozza, mert ezt még rendbe lehet, rendbe is kell hozni.

A tönkretett gazdaságot már nehezebb lesz, de ez sem lehetetlen. A szét mosott agyakat, a megtiport és megmérgezett lelkeket, a manipulációval folyamatosan szétbombázott nemzettudatot azonban addig nem lehet orvosolni, amig a mérgezést be nem szüntetjük, amig a méregforrás egyszer és mindenkorra be nem dugul.

Ez az a pont, ahol az egyre többek által várt, s elkerülhetetlenül be is következő tavaszi nagytakarítás kézzelfoghatóvá válik. A Szabad Demokraták Szövetségét ki kell takarítani a közéletből, mert eljátszották minden jogukat a politikai létezésre. Az SZDSZ a neobolsevizmus fellegvára lett, az pedig éppen olyan veszedelmes a demokratikus társadalomra, mint szellemi elődje, a neoná- cizmus.

Ám mig az utóbbi főleg csak arra jó, hogy baloldali bulvárlapok harsogó címlapsztorikat készíthessenek néhány kopaszra nyírt hülyéről, a neobolsevizmus éppen olyan veszedelmes és aljas, mint őse, a bolsevizmus. Amely hatvan millió halottat hagyott maga után, és két tönkretett földrészt.

Ne legyenek illúzióink. (...) Ezek a neobolsevisták most a hatalomban lapulnak. Már kezdenek félni, de a gyűlöletük erősebb. Takarítani kellene, (új Demokrata)

TERJESSZE LAPUNKAT