Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-11-01 / 11. szám
1994. november AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 15 SOÓS GÉZA: AZ ELSŐ NYOLCVAN NAP Lassan három hónapja új kormánya van hazánknak. Ahogy ők hirdették, egy szakértő kormány. Ami a szakértelmet illeti, merültek fel kétségek, hiszen ismerve a neveket, a többség régi pártmunkás a második vonalból. Persze ettől még érthetnének a feladatukhoz, de a tények egészen mást mutatnak. Az elmúlt kabinet tisztességét nem kétségbe vonva, el kell mondani, hogy nagyon nagy hibaszázalékkal dolgoztak. De ezeket az urakat "az új elvtársak" meglepő gyorsasággal megelőzték. Az állampolgár csak áll és bámul. Ilyen kapkodást, ilyen fejetlenséget ritkán tapasztal. Még nem felejtették el a szocialisták vezérjelszavát, mely úgy szólt, hogy a terheket nem szabad tovább a kisember vállára tenni. Ezek után az első tétova intézkedés a nyugdíjasok nagy, de szegény táborát érintette volna. A pénzügyminiszter nem akarta odaadni azt a 8 százalékos emelést, melyet a törvény szavatol. Folyt az alkudozás, mintha Hornék a bagdadi bazárban lennének. Hat százalék, négy százalék. Ez a kalmár szellem megdöbbentette az érintetteket, néhányan hazugnak nevezték a kormányt. Jött a visszakozás, és helyette az ugyancsak a törvényes vissza- menőlegességet próbálták megkurtítani. Újabb mor- golódás, újabb visszakozás. Közben 8 százalékkal leértékelték a forintot. Ilyen nagymértékű devalválás nem volt az elmúlt négy évben. Közgazdászok mindig azon az állásponton voltak, hogy a leértékelés önmagában az export növekedését alig segíti elő, de inflációs hatása gyorsan jelentkezik. Ez utóbbi jelentkezett is, legtragikusabban a gyógyszerek árában. Főleg azoknál, melyek importból származnak, illetve azoknál a hazai termékeknél, mely import alapanyagot tartalmaznak. Mivel a gyógyszerek fogyasztói főleg a nyugdíjasokból kerül ki, a hatás lehangoló volt. Már eddig is előfordult, hogy idősek azért haltak meg mert nem volt pénzük kiváltani az életmentő orvosságot. Az illetékesek megszeppentek, és az év végéig az állam magára vállalta az árnövekedést azzal, hogy jövőre elkerülhetetlen egy radikális gyógyszeráremelés. Ezzel a félelmek nem szűntek meg. A forint leértékelésével együtt további megszorító intézkedéseket terveztek. Ilyen az általános forgalmi adó növelése, a fogyasztási adó növelése, a szellemi szabad- foglalásuak adóelőlegének 42 százalékra való emelése. A hivatkozás a katasztrófális gazdasági helyzetre volt, és ezen belül a háztartási egyensúly nagyarányú hiányáról szólt. Az ellenzék szinte egységesen azt állította, hogy a gazdaság valóban nem rózsás, de katasztrófáról szó nincsen. Kár riogatni a közvéleményt, mert ez az ország gazdasági megítélésénél többet árt, mint használ. A háztartás hiánya pedig nagy valószínűség szerint a tervezett lesz, hiszen az adófizetők zöme a befizetéseket az év második felében ejti meg. Néhány hét hallgatás után, már a pénzügyminiszter egészen más húrokat pendített, és arról beszélt, hogy a megszorítás a jövő évi adósságszolgálat visszafizetéséhez szükséges. Ekkor az ellenzék a közel hétmilliárdos dollár- tartalékra hivatkozott, mely két évre elegendő az adósságszolgáltatásra. A kabinet megszeppent, és sorba vonta vissza az előzőleg kilátásba helyezett drasztikus intézkedéseket úgy, hogy közben újakat eszelt ki. Ilyen az energiaárak 100 százalékkal való felemelése, mely később hetven százalékra módosult, majd lett belőle harminc, és végül az egészet elvetették azzal, hogy a helyhatósági választások előtt egy ilyen emelés nem lenne szerencsés, ráérnek utána is. Erre mondták sokan, hogy az elvtársak a félelemkeltés nagy mesterei. A bányásznapon Horn Gyula (aki közben megkapta a lakosságtól a "kerti törpe” megtisztelő titulust) Tatabányán beszédet tartott a bányászoknak. Ott kilátásba helyezte a vagyonadót, mely visszamenőleges hatályú lett volna. Ezt a trükköt negyven év alatt különböző formában már sokszor elsütötték a kommunisták. Most is azzal szédítette a bányászt, hogy azért szegény, mert néhányan meggazdagodtak. Ezt a gazdagságot fogjuk elvenni tőlük, és akkor nektek könnyebb lesz. Erre a primitív demagógiára már a koalíciós partner, az SZDSZ is kénytelen volt felháborodással reagálni. Horn letagadta az egészet és valami olyanra hivatkozott, hogy félreértették, ő a vagyon növekedést szeretné megadóztatni. A magyarázkodással kirobbanó újabb botrányt már nem lehetett elkerülni. Még a botrány el sem ült, amikor a kormány hivatalosan bejelentette, hogy nem lesz EXPÓ Magyarországon. A szocialista párt, mely végig a világkiállítás híve volt, most pálfordulást hajtott végre, és az EXPÓ megrendezése ellen foglalt állást. Az indok, hogy nincs rá pénz. A további építkezéshez az idén még 17 milliárdot kellett volna előteremteni. A szocialisták szerint nincs meg a fedezet. Az SZDSZ ugyan ezt fújta már három év óta, ami egy olyan pártpolitikából fakad, hogy nem szerencsés a magyarok számára a sikerélmény. Hivatkoztak arra is, hogy a kiállítás vállalkozásként nem rendezhető meg. Itt egy pillanatrra érdemes megállni. Valóban az előző kormány helytelenül gyakran hivatkozott arra, hogy az építkezés egy része vállalkozásként készülne el. Ez nem jött össze. De nem indokolhatja a lemondást. Az is valószínű, hogy nem lett volna nyereséges. Azok az épületek melyek a világkiállításra készülnek, a befejezés után az ország céljait szolgálták volna. Az elkészült infrastruktúra pedig a fővárost, melyre égetően szükség van. Mindez a nemzeti vagyont gyarapítja. Ha a beruházások és a várható bevételek között a különbség néhány milliárd hiány, akkor sincs nagy baj. Az elkészült létesítmények értéke ennek a többszöröse, arról nem beszélve, hogy többszáz vidéki programot hagyott jóvá a szervezőiroda, és a vidék nagyon készül erre az eseményre. Az építkezés többezer embernek ad munkát. Ezek egy része most munkanélküli lesz. Nem mindegy, hogy valaki adófizető polgár, vagy munkanélküli. A hasznot nem szabad egy szűk körre elvonatkoztatva vizsgálni. De Békésiék hajthatatlanok. Még szerencse, hogy annak idején a millenáris építkezést az ezeréves évfordulón nem ilyen szűklátókörű emberek irányították. Az EXPÓ elmaradása, a félbemaradt építkezések a vállalkozók széles rétegében
