Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-07-01 / 7-8. szám
Köszönet mindazoknak, akik színvonalas munkájukkal, anyagi támogatásukkal segítik a lap folyamatos megjelenését! Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron (1956) AMERIKAI MAGYAR ff ÉRTESÍTŐ XXX. évf. 7.- 8. szám 1994. júl.- aug. STIRLING GYÖRGY AZ ELSZALASZTOTT ALKALMAK NÉGY ÉVE Nyerni könnyű, de veszteni tudni kell - tartja a régi mondás és ebben sok igazság van. Mert minden győzelem - akár háborúban, akár sportban, akár választáson vagy bármilyen vetélkedőn - önmagát igazolja: a siker betetőzi a felkészülést, sőt morális igazolást is nyújt. A győztesnek mindig igaza van és a győzelem ténye nem kíván semmiféle kommentárt. Ezzel szemben a vesztesnek magyarázkodnia kell és mentséget kell keresnie, amivel indokolni tudja kudarcát. És mindezt elegánsan, úgy illik tenni, hogy ne látszódjon csalódottnak, letörtnek, irigynek. Olyan arccal kell gratulálnia a győztesnek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő maradt alul és mintha elfelejtette volna, hogy egy nappal az erőpróba előtt még lekicsinylőén, fölényes gúnnyal nyilatkozott ellenfeléről, aki lám most fölébe kerekedett. Mindez nem könnyű és nagy lelki nagyságot igényel. El kell ismerni: a hazai választás eredménye meglepetésként hatott ugyan mindkét félre (de legfőképp a magyar népre), azonban a győztes éppúgy tudta, hogyan kell viselkednie, mint a vesztes, a Magyar Demokrata Fórumnak a szavazás előestéjén még magabiztosan nyi- latkozgató vezérkara. Boross Péter és Lezsák Sándor korrekt módon fejezték ki jókívánságaikat a győztes szocialistáknak, akik - ugyancsak korrekt módon - nem éreztették fölényüket, ami a rideg számok tükrében nézve éppen háromszoros túlsúlyban nyilvánult meg: 70 MDF-es képviselővel szemben 209 szocialista képviselő fog ülni az új országgyűlésben. (Szinte hihetetlennek tűnik ez az arány, ha visszagondolunk az 1990-es helyzetre, amikor a szocialisták parlamenti létszáma a Demokrata Fórum képviselői létszámának csak alig egyötödét érte el. Ahhoz, hogy négy év alatt ennyire megváltozzanak az erőviszonyok, rendkívüli eseményeknek kellett történniük vagy a hajdani többségi pártnak olyan rosszul kellett politizálnia, ami párját ritkítja a maga nemében. Nem lehetett könnyű, de sikerült!... És ezért valaki vagy valakik felelősek.) Az MDF vezetői hallgatnak, mert mást nem tehetnek. A pártban már a Csurka-ügy óta lappangó belső válság most nyilván felszínre fog törni s a különböző szárnyak és frakciók valószínűleg a másikat fogják okolni a vereségért. Megkezdődik majd az egymásra mutogatás és érzésem szerint, a párt ezt nem fogja túlélni nagyob megrázkódtatás, esetleg pártszakadás nélkül. A (nemzeti) liberálisok esetleg az SZDSZ felé fognak orientálódni, míg a csurkai szellemiséggel rokonszenvező vonal talán a MIÉP-et próbálja majd erősíteni, felkészülve egy kemény ellenzéki szerepre és a négy év utáni újabb megmérettetésre. A párt felelős vezetői mindenesetre igen visszafogottan beszélnek a jövőről és azt jelzik, hogy az MDF a jövőben konstruktív ellenzék kíván lenni. (Némelyik MDF- es vezető az új helyzet előnyeit kidomborítani akaró nagy buzgalmában még ezen is túltett, mert kijelentette, hogy miután a választás révén párt megszabadult a kormányzás gondjaitól (!), lesz idő sorait rendezni és felkészülni a jövőre. Egy másik úr meg azt mondta, hogy a pártban a legfontosabb feladat mostantól az örök erkölcsi értékek ápolása lesz és erre kell összpontosítani erőiket. Furcsa nyilatkozatok, amelyek csak a vereség agóniájával magyarázhatók. Hiszen egy politikai pártnak nem a befelé fordulás, hanem a hatalom megszerzése a célja és amelyik párt
