Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-01 / 2. szám
1994. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 5 gazdasági élet egyes posztjain kamatoztathatták a romokban heverő, aléltságából lassan éledő ország javára. Senki sem érzett irántuk féltékenységet, senki sem hányta szemükre, hogy "elszöktek a nehézségek elől és megszedték magukat, amig mi szenvedtünk", hanem örültünk visszatértüknek és igyekeztünk tanulni tőlük. Ma ez nincs. Inkább az ellenkezőjét tapasztalhatja az ember. (Nagy kár, hogy ma már alig él valaki annak a korosztálynak a képviselői közül, akik 1945/46-ban "ben- nevoltak" a politikában, mert akkori tapasztataikat hasznosíthatnák a mai közéleti vezetők és nem kellene mindent újból megtanulniok, legtöbbször a maguk és az ország kárán...) Idegenkedés, féltékenység, elzárkózás, visszautasítás: ezekkel találkozik az emigráció és a kivételek csak erősítik a szabályt. (Hogy az egymilliónál is nagyobb létszámú nyugati magyarságból 20-25 lehet azoknak a száma, akiket elfogadtak otthon és képzettségüknek, tudásuknak megfelelő körben adtak számukra lehetőséget, arra nem lehet hivatkozni, főleg azért nem, mert legtöbbjük esetében személyes összeköttetések és családi kapcsolatok játszottak döntő szerepet.) Igaza van Borbándi Gyulának abban, hogy bár a rendszerválás az álmok beteljesülését jelentette az emigránsok számára, az egymásratalálás (a hazatalálás) nehézségekbe ütközik. S hogy ki ebben a hibás, milyen széles szakadék fölött kellene hidat építeni és miért maradt el a tömeges hazatelepülés, arra majd következő számunkban próbálunk választ keresni. (Folytatjuk) A New York székhelyű Freedom House felmérést készített arról, hogy az elmúlt évben hogyan alakult az emberi szabadságjogok helyzete a világ különböző országaiban. A kép meglehetősen ellentmondásos, mert míg a világban szaporodtak a demokratikus berendezkedésű országok, addig számos helyen veszedelmes mértékben nőtt az elnyomás és az erőszak. A jelentés szerint az utóbbi évben csaknem háromszázmillióval csökkent azoknak az embereknek a száma, akik szabad társadalomban élnek és félmilliárddal növekedett azoké, akik olyan országok polgárai, ahol semmibe veszik az alapvető emberi jogokat. A Freedom House megállapítja, hogy 1976 óta nem süllyedt olyan alacsonyra a szabad országokban élők aránya, mint 1993-ban. Az emberiségnek csupán 19 százaléka élvez teljes mértékben alapvető emberi jogokat, 41 százaléka egyáltalán nem szabad, míg 40 százaléka csak részben. A jelentés megállapítja, hogy a szabadságjogokat legdurvábban a széthullott Jugoszláviában és a volt Szovjetunióban sértik meg, de súlyos visszaélések történnek Afrika, Ázsia és Latin-Amerika több országában is. A legrosszabb helyzetű államok: Afganisztán, Haiti, Irak, Észak-Korea, Kína, Kuba, Szomália, Szudán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Vietnam. Magyarország a teljesen szabad országok között szerepel, míg egy fokkal rosszabb besorolást kapott Bulgária, Lengyelország és Izrael. Csak részben szabadnak minősíti a jelentés Albániát, Oroszországot, Romániát, Szlovákiát és Ukrajnát. Kis-Jugoszlávia és Bosznia a nem szabad országok listájában kapott helyet. DR. VARGA LÁSZLÓ: KIRÁLYI TEMETÉS A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL Dr. Antall József volt miniszterelnök temetése királyi méretű volt és úgy vélem hasonlót századunkban idehaza népünk nem látott. Nem is igen láthatott. Ferenc József osztrák császár és magyar király 1916-ban meghalt, temetése Bécsben volt, amit az I. világháború csatazajai kísértek. A megkoronázott IV. Károly külföldön halt meg, úgyszintén Horthy Miklós volt kormányzó is. Idehaza márcsak családi temetésben volt része, de még ennek a jogosságát és méreteit is vitatták. A század egyik nagy miniszterelnöke gróf Bethlen István a Szovjetunióban halt meg és a végtisztesség lerovása még hátra van. Gróf Teleki Pál volt miniszterelnök, az ország jövőjéért aggódva, a nemzet becsületét akarta megvédeni és Horthy Miklós kormányzóhoz 1941 áprilisában írt elítélő levele után önkezével vetett véget életének. A nemzet megdöbbent, de a temetést már a véresen folyó II. világháború eseményei beárnyékolták. A nemzet lelkiismerete volt, méltó megbecsülését még nem kapta meg. New Yorkban halt meg a bátor, németellenes miniszterelnök Kállay Miklós is, családi temetése idehaza megtörtént. Ugyancsak az Egyesült Államokban halt meg a II. világháború utáni kisgazda miniszterelnök Nagy Ferenc is, aki Amerikában jelentős tekintélyt szerzett hazánknak. Dr. Antall József halálával megkapta azt az elismerést, amivel a nemzet életében adósa maradt. A politikára születni kell, ahogy költőnek is. De ez sem elég, mert az eredményhez számos tényező, nem utolsósorban a szerencse és a történelmi körülmények is szükségesek. Antall József sejtjeiban magával hozta a politikai tehetséget. Szenvedélyesen szerette amit csinált. Benne élt. Hét napot dolgozott és ha néha-néha baráti társaságban megpihent, ott is a politikáról folyt a szó. Korának született, mert a rendkívüli nehézségek ellenére, negyven év szellemi és gazdasági romjain, a békés átmeneten biztosította és ha nehezen is, de elindultunk az új korszak felé. Természetesen ő sem volt hibák nélkül, ahogy minden közéleti embernek megvannak a fogyatékosságai. Egyik észrevehető gyöngesége az emberek kiválasztásában volt látható, ahol többször a hűség fontosabb szerepet játszik, mint a tehetség. Ez is érthető volt, mert a közéletben az intrika, a hűtlenség, a volt barát hátbatámadása olyan természetes jelenségek, mint a fának a levele. Ettől akart megszabadulni, ami részben sikerült. Aki valaha is beszélt vele, érezte, hogy olyan magyar ő, akiből ezeregyszázéves magyarság szelleme sugárzik és feladata a Szent István-i Magyarország folytatása.
