Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-05-01 / 5. szám

18 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. május Mivel természeti katasztrófa fenyegeti a Szigetközt, a magyar kormány döntése nyomán meg­kezdődött a szivattyúzás, amivel biztosítják a szigetközi mellékágak vízellátását. A Duna vízmegosztásáról a tárgya­lások eközben tovább folytatódnak a szlovák és a magyar fél között. ♦ Magyarországon tárgyalt Viktor Csemomirgyin orosz miniszterelnök. A tárgyalások nyomán megnőttek az esélyei, hogy Oroszország Magyarországgal szemben fenn­maradt 800-900 millió dolláros adósságának egy részét haditechnikai szállításával elégíti ki. Részben páncélozott harci járművekről van szó, másrészt az Sz-300-as légvé­delmi rakétarendszerről. Ez az Irak elleni háborúban debü­tált Patriotra emlékeztető fegyverrendszer. * Magyar-orosz megállapodást írtak alá arról, hogy Oroszország visszaveszi a paksi atomerőmű kiégett fűtő­elemeit az erőmű élettartamának végéig. Ez rendkívüli je­lentőségű, hiszen már tele vannak a paksi tárolók,'s ha nem lenne hová tenni a fűtőelemeket, le kellene állítani az erőművet. A kiégett fűtőelemeket a nyugat-szibériai Cseljabinszk közelében temetik majd el, s ebbe a helyi vezetés már bele is egyezett, miután a magyaroktól ezért befolyó évi 40 milió dollárt az orosz kormány teljes egészében a régiónek ígérte. A dolog szépséghibája, hogy a lakosságot mind ez ideig nem tájékoztatták a döntésről. Pakson egyébként az oroszországi bizonytalan belső helyzet miatt ugyanakkor elkezdték a felkészülést egy átmeneti tároló építésére, hogy az erőművet az elemek elszállításá­nak fennakadása esetén se kelljen leállítani. * Sérelmezi a magyar hatóságok eljárását az osztrák Dieter Hofman, akit egy évig tartottak előzetes letartózta­tásban, majd a közelmúltban szabadlábra helyeztek. Dieter Hofmannt, aki időközben már el is hagyta Magyarországot, kezdetben kémkedéssel gyanúsították, majd államtitok­sértés és hivatali vesztegetés miatt emeltek vádat ellene. Utóbbit a bíróság elsőfokon megalapozottnak találta, és hathónapig tartó szabadságvesztéssel büntette - amit már le is töltött -, a titoksértés vádja alól viszont felmentették. * A híres-hírhedt terrorista, Iljics Ramirez Santos, ismertebb nevén Carlos egyik emberét Budapesten fogta el a német titkosszolgálat. A Der Spiegel hamburgi hír­magazin cikkéből kitűnik: a német titkosszolgálat ez év elején nem éppen veszélytelen ekciót hajtott végre Buda­pesten, amiről "elfelejtették" tájékoztatni a magyar hatósá­gokat. Januárban Budapestre csalták Asszad Szíriái elnök irodavazetőjét, Chritahtot, s a Fórum Hotel 215-ös szo­bájában kihallgatták a Német Szövetségi Hírszerző hivatal munkatársai, Chritaht a többszöri kihallgatás során össze­omlott, s hagyta, hogy hamis útlevéllel Németországba csempésszék, ahol többszörös gyilkossággal gyanúsítják. Egyes rendőrségi források szerint nem zárható ki, hogy Marinko Magda halálbrigádja rabolta el 1991 júni­usában Farkas Helgát. A milliomos családból származó Farkas-lány elrablása a szerb halálbrigád egyik első ma­gyarországi próbálkozása lehetett. A rendőrség újabb kísérletet tesz annak érdekében, hogy - amennyiben el­rablói megölték és elásták Helgát - megtalálja a lány holt­testét. Németországból speciális "talajradart" kölcsönöznek a magyarok, és átvilágítják vele Csongrád és Békés megyében mindazokat a területeket, ahol a lány holttestére bukkanhatnak. * Nagy feltűnést keltő rablás történt Budapesten: 40 millió forintot raboltak el a harmadik kerületi önkor­mányzat acélrácsokkal és biztonsági zárral védett trezor­terméből. A három rabló megsebesített egy rendőrt me­nekülés közben. Szerencsére hamar elfogták őket, s kiderült: a bűncselekmény előkészítésében és elkö­vetésében részt vettek a pénz őrzésével megbízott kft. fegy­veres biztonsági őrei is. ♦ A GATT marákesi értekezletén részt vevő 124 ál­lam, köztük Magyarország képviselői egyhangúlag elfogad­ták minden idők legátfogóbb világkereskedelmi szerző­dését. * A nyolcvanas évek végén jelentek meg Magyar- országon azok az osztrák biztosítók, akik a magyar tör­vényekbe ütközően árulják életbiztosításukat schillingért. Évente többmilliárd forint megy így ki "feketén" Magyar- országról, s a kiváltható devizakeret mostani 800 dollárra történt emelése új lendületet adhat ennek az illegális te­vékenységnek. * A világ egyik legnagyobb szoftvercége, a californiai Orade Corporation százmillió forint értékű adományt ajánlott fel a magyar felsőoktatási intézményeknek szoft­verek vásárlására. ♦ Drámaian lassú az igazságszolgáltatás Magyar- országon - állítja az Igazságűgyminisztérium egyik belső jelentése. A perek hosszú elhúzódása alkalmas a jogálla­miság, és ezen belül a bíróságok működésébe vetett biza­lom csökkentésére. * A Malév alkalmazottai Athénben egészségügyi igazolást követeltek egy HIV-vírussal fertőzötteket tá­mogató görög egyesület tagjaitól. A Malév szóvivője szerint az eset az athéni iroda alkalmazottjának túlbuzgóságára vezethető vissza; a Malév belső utasítása ugyanis előírja, hogy az AIDS-betegeket fel kell venni a gépekre.

Next

/
Thumbnails
Contents