Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-01 / 2. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. február OROSZORSZÁG KÖZÉRZETE (Magyar Fórum) gy névtelen telefonáló arra volt kiváncsi a múlt héten, hogy a Magyar Fórum miért nem közöl közvélemény-kutatási eredményeket, hogy egyáltalán tulajdonít-e valamiféle közvélemény-formáló, politikai akaratfaragó szerepet a közvélemény-kutatásoknak. Nem volt nehéz a válasz, de most, az orosz választások részeredményeinek ismeretében még könnyebb lenne. A közvélemény-kutatások Jelcint és csapatát ítélték biztos befutónak. Az egyik legtekintélyesebb magyar hetilap a kétnapos választások többtucatnyi induló pártjának esélysorrendjét is úgy állította fel, hogy a végül is befutó, önmagukat liberálisoknak minősítő és győztesként sikeres párt vezérének képét a hatodik helyen közölte. A történelem ismeri a saját törvényszerűségeibe vetett balhitek históriáját. Eddig azonban a legéletképesebbnek az a rómaiaktól származó közhely bizonyult, hogy a történelem az élet tanítómestere. Oroszország népe ezt a semmitmondó bölcsességet erősítette meg a választási hétvégén. Nem méltatta a Gor- bacsovot előbb megmentő, majd leváltó Jelcin elnök Nyugaton hitelesítettnek látszó demokrácia-frázisait, és nem adta nevét a demokráciát fegyverekkel is megmenteni késznek látszó orosz elnök politikájához sem. Zsirinovszkij „liberálisai“ látszanak győzteseknek, akik feltehetőleg azt sem tudják, mi a liberalizmus, választói még kevésbé. A választási rekorder azonban tud valamit, amit vetélytársai nem is sejtettek: a szavazópolgámak ígérni kell, még akkor is, ha az ígéret teljesítésére kevés a kilátás. A világ természeti kincsekben leggazdagabb országában már régóta természetes lenne, ha valaki gazdagságot, vagy legalábbis jólétet, szerényebben szólva, elviselhető létviszonyokat ígérne. Zsirinovszkij csak az életnívó némi javítását ígérte, és a reálisan gondolkodó orosz polgár, a testi és lelki muzsikság most értett a szóból. Cifra ígéretek felé nem hajolt, de fülét hegyezte, ahogy Zsirinovszkij próféciái elhangzottak. Zsirinovszkij ugyanis megígérte a Birodalom visszaállítását, a birodalmiság folytatását. És telibe talált. Ha azt ígéri, mindenki számára elérhető lesz a havi százdolláros boldogság: országszerte szótárakat kellett volna kiosztania, tanítómestereket, csasztuskagyártókat, sztyeppékét és hadiüzemet beéneklő bár- dokat kellett volna szerteszét küldenie, hogy igéit és ígéreteit megértsék. Erre sem idő, sem „infrastruktúra ” nem volt, pedig a sebtében demokratizálódó orosz televízió még a pártpropaganda műsoridejének lelkiismeretes szétosztásáról is gondoskodott. A demokrácia jelszavaiba belekábult, hirtelen köpönyeget váltó tegnapi nó- menklatúrások és mai szakértők csalódása aztán óriási lett. A nép érzéketlen maradt a „gyors boldogulást nem ígérünk ezután sem, polgártársak" hang- szalagrákosan elrebegett, fenyegetésnek is beillő „kötelezettségvállalásai" iránt, s figyelme a létező tények és'a reálisnak, létezőnek vélt lehetőségeknek vágott jó képet. Mik is lennének a tények? Borisz Jelcin széllelbélelt demokráciáját nádszálként sodorták ide-oda a ki- lencvenhármas év októberének eseményéi, amelyek ezúttal nem Szentpétervá- rott, hanem Moszkvában zajlottak le. És — szemben a tizenhetes októberrel, amikor is az állítólagos forradalomra jelet megadó Auróra cirkáló lövegeiből vaktöltényt lőttek ki, hogy megadják a jelet a zendülésen belüli zendülésre —, Moszkvában éles tölténnyel lőttek a tankágyúk. Méghozzá rendkívül szakszerűen. A tévénézők szeme láttára felgyújtották az úgynevezett Fehér Ház közepét: a lépcsők és a liftek fürtjét. Félreérthetetlenné téve azt, hogy aíci az épületből távozni akar, az csak az ostromlók kegyelméből jöhet ki élve. Borisz Jelcin tehát akkor — hadügyminisztere és a páncélos gárdatisztek tevékeny közreműködésével — túlélte a válságot. A tények közé tartozik azonban egy másik igazság is. aminek híre nem maradhatott titokban. A gárdatisztek csak azután ültek a városi, utcai harcokban mozgó koporsókká változtatható páncélosokba, miután egy bizonyos külföldi alapítvány képviselőitől ígéretet kaptak, hogy hűségük nem marad viszonzatlan, megkapják a fejenkénti kétezer dolláros vérdíjat. Az Alapítvány nemrég Kijevben ígért Kelet-Európának pót-NATO-t, mint hírlik, a messze földön ismert börzi- áner áll mögötte. Soros úr. A tények sora azonban folytatódik. A bankár-szponzorálta demokrácia-győzelem nem tett tartós benyomást Russzi- ára. Valószínűleg azért, mert a nép akkor is inkább nézője, semmint részvevője volt az eseményeknek. És elszenvedője a következményeknek. A következmények közt pedig kitüntetett szerepet kapott az, hogy — nem következett semmi. Nem változott semmi. Még a hatalmi gőg sem. Az államfő ugyanis még azt sem tartotta fontosnak, hogy a választási küzdelem legkiélezettebb szakaszában szeretett és féltett népe körében maradjon. Európa körüludvarlása fontosabb volt számára, mint hogy önmaga is részt vegyen a leglátványosabbnak és legde- mokratikusabbnak ítélt politikai aktusban. A kudarcgyűjtő közvélemény-kutatók minden bizonnyal utólag is tesznek majd valamit és megállapítják: kik is maradtak távol a választástól? A bojkottálók közül minden bizonnyal nem hiányoztak azok, akik nemrég még a mindenhatónak vélt Borisz cárnak drukkoltak, de aztán megismerték a tengerentúlról származó, magasabb orvosi és főként hírszerzői körökből kiszivárogtatott híreket Borisz Nyikolajevics egészségi állapotáról és a számára még valószínűsített élethónapok rendkívül szerény számáról, így aztán semmi veszélyt nem látnak abban, ha a cár és alkotmánya a helyén marad, miközben a Birodalom feltámasztását ígérő Zsirinovszkij, akit a korántsem szélsebes fordulatairól ismert szibériai humorérzék .fasiszta nem árjának" becéz, a biztos befutók közé sorolt. Zsirinovszkij azt ígéri, mint nem kevesen a cárok közül. Meleg — indiai óceáni — déli tengerhatárt, az orosz birodalmi határok, határsorompók és drótkerítések restaurálását, kitolását és a nyolcvanas években megkezdett moszkvai külpolitika teljes és egyértelmű felülvizsgálását. Amihez esetleg megszerzi a FÁK-ba sodródott utódállamok fogcsikorgatva kimondott egyetértését is. Zsirinovszkijék kulcsszerepbe kerülnek, kerülhetnek a parlamentben, az Állami Dumában. Igaz, Borisz Jelcinnek megvan a lehetősége a Duma feloszlatására. De akkor előbb-utóbb sor kerül az újabb választási fordulóra. Hozhat-e fordulatot ez a forduló? Vagy az ország sorsát Soros-tankok sorára bízzák újra ? És mi lesz, ha valaki túlfizeti a demokrácia-zsoldosokat? Mondjuk a saját lelkiismeretük? Nem dőlt el semmi Oroszországban. Maradt — egyelőre — a köztulajdonná változtatott közöny, a szavazópolgárok majd felének tüntető távolmaradása a szavazófülkétől. A politikailag aktív vagy legalábbis mozgósítható polgárok azonban félreérthetetlenné tettek valamit: az artisztikus, de mégis könnyen áttekinthető koreográfiájú orosz néptáncot nem akarják felváltani bizonytalankodó táncmesterek-diktálta, finomkodó új táncrenddel. Ebbe ugyanis előbb szédülnek bele a táncmesterek, mint az egyszerű tánciskolások, ők legalább a kályhát szeretnék látni, ahonnan elindulhatnak. De miről ismerik meg a kályhát? Biztosan nem a melegéről. Krajczár Imre
