Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-02-01 / 2. szám

1994. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 27 A mosoly országa Hazai életkép FOLTOK AZ ÉLETRAJZON-Uram, ön a pályázatához csatolt életrajzában több olyan tényt közölt, ami nem felel meg a valóságnak.-Éspedig?-Kezdjük az elején. Azt állítja, hogy a nagyapja vöröskatona volt és tevékenyen részt vett az 1919-es prole­tárdiktatúrában. Ezzel szemben kiderítettük, hogy kisbíró volt a falujában és sántasága okán katonának sem vitték be. Mi volt tehát valójában?-Kisbíró.-Ettől is elképesztőbb, hogy az apját kommunistá­nak tünteti fel, akit illegális párttevékenysége és egyéb el­lenzéki cselekedetei miatt öt év börtönbüntetésre ítélték a Horthy korszakban. Mint kiderült, magyar tanár volt a bencéseknél, meggyőződéses keresztény elkötelezettségű, hívő ember. Mi volt tehát valójában?-Magyar tanár a bencéseknél...-Azonban önmagáról írja itt a leghajmeresztőbb adatokat. Nézzük sorjában. Azt állítja, hogy útörőként Rákosi pajtás egyszer homlokon csókolta. Ez olyan élményt jelentett önnek, hogy napokig nem mosakodott. És amikor szülői parancsra mégis csak mosakodnia kellett, a csók helyét leragasztotta ragtapasszal, hogy ne érje víz. Egyáltalán megcsókolta magát Rákosi?-Nem csókolt meg...-Volt úttörő?-Nem voltam...-DISZ-tag?-Nem...-Párttag?-Az sem...-Ezek szerint Kádárral sem fogott kezet egy orszá­gos pártértekezleten?-Nem fogtam...-Munkásőr sem volt?-Nem...-Három per hármas ügynök?-Töredelmesen bevallom, az sem...-Pedig ön mindezeket beírta az önéletrajzába. Nem átallotta részletesen ecsetelni, hogy mi mindent követett el a pártállamban. Megnevez egy prominens ellenzéki személyt, akire ügynökként ráállították és mint írja, még az uszodai mélyvízbe is követte, holott nem is tud úszni. Úgy kellett kétszer is kimentenie önt az úszómesternek.-Tudok úszni, de így izgalmasabbnak gondoltam...-Értem...És azt minek vegyem, hogy a rendszer- váltás óta lakásának egyik szobáját kommunista re­likviákkal rendezte be? A falak vörös tapétával vannak bevonva, a csillár vörös csillag alakú és a szoba közepén üvegkoporsóban fekszik egy Lenint formázó élethű bábu...Közben a lemezjátszó régi mozgalmi dalokat har­sog...Valóban?-Ugyan kérem... Abban a szobában idős nagybá­tyám lakik albérlőként, aki eredetileg szerzetes volt... A rendek feloszlatása után bérelszámoló lett és úgy is ment nyugdíjba...-Jó... Most már csak egyetlen kérdésem maradt... Miért hamisította meg az önéletrajzát?-Hát, hogy ne legyek annyira tiszta ember...-Nem értem...-Pedig egyszerű... Néha már úgy néztek rám a környezetemben, hogy elrösteltem magam... Később azt vettem észre, hogy kezdenek kiközösíteni azok, akiknek vaj van a fejükön... Légüres térbe kerültem... Elbizonytala­nodtam... Ezért határoztam úgy, hogy amikor beadtam a pályázatom erre a vezetői állásra, ejtettem egy-két foltot az önéletrajzomon...-Rosszul tette... De ennek most már úgy sincs je­lentősége, mert az állást betöltöttük.-Kivel?-Nem lényeges... De annyit azért elárulhatok, hogy az a jelölt nem hazudott az önéletrajzában. Neki csakugyan vöröskatona volt a nagyapja, kommunista az apja, őt valóban megcsókolta Rákosi és többször is kezet rázott Kádárral. Párttag is volt, munkásőr és ügynök. Tudja kérem, mi itt az őszinte embereket részesítjük előnyben. Hová is jutnánk, ha nem ezt tennénk? Tóth-Máthé Miklós Az új katonai eskü...-A dolgozó és a munkanélküli segélyen élő népet szolgálom! Földárverés-Egy talicska jó magyar föld először... DÉLSZLÁV SÍRKERT

Next

/
Thumbnails
Contents