Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-11-01 / 11. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. november vedtem, ami bizonyára igaz is, hiszen az ember esendő...), a kölcsönös megértésről szóló gondolataim nem késztették írásra, annál inkább az Amerikai Magyar Értesítő júliusi számában napvilágot látott " Az elszalasztott alkalmak négy éve" című elmefuttatás. De az aztán annyira, hogy meggyanúsít két olyan tulajdonsággal, amelyek - szerinte — a legjobban jellemzik az emigránsokat. Hogy mindent jobban akarok tudni, mint az otthoniak és hogy sértődött vagyok, mert "mindentudásomat" nem úgy fogadják, ahogyan azt elvárnám... Övön aluli ütés volt ez, mert a hivatkozott Értesítő-cikknek nem ez volt a mondanivalója és tömény rosszindulat kell ahhoz, hogy valaki azt olvassa ki belőle, hogy én fensőbbségesen kioktatom az otthoniakat, mit, miért és hogyan csináljanak vagy bűnbakot keresnék a keresztény-nemzeti pártok választási vereségéért. Mivelhogy a magyar nép nem azt csinálta, amit kellett volna. Olyan cikk, mint az enyém, ami a választási eredmény okait firtatja, otthon is, nyugaton is száz-, sőt ezerszámra jelent meg a választások utáni hetekben és valamilyen konklúzió mindegyik szerző tollából kikerekedett. Miért pont az én véleményemtől szaladt föl Szőcs Zoltán vérnyomása, nem értem, hiszen ahhoz mindenkinek joga van, hogy elemezze a történteket és leszűrje a tanulságot. Még az emigrációban is. (Akadt hazai újságíró, aki olyasmit is leírt, hogy a szocialistákra adott szavazatok aránya alapján a magyar nép nem érdemli meg a demokráciát...) Ilyen ostobaságot én soha le nem írtam, sőt a megdöbbentő választási eredmények kihirdetése percétől szóban és írásban hangoztattam, hogy ez a demokrácia és akár tetszik valakinek, akár nem, a szabad választáson hozott szavazói döntést tiszteletben kell tartani. És hogy miért alakult így az eredmény, arra tucatnyi magyarázat mellett kínálkozik az, amit tíz e témával foglalkozó cikkből kilenc elsőként említ: a keresztény nemzeti oldal egységének hiánya. Ez akkor is így van, ha azt magamfajta világgásza- ladt emigráns állapítja meg, sőt még azesetben is igaz, ha valóban nincs egymásnak szemrehánynivalónk, mert az egység nemcsak otthon hiánycikk, hanem az emigrációban sem dúl túlzott mértékben. Szőcs Zoltán azt veti a szemünkre, hogy milyen jogon merjük mi számonkérni az otthoniaktól az egység hiányát, amikor a saját portánkon sem tudunk rendet csinálni. Mi csak szerényen tanácsoltuk, még jóval a választások előtt, hogy célravezető lenne egységet, vagy legalábbis választási szövegséget létrehozni az nemzeti világnézetű pártok között, mert a sok kis pártnak csak akkor van esélye, ha összefog. Különben szétforgácsolódnak a szavazatok. Hogy ezt tudja az ember, ahhoz nem kellett "óberokos" emigránsnak lenni és ezt otthon is sokan prédikálták. Ezekhez csatlakoztunk mi is, és nem "a választások után árultuk el a titkot" (ahogy Szőcs Zoltán gúnyosan megjegyzi), nem post festam (post festa helyett, ahogy a cikkben helytelenül áll, mert oda accusativus való, dehát latinul nem kell mindenkinek tudni...), hanem már jóval a választások előtt, amikor a nemzeti emigráció meghirdette a hazai jobbközép támogatásának politikáját, erkölcsileg és anyagilag. Mert példás összhanggal (döntő fontosságú kérdésekben azért néha képesek összefogni az emigrációs egyesületek is...) igenis meghirdettük ezt a programot és ha Szőcs Zoltán nem hallott volna róla akkor, most emlékeztetem rá: fél évvel a választások előtt, 1993. novemberében Clevelandben, a harminchárom esztendeje évenként megtartott Magyar Kongresszuson, amelynek tavaly ez volt a központi témája s amelyre meghívást kapott (repülőjegy mellékelve) tízvalahány hazai politikus, oszág- gyűlési képviselő, akik mind el is jöttek és résztvettek a megbeszéléseken. Ettől kezdve nem telt el nap, nem múlt el hét, hogy az emigrációs sajtó ne hangoztatta volna az otthoni választási akcióegység szükségességét. Tehát nem post festam árultam el a titkot Szőcs Zoltán által kifogásolt cikkemben. De történt a választások előtt idekint és odahaza még más is, amiről úgy látszik, Szőcs Zoltán semmit sem hallott, pedig a Magyar Fórum gazdája, a MIÉP is hasznát vette, profitált belőle: több emigrációs szervezet és áldozatvállaló magánosok közös megajánlása nyomán mozgalom indult, azzal a céllal, hogy a választókat felvilágosítsa, hová kell szavazniok, hogy a nemzeti vonalat erősítsék és az egységes fellépést megvalósítsák. Ennek a mozgalomnak hónapokon át irodája is volt otthon a pesti Belvárosban, ahol fizetett alkalmazottak tartottak információs szolgálatot, terjesztettek tájékoztató anyagot és röpcédulákat. Mindezért néhányan közülünk nagy anyagi áldozatot vállaltak, de emellett komoly összegekkel támogatták azokat a képviselőjelölteket, akiknek világnézete elfogadható volt a nemzeti emigráció számára. (Ezért senki sem várt köszönetét és nem vár ma sem, csak az igazság kedvéért említem meg, mert Szőcs Zoltán azon élcelődik, hogy én a nagy "titokkal" csak a választás után rukkoltam ki, előtte hallgattam, hallgattunk.) Az emigráció (leszámítva csekélyszámú liberálisainkat) ebben igazán egységesnek bizonyult és minden tőle telhetőt megtett, hogy sikerre segítse az otthoni keresztény-nemzeti vonalat. Nem rajtunk múlt, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Ami pedig azt a bizonyos egységet illeti, ahhoz is lenne néhány megjegyzésem. Szőcs Zoltán "bagoly mondja verébnek" alapon dörzsöli az orrom alá, hogy bölcs tanácsadás helyett söpörjünk inkább a saját portánk előtt, mert "Amerikában ezernyi magyar klub, kör, egyesület, egylet, miegymás működik" és "nem lehet őket egy asztalhoz ültetni". De ki akarja ezt? Egészen más feltételek mellett más viszonyok között működnek az emigrációs szervezetek, mint az otthoni politikai pártok és társadalmi egyesületek, más célokkal, más rendeltetéssel. Az egyik alma, a másik körte, alig van a kettő között összehasonlítási alap. A közös nagy célok érdekében, fontos ügyekben — mint pld. egy tüntetés Erdélyért, vagy a májusi hazai választások — mindig volt és van ad hoc egység, ha kell. De az emigrációnak nem létkérdés az egység olyan értelemben, amilyen értelemben az volt most a keresztény-nemzeti pártok számára. Sőt. Épp e sorok írója fejtegette egy cikkében 10-15 évvel ezelőtt, még amikor hatalma teljében volt a kommunizmus, hogy az emigráció részére nem is lenne előnyös, ha
